Kedves Megcsaltalak blog.
Az én történetem bizonyos értelemben a megcsalási nagykönyvből is származhatna, bizonyos értelemben viszont egyedi.
Jómagam még csak 20 éves vagyok, a másik fél 21. Minden 2008. tavaszán kezdődött.Szaktársak vagyunk egy fővárosi bölcsész suliban, hamar jóba lettünk, 2008. márciusában össze is jöttünk. Minden nagyon szép volt árpilisig, amikor bejelentette, hogy nem tudja feledni az exbarátnőjét (3 évig voltak együtt, és a hölgyemény egy városban lakik velünk). Nem értettem a világot, teljesen padlón voltam.
Majd június végén bizonygatta, hogy hibázott, végig engem akar, kezdjük újra, elfelejtette az exet. Én meg belementem (lehet szídni...).A nyár csodás volt, bár a távolság (kb 100km-re lakom a fővárostól) miatt sokat kellett utaznunk, de ez egy percig sem volt gond. Valahogy csak mindig felbukkant az exbarátnő. Szeptemberben kiderült, végülis, hogy vagy ötször megcsalt vele, mert nem bírta, hogy ilyen messze vagyok tőle (én ezt nem fogadom el magyarázatnak...). Szakítás, sírás, nem értem miért teszi, sose adtam neki okot ilyesmire, és mégis megtette.
Mert hát a szükség nagy úr... meg a távolság és a kényelem, és a megszokás is.Októberben összejött egy leányzóval, akivel tartott minden folyó év januárjáig. Nem értette a hölgyemény, hogy mi miért nem vagyunk együtt. Mi közben (lévén azonos baráti kör, akikhez nagyon kötődök, azonos szak, azonos órák) tettem a jópofit és lassan megszoktam a szituációt, hogy mi bizony örökké barátok leszünk max.
A történtek ellenére mégis jóban maradtunk (most megint sokan szídnak biztos, hogy hogy vagyok ilyesmire képes..), sőt mi segítettük egymást a legtöbbször, összetartó csapat voltunk. Ha meg veszekedtünk, mindenki megjegyezte, hogy olyanok vagyunk, mint egy házaspár. :D
Ebből is látszik, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Tehát mindezek ellenére nem adtam fel a harcot. Végül eljött a 21. születésnapja és éjjel sírva!!! (sose láttam sírni!) elmondta, hogy annyira szeret, és sose akar elveszteni, nem érdemel meg ésatöbbi (józan volt, kiemelem!). Mondtam, hogy majd másnap megbeszéljük. Megbeszéltük, összejöttünk (lehet megverni!).
Viszont nem tudom, mit érzek. Szerintem a múlt eseményei, a sok rossz élmény annyira kiégetett, hogy szinte semmit sem érzek. Vagy csak nem akarok már nagy reményeket fűzni semmihez. Nem a megbízás témánál van a gond. Egyik lánnyal sem beszélget (nyáron ezt intenzíven tette), az exbarátnővel nincsenek jóban (amint valamit beszéltek, azonnal veszekedtek...), a másik leányzónak van valakije, el is tűnt egyetemre. Inkább a saját belsőmmel van a baj, hogy nem érzek sokmindent.
Kiégtem? Esetleg már csak dacból harcoltam érte? Hiszen ez volt, amire vártam, őrülten szerelmes vagyok (vagy voltam?) belé. 4 napja otthon vagyok (vizsgák...), újra érzem, hogy őrülten hiányzik...
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek