Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

Már lassan 1 éve van párom, eleinte azt hittem róla, hogy ő a tökéletes férfi, az ideál, ahogy teltek a hónapok, egyre agresszívabb lett, szexuálisan is. előtérbe került a a volt párja, ment az sms, telefonhívások, néha összefutott a csajjal, elvitte ide-oda, a csaj IS KERESTE A TÁRSASÁGÁT, HÍVTA PESTRE IS MAGÁVAL, DE PÁROM NEM MENT EL.

Végül rendeződni látszottak a dolgok, míg nem jött az, hogy egy hónapon keresztül alig találkoztunk, ő a munkára hivatkozott, azt is megindokolta, hogy azért ne aludjunk együtt, mert ő egyedül nyugodtabban tud aludni. Aztán jött a derült égből villámcsapás. Ismerősök látták, hogy 1szer-2szer egy csajjal van. ő csak annyit mondott, hogy a csajnál dolgozott, és mivelhogy régi barátok, elmentek este 11kor kávézni. Elég érdekes, de félre tettem a gyanúmat.

Volt olyan idő, hogy elmentem bulizni a barátaimmal, de elég sokszor jött ő is. Aztán végül kijelentette, hogy ez a hétvégi bulizás sok, így csak 3-4 hetente mehetek el, akkor is vele. Na innentől kezdve szinte sehova nem menetem, csak vele voltam, és megint csak azt hittem, hogy jó lehet minden.

És nem olyan rég megint jöttek a bajok. Egyre többet kijárkál a haverjaihoz, velem nem akar jönni moziba, pedig előtte ő hívott, arra hivatkozik, hogy fáradt, de este mégis azt tervezgetik a haverokkal, hogy hova menjenek bulizni. Régebben szinte nem ment nélkülem sehova, és most mindene a haverok, a biliárd, csocsó, azt mondja, hogy jókat nevetnek, játszanak. . .
.
Lehet, hogy én reagálom túl, de érzem, itt valami nagyon nincs rendben. Nem tudok már neki hinni, a kis hazugságok, az eltitkolt dolgok mind gyanut ébresztettek bennem. . .

Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

69 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltalak.blog.hu/api/trackback/id/tr61279146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacorka 2009.07.31. 10:59:35

Este 11-kor kávé?Lol:))))))))))))

blueeyed333 2009.07.31. 11:04:11

A kedves posztíró nem látja a fától az erdőt.

Hoppázó Beléndek 2009.07.31. 11:04:21

hát ez kb ennyi.. nézz más után még időben, nehogy kurvanagyot koppanj..

answer 2009.07.31. 11:04:50

lol. :)))
valamit tudhat, ha ezt mind elnézed neki. ;)

pazola 2009.07.31. 11:05:52

Kacorka: kavet barmikor lehet inni, az este 11 egyaltalan nem korai. Ooo.. Kesoi :DD

Az mas dolog, hogy Riboldonak tokeletesen igaza van.

msadmin 2009.07.31. 11:11:15

ideális férfi. én is ilyen akarok lenni. exeket kúrósnak megtartani, + haverok.
csak én egy ilyen hét után mehetnék vissza a balettbe ugrálni:-)

Citiman 2009.07.31. 11:13:33

Cicus,

Koccanj le még időben. Bár szerintem már el is késtél. Mindenesetre ha maradsz, később csöpöghetsz az önsajnálattól, hogy Téged mennyire átvertek.
Tehát most (a többiekkel együtt) szólva vagyon: páápááá!! Ha meg visszakönyörgi magát a pasi, akkor a homlokodra is írd ki, hogy "hülye vagyok, szívass meg!"

