Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

Kedves Blogolvasók!

 

A párommal több mint 7 éve vagyunk együtt. A kezdet nem volt egyszerű, mindketten próbálkoztunk másokkal is, de valahogy mindig egymás mellett kötöttünk ki. Azóta úgy tűnt minden rendben van közöttünk. Már évek óta szerettünk volna gyereket, de sokáig nem jött össze, így a lombikprogrammal próbálkozunk, ami szerencsére elsőre sikeres lett.

 

Azt gondoltam,minden rendben, sínen az életünk, szeretjük egymást, jön a várva-várt baba..... Aztán 2 héttel karácsony előtt lebukott a párom. Kiderült, hogy már 3 hónapja viszonya van valakivel - már terhes voltam, amikor elkezdődött. Természetesen jött a nagy megbánás, fogadkozás, "soha többé" ígéret. A baba miatt nem hagytam el, bár hetekig nem tudtam szinte ránézni sem. Egy idő után sikerült leülni, átbeszélni a történteket, kiderült, hogy érzelmileg is kötődik ahhoz a nőhöz, aki viszont már túllépett rajta. Akkor megegyeztünk, megpróbáljuk helyrehozni a kapcsolatunkat.

 

Most ott tartunk, hogy Ő kiborult - nyugtatókon él, folyamatosan ideges, nem tud aludni - állítólag fél a jövőtől, de szerintem hiányzik neki a másik, viszont a gyerekét sem akarja elveszíteni (állítólag engem sem, de ezt nehezen hiszem el). Olyan, mintha ő lenne az áldozat, miközben fogalma sincs, hogy én mit érzek.

 

Közben azért próbál mindent megtenni azért, hogy helyrehozza a dolgot - lesi minden kívánságom, naponta többször elmondja mennyire szeret, mennyire sajnálja amit tett, stb., de én már nem tudom, mit érzek iránta. Valami elveszett, már nem tudom annyira szeretni, mint előtte, mintha távolodnék tőle. Félek, ha megszületik a baba, még távolabb kerülök. Mi lesz később? Hogyan lehet ezen túllépni? Mások hogyan csinálják?

10 komment

Kedves Mindenki!Nos kiszeretném Írni magamból .Mind meg annyi hasonló sors társ.Ahogy elolvasom minden viszony –iszony .Sajnos nem akarunk látni egy házasságban hogy valami meg szakad .valami hiányzik.Csak neveltem a pici fiam.Táv gyógyítottam anyám aki akkor haldokolt.2008 május állandó névtelen telefonok .Gondoltam félre kapcsol a férjem telefonján még több hivás.Közli velem a férjem .-ne foglalkozz vele drágám csak félre kapcsolt.Nos akkor még elhesegettem magamtól mindent .

A férjem jobban szeret mind valaha szépen fejlődik a pici,végzem a munkám.Csak áradozok az én figyelmes férjemről példa értékü.Sororzatos csörgés a férjem kinyomja mindig a telefonokat .Kezd idegesíteni a helyzet.De nem tesz semmit a férjem –semmit !Álmot kapok közlik velem megcsal –hűtlen.Álmomba össze roskadok .nem tudok mit tenni tehetlennek érzem magam .de férjem ott terem és nem enged .Mondom milyen rosszat álmodtam .Férjem elképed .De egy hosszú öleléssel elhesegetí a rosszallásom.Augusztus még mindig Hívások ….Szeptember 7.reggel sms telefon számmal /ami titkositva van

/SZÍA ÁGI TUDOD HOGY A FÉRJED CSAL EGY BAKOS E.NEVÜ.K-VAL TELEFONSZÁMA …….Hívom-hívom semmi kikapcsolva közlik.Írok egy sms-t hogy honnan veszed ,mutatkozz be .Nem veszi át.Kicsi pár nap nyugi a névtelen hívonk pihen.Nyomozást folytatok.Mire jó az iwiw :beutom a nevet kiadja az adatlapokatJ bingo szükítem a kört meg van !!! Jaj ez nagyon undoritó az én férjem ezzel aki a lanykori fényképét teszi fel elég deformált arcu emberről árulkodik.Nem ez nem lehet.

Mivel asztrologiát végeztem beütüm a szül idöt kicsit hianyos nem tudom az órát .ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez Nagy-belső negativitású nő ez nem lehet gondolom es röpke jellem rajzott készítek :idegileg túl terhelt személyiség senkihez-semmihez nem kötötdik,AKARATOS ,AGRESSZÍV..,,BETEGES HAZUDOZÓ.STB….

Megnyugszom.A férjemnek mutatom ismered?ÁÁÁÁÁÁ de hogy KI EZ A RONDA NŐ UGY ISMERSZ ENEGEM J NEVET ÁT KAROL .HISZ ÁLLANDÓAN A NAP MINDEN SZAKÁBA VELED VAGYOK/EGYÜTT DOLGOZUNK/Ja mondom az igaz de hétvégén te elmész ami rendjén van 17 év útán jót tesz ha kicsit távol vagyunk .nekem is kell egy kis szabadság mondom.Nem hagy nyugodni.Női furfang :Vendégem telefonlyáról hivjuk


.VESZIIIIII.TAGAD-GYANUSIT EGY 62 EVES NŐT AKI ZAKLATJA ÖT 2 ÉVE.LETESZEM BIZONYITÉKOM NINCS SEJTEM HAZUDIK.DE A FÉRJEM UGYAN OLYAN INTENZITÁSSAL IMÁD –IMÁDJUK EGYMÁST MINDEN SUPER .CSAK EGY IDELYE ÉSZRE VETTEM HOGY REMEG A KEZE –GOND TERHELT.KÉRDEM .MOND EL KÉRLEK MI A BAJ .LE RÁZ…..SEMMI.NEM HALYLANDÓ MEGNYILNI NEM VAGYOK ERÖSZAKOS IGY HAGYOM MAJD HA AKRJA ELMONDJA.MEGINT NÉVTELEN TELEFONOK LASSAN 7 HONAPJA ???????CSÍNÁLJ MÁR VALAMIT JELETSD FEL EZ TARTHATALAN VÁLLALKOZÁ SZÁMAI 3 TELEFONON FELVÁLTVA .SOK.SOK.SOK.VITÁK FOGADKOZÁSOK …..SEMMI SENKI NINCS ÉRTSD MEG.SZERETEM Ó MENNYIRE SZERET.GONDOLOM: JÓ APA .FÉRJ .MINDIG KÉNYESZTET CSAK JÓT KAPOK .OKTOBER SMS MÁR MEGINT OLYAN MINTHA PASI LENNE .ÚRISTEN HOMOKOS GONDOLOM .FOGADKOZIK DEHOGY .HOGY KÉPZELHETSZ ILYET EZ EGY NÖS PASI AKIT NE BUKTASSAK LE MERT VISSZA IRTAM .10.-DIK HÓNAP MARCIÚS NEVTELEN SMS.HIVÓM VISSZA :SZIIIIIIIIIIA ÉÉÉÉÉÉÉÉDES NYÖGI BELE MINTHA ORGAZMUST ÉLNE ÁT .FUJJJJJ.SOSEM SZERETTEM A HAMIS EMBEREKET EZ A NŐ BÖZLIK ROSSZ SZINÉSZ.FÉRJEM FELELÖSÉGRE VONJA HALLOM KUNCOG :ZOLI NE HÚLYÉSKEDJ .ELVESZEM A TELEFONT .MUTATKOZZ BE FELÖSÉGRE VONOM MONDJA BAKOS ERZSÉBET VAGYOK ÉS RÉGEBBRŐL ISMEREM A FÉRJED MINT TE .NA GONDOLTAM EZ HULYE 17 EVE VAGYOK A FELESÉGE 22 ÉVE ISMEREM.NEM VETTE FEL .LERAKTA .FÉRJEM TAGAD Ő BIZZ NE ISMERI EZT AZ ELME HÁBORODOTT NŐTJHISZEK NEKI KÉSÖBB –HOLNAP VISSZA HIVOM .UGY IS LETT .IGEN 1 ÉVE VAGYOK A FÉRJED SZERETŐLYE KÖZLI ……NO MONDOM AKKOR ÁLDÁSOM RÁTOK A FÉRJEM ORDIT NE HIDJ NEKI HAZUDIK SZÉT AKAR VÁLASZTANI MINKET ZSAROL MAR NYÁR ÓTA A NÉVTELEN TELEFONOKKAL NEM TUDTAM MIT CSINAÁLNI.ERRE A BAKOS :MOND MEG NE SZINÉSZKEDJEN ITT A 22 ÉVES FIAM IS NEM ÉRTI MIÉRT MOND ILYET .---------MÁR NEVETEK EGY FILMBE CSÖPPENTEM ITT EZ A BETEGNŐ OTT A FÉRJEM MINDENKI MONDJA A MAGÁÉTJKŐZLÖM ÁT ADAOM A TELEFONT BESZÉLJÉK MEG JERRE ZOLI ORDIT HOGY ZSAROLT ÉRDS MEG NEM TUDODK NÉLKÜLED ÉLNI HAZUDIK A K.DÖBBENETEK-VESZEKEDÉSEK.FOGADKOZÁSOK.PROBÁLOK HINNI !!! OK UJRA KEZDÉS A NŐ NEM ÁLL .ELTELT 8 HÓNAP ÉS MÉG MINDIG ZAKLATJA A CSALÁDUNKAT .SAJNOS FELJELENTEM MERT NEM TUDUNK MEGSZABADULNI TŐLLE.NÉVTELENÜL .MOST INGYENHIVHATÓ MUNKAHELYI SZÁMMAL .ESTE 22.