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.07.31. 11:14:31

Már koppant, csak a szar annyira puha, hogy alig hallik.

lilácska 2009.07.31. 11:15:01

Kedves posztíró! Sajnos ez a kapcsolat megdöglött. A pasi részéről mindenképpen. Ha még szereted, vele maradsz, szenvedsz, amíg el nem múlik (mármint a szerelem). Mihelyst el tudsz szakadni tőle, tipli, mert még sokkal rosszabul járhatsz (az ilyen pasik nem tudják megemészteni, ha valaki dobja, akár még a keze is eljárhat, de nyilván nincs jogom megvádolni ilyesmivel).
Kedves posztíró! Tedd a szívedre a kezed! Magadnak nem kell (szabad) hazudnod!
Röviden: "kiszeretés" belőle, menekülés...

Pilgram (törölt) 2009.07.31. 11:24:59

én nem értem hogy az olyan értelmetlen lények, mint a posztíró hogy tudnak életben maradni. "elmentek este 11kor kávézni. Elég érdekes, de félre tettem a gyanúmat."
és te beszoptad? gratulálok.

mbazs 2009.07.31. 11:26:05

Jézusom.
Minden nő ilyen buggyant, hogy próbálja menteni a szart?
Hol éltek ti?

Nincs agyatok?
"Majd megváltozik", "hátha jobb lesz".
A NAGY FASZT.

gloria of ochrasy 2009.07.31. 11:29:02

voltam én már az a bizonyos 3. egy kapcsolatnak nevezett valamiben. hagyd a francba a srácot. nem fog megváltozni, az ilyen az soha. tapasztalat.

kerdesek05 2009.07.31. 11:29:12

te még hiszel a mesékben? dobd ki azt a faszt a picsába. !

dr66 2009.07.31. 11:29:18

Mennyi idősek is vagytok?Ez fontos lenne,de nem írtad.

lilácska 2009.07.31. 11:30:55

@mbazs: "Majd megváltozik", "hátha jobb lesz".
A NAGY FASZT.
Ez az élet egyik alapigazsága!
De nem minden nő buggyant (csak ha szerelmes), és nem minden pasi szar alak (csak akkikel találkozunk :-) ) ez itten kérem az irónia helye volt...

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.07.31. 11:31:58

@dr66: irreleváns kérdés: teljesen mindegy hány évesek. ami viszont számít, hogy a hölgy agyban maximum 12-13 éves lehet. első komoly kapcsolattal.....

Nőfaló 2009.07.31. 11:32:22

A csaj is menjen el kávézni, de éjjel 12-kor.

tucsi 2009.07.31. 11:32:50

a legdurvább hogy amikor nem mehettél sehova csak vele azt hitted minden oké
180 fok futás elfele

SciNu 2009.07.31. 11:34:20

HAHAHA. Ne gyanakodj! Meg fog változni! Higgy neki! XD Ő az álompasi! XD

bovaryné 2009.07.31. 11:42:27

"...itt valami nagyon nincs rendben..." Jól látod! Sőt! Itt semmi sincs rendben. Gyorsan lépj, míg tán maradt valami a büszkeségedből!

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.07.31. 11:43:36

Az a baj, hogy az ilyen hülyepitsák nem találnak meg.

Ez a "megtaláltam az ideális férfit" duma a naivitás csúcsa. Mivel gondolom egy hellyespasiról van szó, Ő ezt nők terén ki is használja, ha éppen nem meleg. Ebben a naivitás a következő: azt hiszed, Te vagy neki az ideális nő :D.

kerekeslány 2009.07.31. 11:44:26

Soha nem változik meg az ilyen!Ilyen szituban én voltam az ex akihez MINDIG visszajött a kidobott pasi...MINDIG!Az aktuális barátnő meg várta a csodát de békülés lett és 2 éve megint én vagyok a barátnő nem csak szerető.

TBal 2009.07.31. 11:45:58

Azon filózok, hogy ilyen szituban pl. miért a szex a kardinális kérdés? Miért az a fontos, hogy lefexik-e mással is? A leírás alapján a pasinak minden fontosabb, mint a barátnője. Megsúgom, van olyan srác is, akinek a barátnője a legfontosabb - talán célszerű lenne egy ilyet keresni... :))

fű ligjimmy 2009.07.31. 11:49:20

Ne hallgass ezekre az irigy fapinákra! Tarts ki mellette dédlgesd, hízelegj és nézz el neki mindent!