A férjemmel végeztem mert1 csalodást okozott hogy a mai napig sem védte meg a családját –gyermekét beengedte ezt a nöt .engedett ennek a zsarolásnak .nem volt hozzám öszint .tavaly óta probálom neki mondani rendőrség vagy valamit csinaljon ezzel a 46 éves elmebeteg nővel .semmit nem tett.

Címkék: szex hűtlenség szerelem szakítás megcsalás félrelépés férficsal

22 komment

Sziasztok!

Nem is tudom, hol kezdjem. Nem akarom hosszú lére ereszteni, de elöljáróban annyi, hogy a páromnak volt egy nagy szerelme évekkel ezelőtt, amikor kint tanult a Washingtonban. Egy gyönyörű, szőke, kékszemű – szeplős – dél-afrikai lány, M. Aztán a csaj két év koleszos együttlakás után simán kidobta egy kopasz banktisztviselő kedvéért. Itt ért véget az ő történetük – gondolhatnánk –, és kezdődik el az enyém. De nem teljesen.

Szóval a nagy szerelmi bánatában, a szemeszter végén hazajött B., a párom. Ekkor ismertem meg. Nagyon nyomta a csengőt, így beadtam a derekam. Meg bele is zúgtam lassan. De azért egy fél év után, egy őszinte beszélgetésen benyögte, hogy ő még mindig sokszor álmodik M-mel. De már nem szereti, csak álmában jön elő. Na, benyeltem. Gondoltam, M. a világ másik végére – Sydneybe – költözött a pénzeszsákkal, így nincs ok aggodalomra.

Aztán teltek a hónapok, egyszer-egyszer szóba került még M., de inkább én hoztam fel teszt-szándékkal, hogy ugrik-e még a témára B., mint bika a posztóra. De egy idő után immunis volt. Látszólag.
Aztán szépen összeházasodtunk, vettünk egy gyönyörű házat, a férjem matematikusként dolgozik, én meg egy irodában középvezetőként.

Itt jegyzem meg, hogy B. elég bogaras. Pl. meg van veszve a KISS-ért (van is tőlük egy eredeti dedikált gitárja) meg a régi autókért (egy ilyet is megvettünk neki az apám pénzén, mert azt mondta, nélküle – a Verda nélkül – félkarú óriásnak érzi magát. Jó, oké).