Hozzászólóknak: HŰLYÉK E VAGYTOK E?????????????????
HA ELFOGY A LÓSZAR MIT ESZNEK A VEREBEK??????

2009.07.31. 11:57:35

Baromi egyszerű kérdésem van:

Ez neked így nem megfelelő?
AKKOR HAGYD OTT! Siránkozás helyett.
És keress olyat, aki elmegy veled moziba és nem kávézgat 11-kor, meg nem tartja pofátlanul a kapcsoaltot az exeivel, meg egyáltalán: nőszámba vesz.

tuggya 2009.07.31. 12:01:58

Ja bonyek: " a párom". Akivel egy hónapban alig talákozol... Inflálódnak a szavak.

Tomzone 2009.07.31. 12:14:40

Nem kell utananezni semminek, egyertelmu es tipikus szituacio: egyertelmuen csajozik melletted, es az a fajta fszkalap, aki ilyenkor, nehogy a sajat onerzete azzal seruljon, hogy esetleg te is bepasizhatsz mellette, egyre erosebb kontrollt probal gyakorolni feletted. Te most egyoldalu fuggosegben vagy, valtoztass.

euAgWzgmmtq7K 2009.07.31. 12:15:40

nem csoda hogy gyanús XD tképp ha nem jó neked így, akkor mi a faszér nem szakítasz? nem értem

CyberPunK 2009.07.31. 12:17:10

Szerintem hülye vagy, hogy kételkedsz a párodban. Bemesélsz minden baromságot magadnak, holott szegény csak picit szeretné néha kiereszteni a gőzt a haverokkal. Most is ilyen hülye írásokat írogatsz, ahelyett, hogy főznél neki valami finomat. :D:D:D

jojoka 2009.07.31. 12:19:37

Hát kerekeslány te is nagy zseni vagy.
Majdnem mint a posztíró. Te vagy az örök tartalék. De ne aggódj, ha talál jobbat akkor majd újra dobni fog téged.

tóthlili 2009.07.31. 12:34:29

Ennek a kapcsolatnak annyi. Csak még nem írták ki a VÉGE feliratot...

Ödönke 2009.07.31. 12:46:27

Éjjel 2-kor is szívesen iszom kávét...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.31. 12:49:46

Biztos, hogy megváltozik! Tarts ki mellete! Az a baj, hogy a nők túl hamar feladják.

dekás dezső 2009.07.31. 12:51:51

ne szarozz, lépj ki.
én is csináltam régebben ilyet - egyszerűen meguntam a csajt akivel együttéltem, már a tököm se állt fel rá, ezért félrekefélgettem, iszogattam, bulizgattam - de ő kb 2 hét után úgy kirúgott, mint macskát szarni. persze megérdemeltem, de kutyát sem...

volesojinka 2009.07.31. 12:52:28

De most komolyan, ti (kommentelők) valóban ilyen egyszerűnek látjátok a dolgot, hogy tipli, de azonnal ? Meg, hogy hülye a posztoló, mert nem lát a szemétől? Voltatok már szerelmesek? Vagy redukáljunk: kötődtetek már valakihez? Amikor az ember agya már javában jelez, hogy gáz van, a - most hogy írjam, hogy ne legyen dagályos - a szíve, vagy a lelke, vagy akár a gyomra, szóval ahol érzések kavarognak, még javában kűzd. Ez a "hátha" fázis, és, ha valaki szeretett már, akkor tudja, hogy ez milyen pokoli nehéz.

kopp 2009.07.31. 12:53:28

Én csak azt nem értem, mi itt a kérdés?! :) vagy szegény hölgy ennyire ostobácska?