Szóval egy este hazaállít, hogy pár hete kapott egy fantasztikus ösztöndíjat, amit már el is fogadott a megkérdezésem nélkül. Gyanús volt, miért ment bele, mikor szinte havonta utasította vissza ezeket, arra hivatkozva, hogy az ő Micikéjét – engem – nem tudja itthagyni. Aztán kiderült, mire ez a nagy pálfordulás. Hát ugye, Sydneybe szól az egyetemi meghívás. (Így már az is világossá vált, miért kezdett el gyúrni, szolizni, ingeket vásárolni az utóbbi időben.)
És bárhogy könyörögtem, hisztiztem, hogy ne menjen, vagy ha annyira mehetnék, vigyen engem is, semmi nem hatotta meg.

Még azt is bedobta, hogy ott sok a kertekben a feketeözvegy – betegesen félek a pókoktól –, és attól fél, megcsípnek. Milyen figyelmes lett hirtelen, nem? Eddig azt is elnézte, hogy amíg ő a gitárját csókolgatja a teraszon, én a faleveleket gereblyézem össze a kertben, ami tele van kaszáspókkal. Oké, menjen.
Már lassan egy hete kint van a drágalátos, de arra nem vette a fáradságot, hogy egy k… sort írjon, de még az SMS-ekre sem válaszol. Engem meg itthon esz a fene, hogy már biztos M-mel „bubuskázik”, ahogy ő a szexet nevezni szokta.

Szóval nézem tegnap éjjel a CNN-t, épp Sydneyből tudósítanak a homokviharról vagy bozóttüzekről, mikor a háttérben egy édesen andalgó párocskát veszek észre. Vazeeee, jól látom??? Milyen ismerős az a nadrág, meg az az új ing, meg az az új frizura!!! És ezek tulajdonosa egy hosszú, vörös hajú nőt ölel át, úgy sétálgatnak a fövenyen.

Ilyen véletlenek nincsenek, így lebukni nem lehet, gondoltam, és elmentem aludni. Gondolhatjátok, mennyit aludtam. Reggelre eldőlt a sorsa: ezer százalék, hogy ők azok, és ezzel végeztem a matematikus professzorral. De ezt azért nem ússza meg szárazon. Egyébként is, az a nő úgy nézett ki, hogy szebbet hányok.
Hát így áll most a dolog, és azon gondolkozom, hogy utánamenjek letépni a fejét vagy várjam be szépen itthon, és itt végezzek vele? Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek vannak ilyen véletlenek?
Tanulság: ne engedd a férjed olyan városba – mit városba? Földrészre! –, ahol a volt szerelme él. Soha.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

26 komment

Majd egy éve megismerkedtem egy férfival akibe belehabarodtam. Nagyon szépen kezdődött. Igazság szerint féltem belebonyolódni a kapcsolatba, mert valójában nagyon nagy a korkülönbség és távkapcsolat lenne:/

1 hónap után kiderült hogy menyasszonya van :O Nagyot csalódtam de folytattuk a kapcsolatunkat. Nagyon ritkán volt az enyém és ez nagyon fájt. Sokat szenvedtem miatta és végül szakítottam de nem bírtam sokáig. Azt éreztem ki kell tartanom !!! Mert nagyon szerettem öt.

Hát újrakezdtük. Tudtam nagyon jól h nem teljes a szerelmünk és sosem lehet az. Hitegettem magam h majd talán lesz jobb is, de nem lett sőt.
Egy nap azzal hívott fel h vége kell h legyen mert gyereke lesz és h el fogja venni a menyasszonyát.

Megszakadt a szívem. Olyan fájdalmat még sosem éreztem.
Múltak a napok és 4 hónap után újra kezdeményezett. úgy mint régen . . nem akartam bele menni hisz' tudtam nem helyes. De nem tudtam ellenállni. Ezek után nagyon sok időt töltöttünk együtt. Úgy éreztem újra boldog lehetek, még csak egy kis időre, akkor is. Csodálatos mikor együtt vagyunk de nagyon szenvedek ha nincs velem.