CyberPunK 2009.07.31. 12:55:27

@volesojinka: Én speciel nagyon kötődöm a puncihoz. Az, hogy éppen melyikhez, az már részletkérdés. :)

Breki77 (törölt) 2009.07.31. 12:56:46

Egy kis maszti és elfelejted.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.31. 12:58:55

Gyorsan férjhez kell hozzá menni egy gyenge pillanatában, aztán szülni 1-2 gyereket és qrvára csodálkozni, hogy megcsal meg még nyakon is vág...!

Publius Decius Mus 2009.07.31. 13:08:01

Ha úgy érzed, hogy áldozat típus vagy akkor ne válts, mert mások is ugyanezt fogják tenni veled. Ha másnak többet tudsz jelenteni, akkor tipli de gyorsan!

Egy biztos, szülni kell, mert az életnek csak a gyerekek adnak célt.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.07.31. 13:13:00

@volesojinka: senki nem mondta, hogy egyszerű. ebben a kapcsolatban a két fél nem egyenrangú partner. a hölgy aláhelyezte magát minden téren a 'párjának', aki visszza is él vele - kvázi tulajdonként tekinti.
1. ha ezt a hölgy elbírja, mert 'cejejemes' - akkor ne nyafogjon meg írogasson idióta posztokat.
2. ha nem felel meg a szituáció (és ez tűnik ki a posztból) akkor ne nekünk írogasson, hanem beszélje meg a pasassal a problémáját. aztán ha pasas nem változtat: lapát.

dömper 2009.07.31. 13:19:59

Engem már csaltak meg, és én is megtettem. Valamint az ismerősim körében láttam sok hasonló példát, sztorit.
Gyorsan felejtsd el a srácot !!!

( 11 - kor kávé... én 11 kor telefonálgattam annak idején is szintén melóra hivatkoztam. Tudni kel hogy mi, férfiak nagyon nehezen tudunk jól hazudni, és ráadásul azt hisszük az adott pillanatban hogy jól csináljuk. Igy utólag már látom h mennyire átlátszóak és mennyire sablonosak a 'mi' kis hazugságaink )

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.31. 13:22:33

kedves posztíró!

olvasd el még egyszer az első mondatod!

"Már lassan 1 éve van párom, eleinte azt hittem róla, hogy ő a tökéletes férfi, az ideál, ahogy teltek a hónapok, egyre AGRESSZÍVabb lett, szexuálisan is."

AGRESSZÍV. hol itt a kérdés? akarsz hosszú, nyugodt, boldog életet? bántalmazásmenteset? megcsalásmenteset? házasságon belüli nemi erőszak menteset? nemi betegség menteset? akarsz boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket, akiket nem ver és nem molesztál az apjuk?

AKKOR LÉPJ LE.

neked pedig nem erre van szükséged, hanem kiegyensúlyozott, tiszta, átlátható erőviszonyokkal rendelkező kapcsolatra, és olyan emberre, aki tisztel és szeret téged, és nem akar mindenáron hatalmat gyakorolni feletted. és kérlek, menj el pszichológushoz, mert társfüggő vagy, és addig ne kezdj újabb kapcsolatba, amíg ezt helyre nem tetted, mert amíg társfüggő vagy, addig folyamatosan ki leszel szolgáltatva az áldozattá válás szituációnak, és a partnernek.

a pszichológusi üléseket tekintsd úgy, mintha fizikálisan járnál önvédelmi tréningre.

dömper 2009.07.31. 13:27:28

@volesojinka: nem az a lényeg ki mennyi idős, és hogy megfelelő pszichológiai tanácsot adjunk, a postoló nyilván azért irta meg a postot, mert kiváncsi mások véleményére.
én mint a témában mérhető tapasztalattal rendelkező egyén, szerényen jeleztem hogy nagyon kilóg a lóláb ( kezdettől ).
az hogy ő ettől nem fogja kidobni a pasit az is sajnos boritékolható. vagy szembesül a tényekkel, vagy a csávó fog lelépni magától ( én az előbbire tennék nagyobb tétet )