Elmondtam neki h mennyire fáj nekem és h nem akarom tovább folytatni ezt. Nem ért meg engem!Azt mondja h nem szereti a feleségét és h nem volt más választása. Azt állítja h szeret és h nem akar elveszíteni. Én viszont nem bírnám elviselni ha miattam a leendő gyermeke szenvedne.
 

9 komment

Barátommal több, mint három éve vagyunk együtt, de 2(!) éve nincs köztünk semmi "testiség"! Egyszerűen nem akar velem szexelni. . . amikor kezdeményezek vagy csak szeretgetni szeretném mindig elfordul, eltol magától és arra hivatkozik, hogy fáradt vagy olyan gyerekesen kezd el viselkedni, hogy az én kedvemet veszi el! Én a mai napig nem tudom ezt felfogni és elfogadni. . . és csak próbálkozok meg próbálkozok. . . de ennek ellenére sem tudom elhagyni, mert szeretem!!!

Senki ne gondolja azt, hogy nem beszélünk/beszélek róla, mert nincs olyan hétvége, hogy ne hoznám fel Neki a témát, de SOHA nem kapok Tőle egyenes választ!!!

Félek, hogy a két év alatt (vagy már előtte) összeszedett valakit/valakiket, akikkel folyamatosan csal és azért nem hiányzik neki a szex. . . DEEE akkor, nem értem, hogy miért van még velem és miért ragaszkodik a kapcsolatunkhoz!? Nap, mint nap elhalmoz szerelmes üzikkel és váltig állítja, hogy szerelmes ő is!
Nem tartom magamat csúnya nőnek és a testi élvezeteket is imádom (bár nem ez jön le a levelemből), de a nőiességem az önbizalmammal együtt lassan szertefoszlik és érzem, hogy pontot kell tenni a végére. :(

Az elmúlt 2 évben nem egyszer lett volna kivel bepótolni a "szexmentes" időszakot, de hozzá sem tudok nyúlni más pasihoz!
Mit szóltok a történetemhez?
Szerintetek is más nő(k) van a dologban vagy csak egyszerűn nincs szexigénye!?

Tud valaki hasonló esetről?


 

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

121 komment

A mi „kis” történetünk 1995-ben kezdődött (és még most is tart) a fiú, vagyis én 22év, a lány 19 mindkettőnknek első munkahely egy kisvárosban.

Nagyon megtetszik a lány, aki egy volt iskolatárs barátnője. Állandóan egymást kerestük a munkahelyen, és persze meg is találtuk. Eljártunk fagyizni, somlóit enni, szépen egymásba szerettünk. A szüleinek nagyon nem jöttem be, nekik a másik fiú kellett. Minden szépnek tűnt, csak épp a baráttal én párhuzamosan futottam még egyszer el is jött nálunk és megkérdezte, hogy „Ugye én nem vagyok olyan, hogy a más barátnőjével foglalkozzak?”azt válaszoltam, hogy „Dehogyis, hát én nem teszek ilyesmit.”. Aztán egy „szép” napon a riválisom eljegyezte. Kiakadtam. A cégtől a főnöke kirúgatta erkölcstelen viselkedése miatt. A kapcsolatunknak ez nem használt de továbbra is futottam utána és sikerült találkozgatnunk. Lebuktunk párszor, de a vőlegény kitartó volt. Pár hónapig tartott csók nagyon sok volt szex viszont semmi. Egyszer csak ráébredtem, hogy nekem ez nem jó, nem kerestem tovább ő sem engem. SZAKÍTÁS No1. Teljesen belebetegedtem. Ők összeházasodtak. Vérig sértve éreztem magam, Úgy gondoltam soha nem tudom ezt megbocsátani neki (később kiderült, hogy mégis).

Teltek az évek. Sokat jártam feléjük, de mindössze párszor láttam. Közben én is megnősültem.

Persze nem voltam szerelmes a feleségembe.

Náluk született két gyerek, nálunk egy.

2003 tavasza: valahogy ismét eszembe jutott a volt barátnő. Próbáltam érdeklődni utána egy másik iskolatárson keresztül, aki ugyan nem segített de a feleségének elmondta az meg tovább adta a volt barátnőnek. De nem történt semmi.

2004 nyara:falunap:Teljesen váratlanul összeakad a két szempár!!!!!!!!!

Eltelik 1-2 hét, egyszer csak csörög a mobilom. A szám ismeretlen. Ő az!

Innét kezdődően indul a lavina.

Egyre gyakoribb és egyre hosszabb beszélgetések. Találkák. És végre megtörténik az, ami nem történt meg évekkel ezelőtt. Együtt töltöttünk pár órát egy panzióban. Csodálatos volt.

Próbáljuk minél többször ismételni, közben rájön, hogy Ő nem is frigid (nem volt rózsás a szexuális életük). Kisebb nagyobb megszakításokkal éljük mindketten kettős életünket. Vannak persze összezördülések, pár hónapos szünetek. De nem veszem komolyan, talán még mindig haragszom rá. Ő viszont tapad rám. Néhányszor súlyosan megsértem, de mindig megbocsát. Szinte minden évben van szakítás és békülés.

2008 nyara (június): ismét szakítás( ki tudja hányadik). Megvisel rendesen. Most elhiszem, hogy tényleg vége.

2008 augusztus: véletlenül összefutunk egy boltban. Persze utána beszélgetés az autóban de még egy csók se csattan. Ekkor ismét elindul a lavina. Újra szerelmes vagyok! Vibrál közöttünk a levegő! Mindennap beszélünk telefonon, hetente háromszor személyesen is. Ez így megy decemberig. Az ősz folyamán viszont a férjnek is gyanússá válik valami, ezért megszerzi az email jelszavát. Rendszeresen olvasgatja és természetesen olyan infókkal találkozik, amivel ugye nem kellene. Összeáll benne a kép.

Nagy lebukás.

Telefonos kapcsolat megmarad, testi megszakad.

A karácsony náluk szépen meg van alapozva. Nálunk még csak én vagyok ideges. Azon töprengek, hogy el kellene mondanom, de nyuszi vagyok.

Szilveszter előtt megjelenik nálunk a férj. Megdicsérget stb. Szerinte az egészért CSAK én vagyok a hibás. Egyelőre velem beszél de tudom, hogy nemsokára a párommal is fog.

2009 január közepe: mikor nem vagyok otthon, meglátogatja a feleségem, kitálal.

Most már nálunk is jó a hangulat.

De senki nem válik, nem költözik.

A férj megkeres a munkahelyemen, én telefonálok közben arcon üt, majd bepattan az autóba és elviharzik. Nagyon szerettem volna visszaadni.

Nem bírom nélküle. Szorgalmazom a találkozókat és a szexet, de Ő ellenáll. Azt mondja nem szabad. A férj állandóan ellenőrzi stb. Aztán márciusban, mégis együtt töltünk egy órácskát.

Ismét testi szünet következik az előző indokokkal.

2009 május:hogy-hogynem egy panzióban találjuk magunkat. Fantasztikus 2 órát töltünk ott.

Két hét múlva ismétlés.

Megint szünet. De szinte naponta beszélünk.

Nem akarja ezt tovább így csinálni, nem bírja stb.

2009 augusztus: szeretkezés az autóban. Pár nap múlva újra.

Tervezzük a találkákat.

Egyik napról a másikra ismét rájön, hogy ez így nem mehet tovább.

Nagy beszélgetés a férjjel. Megegyeznek 3 hónap próbaidőben. Hátha sikerül közelebb kerülniük egymáshoz. Azt mondja várjak addig.

Azóta is szinte naponta beszélünk, de tali az nem lesz.

Hát itt tartunk most.

Címkék: szex hűtlenség szerelem szakítás félrelépés lánycsal férficsal

115 komment

Kedves Blogolók!