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.31. 13:32:47

ja, és olyan nincs, hogy majd megváltozik. nem fog. ha eddig nem "változott" meg a kedvedért, ezután sem fog.

javaslom, hogy állíts fel egy fontossági sorrendet, hogy mit találsz értékesnek az életedben:
anyagi biztonság,
érzelmi biztonság,
megcsalásmentes kapcsolat,
személyes léted szabadsága,
család,
gyerekszülés,
munkavállalás,
stb.
majd gondold át, hogy mik azok az értékek, amik esetében hajlandó vagy kompromisszumot kötni, és mik azok, amik esetében nem vagy hajlandó kompromisszumot kötni egyáltalán.

majd ennek megfelelően válaszd ki a következő párodat, és ne csalj, ne térj el a listádtól! ha valami olyat tesz a másik, ami megsérti a listádat, ami kompromisszummentes, szakítsd meg a kapcsolatot. ha olyat tesz, ami a kompromisszumos listádat sérti, beszéld meg vele, és kössetek kompromisszumot.

javaslom, hogy ezt a listát a kapcsolat elején beszéld meg a másik féllel, így nem kerülsz abba a hibába, hogy esetleg elpazarolsz rá 5-10 évet, aztán kiderül, hogy ő márpedig úgy gondolja, hogy joga van kurvázni, míg te otthon csücsülsz.

az élet bizony a legdrágább tulajdonunk, és nincs értelme elfecsérelni.

javaslom továbbá csernus doki "a nő" és "a férfi" c. könyveit alapos átolvasásra. nem fog megártani, úgy hiszem. és ne égesd el az első 10 oldal után, hanem tanulj belőle. én legszívesebben széttéptem volna, de sajnos kénytelen voltam sokat tanulni belőle saját magamról. talán neked is hasznodra válik.

   2009.07.31. 13:33:53

Én már mentem kávézni 11-kor.

Szelid sunmalac 2009.07.31. 13:44:19

Mi a baj a 11-es kaveval? En akkor dobok be egy-ket red bullt, szivok fel par csik spurit meg kokot. Kave...bahh....

2009.07.31. 13:45:00

@Publius Decius Mus:
na, pont ezért a gondolokodásért van annyi elcseszett kapcsolat és benne gyerek.
A gyerek nem lehet az élet célja. Egy harmónikus kapcsolat megkoronázása, az igen, az lehet a gyerek.
De az élet célja NEM. Ha nem jön össze, vagy meghal a gyerek, akkor mi van? Öngyilok?
Ha mindenki annyi energiát fordítana a kapcsolatára, mint arra, hogy ketyeg az óra és gyorsan szülni "KELL", sokkal boldogabb világban élnénk. Csak ide agyilag el kell jutni.

2009.07.31. 13:49:01

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Nagyon egyetértek, minden fiatalnak kötelező olvasmánnyá tenném ezt a két könyvet. Főleg a Férfi sikerült igencsak jól olvashatóra/megérthetőre.

További olvasásra ajánlom:
Pár-bajok és békés megoldások (Harville Hendrix)

   2009.07.31. 13:51:23

@Kóser Malac: Igen, 23h-kor. Nem igazán érzem a koffein hatását, mindig csak a visszahatást, mikor elmúlik, ezért nekem tök jó altató. De egyébként élvezetből iszom, tehát bármikor jöhet.

korinthia 2009.07.31. 13:56:26

Time to say good-bye...

Meyer Lansky 2009.07.31. 13:58:19

Mindent meglehet indokolni és minden kétes dologra lehet egy sikertörténetet szerezni.
Aki nem hisz a szemének és a fülének az bizony nem szereti magát, mert ha szereted s becsülőd magad akkor válasz sem kell, mert tudod, hogy ágyékában sok az energia, melyet ős mással lecsapol. :)
Fel a fejjel s keress mást, s hidd el az lesz majd a vagány.

Mayer Lansky

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.07.31. 14:00:22

na, akkor én most nyomok egy kávét ;)

rexter 2009.07.31. 14:22:08

jezusom de szar poszt, minek ilyet kitenni. kit erdekel egy buta csaj nyavalygasa?

Dezsőjóska 2009.07.31. 14:24:49

Taigetos pozitív a csaj.
Hol lehet ilyen idiótákat találni, ahol az exel összejárogatás alapból nem fejvesztős?

Sol 2009.07.31. 14:39:48

wehehe, volt egy ismerös csaj, a palija orrba szájba csalta mindenkivel, a csaj állandóan vinnyogott, hogy neki ilyen szar olyan szar, hogy ő mit tegyen, hát hagyd ott, de ő szereti akkor ne hagyd ott. utána meg azt hazudta mindenkinek hogy mások mondták hogy szakitson. te is ilyen ostoba sötét liba vagy.

Balance Of Power 2009.07.31. 15:06:27

Az osszes ilyen "rovidporazos" barmot addig utnem, amig mozog. Megcsalastol meg barmitol fuggetlenul. Ismerek ilyen lanyokat, akiknek ilyen idiota pasijuk van vagy volt: nem mehetsz sehova, plane nem a baratnoiddel bulizni. Remek lehet utana egy otthon toltott durcazos este...
En viszont mehetek, sot megyek is heti 4x sorozni, billiardozni, kanmurizni. A masik verzio meg az, amikor a ficko egy otthonulo fasz, ezert a csaj se menjen sehova. Ilyen lanyt is ismerek, aki 2 evig tenyleg nem jart ezert sehova, egy szinhazba, muzeumba se, nemhogy buliba. Es mikor vegre erot vett magan es otthagyta, meglepodott, hogy valojaban mennyire szines a vilag es hogy o 2 evet eltekozolt az eletebol. Az en ertekrendem szerint ez sokkal rosszabb, mintha a csavo csalta volna...

Holdárnyék 2009.07.31. 15:10:41

Kérdés a T. Szerkesztőkhöz! Ezeket a sztorikat tényleg nem Ti írjátok? :)
Olyan érzésem van, mintha egy tinimagazin Lelkisegély-rovatába csöppentem volna.

Hol vannak a felelős-értelmes FELNŐTTEK?

Kytia 2009.08.02. 16:53:45

A csajnál dolgozott, ez jó.:DD
Azon gondolkodtam, milyen munkára foghatnám be valamelyik exemet este 11 körül, miközben otthon várja az aktuális barátnője.:)))

Amúgy szerintem unja a csajt.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.08.03. 09:31:09

@Kytia: a csajon dolgozott, nem a csajnál ;)

@Holdárnyék: sanszos :D

@Balance Of Power: vannak áldozat típusú emberek; férfiak is, nők is... a másik annyit tud tenni, amennyit megengednek neki....

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.03. 09:32:50

egy tutti, hogy ha kávézik tizenegykor akkor bizony nem akar aludni.

Madpapa 2009.08.03. 10:46:34

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

a társfüggőség a szeparációs szorongás tipikus esete és valóban pszichológiai eset. persze ennyiből megállapítani, hogy társfüggő egy kicsit korai szerintem.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.08.03. 14:39:04

jut eszembe még egy nagyon fontos dolog:

tudod, kedves posztíró, milyen lesz az életed 10 év múlva, ha ezzel az emberrel maradsz? ilyen:

megcsaltalak.blog.hu/2009/07/26/jetekgepezik_megver_megcsal

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.08.03. 14:42:51

@madpapa:

lehet, hogy igazad van. viszont akkor nem világos számomra, hogy a posztíró miért nem rúgta ki ezt a csótányt már sokkal korábban nagy ívben.
süti beállítások módosítása