Megirhatnám az én történetemet is, de úgy gondolom hogy jobb lenne magáról a megcsalásról beszélni. Mi tartozik bele, és mi nem? Csak akkor csaljuk meg a másikat ha lefekszünk vele vagy csak pár ártatlan csók ?Én már csaltam meg, de engem tudtommal nem csaltak meg. Talán azért mert nyíltan tudok beszélni ,de viszont azt nem tartom jó ötletnek ha pusztán azért dobunk fel egy több éves kapcsolatot mert a puszta vágyat, lángra lobbanást összetévesztjük a szerelemmel. Sok nő a rossz kapcsolatából menekül egy másik ember karjaiba ,a szürke hétköznapok elől vagy már nem érzi hogy kap visszaigazolást arról hogy igenis kívánatos, vonzó személyiség. EZ lehet férfi nő, mindenkinek kell visszaigazolást.

Van olyan is akinek elvileg tökéletes a kapcsolata de egy kis izgalomra vágyik, pont a tiltott gyümölcs öröme miatt. Emberben benne van ez az ösztön ,valaki mélyen elnyomja valaki pedig elfogadja és tudja okosan kezelni. Még a legjobb emberrel is előfordul .DE én azt mondom amit a másik nem tud az nem fáj…ítéljetek dobáljatok kővel én így gondolom. Az a baj túl sok az álszent ember aki ugyanúgy csinálja mégis közben mások felé mélyen elítéli. Pedig ez van és létezik. Viszont nem érdemes feldobni a jelenlegi kapcsolatos egy kis lángolásért. Használja ki , vegye ki belőle a maximumot amit lehet , lehetőleg ha nem akarja hogy napvilágra kerüljön akkor legyen diszkrét. Aztán sokkal nagyobb intenzitást kap a jelenlegi kapcsolat.

NE higgyétek hogy csak a pasik ilyenek hisz a nők olyan értelemben csalfábbak hogy folyamatosan kell visszaigazolás hogy igenis nők és vonzóak és ellenállhatatlanok, szivárvány a szürke hétköznapokban ha valaki így viszonyul hozzánk. Csak ne csapjuk be magunkat. Ha a jelenlegi kapcsolatot dobjuk, akkor a másikkal ugyanúgy elő fognak jönni ezek a szürke hétköznapok amit csak egy másik ember oldhat fel, már csak azért se mert senki nem mondta hogy egy ember csak egy emberhez vonzódhat.

Tartsátok meg magatoknak az élményt, töltődjetek fel és utána menjetek vissza a párjaitokhoz azzal a tudattal hogy sokkal többet tudsz adni ha önbizalmad van. Lehet ez nagyon sarkos elgondolásmód. sokat gondolkodtam rajta hogy ez mekkora bün, Én azt mondom erre egyszer élünk és ha kihagyunk valamit az életben amit később megbánunk csak rosszabb. Nagyanyáink ennél cifrább dolgokat csináltak és mégis öregkorukig együtt maradtak. EZ a hosszú házasság titka a diszkréció.

Természetesen lesznek akik megköveznek stb….de azért gondoljátok végig! SE a pasik se mik nem vagyunk fából!!!!!

Üdv

egy olvasó

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés

362 komment · 2 trackback

Én 11 évig éltem együtt a párommal, akiről azt hittem társam az életben, van egy 9 éves gyermekünk. A legdurvább az egészben, hogy miután kiderült a dolog, még neki állt feljebb és nem volt hajlandó abbahagyni ezt a dolgot. Mellesleg a szeretője egy nős férfi, aki a mai napig boldogan él a családjával.

Érdekessége a dolognak, hogy a fickó felesége is ismeri a volt páromat, úgyhogy most nem is tudom mibe keveredett ez a szerencsétlen. Nem volt mit tennem, el kellett küldenem, ami nagyon fájó dolog, mert 11 év azért 11 év, a gyereknek itt mindene megvolt, jól érezte és érzi magát itt.

Itt egy kertes családi házban éltünk, mindenünk megvolt, most a gyermekem egy panelban lakik az anyjával és panaszkodik hogy ott mennyit unatkozik, kérte az anyját hogy jöjjön vissza, de az anyját nem érdekli semmi más önmagán kívül.

A nyári szünetben gyakorlatilag végig itt van a gyerek nálam, az anyja csak a gyerektartásért jön és éli a világát (görög nyaralás stb.)

Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal

133 komment

Én álltam már a barrikád mind a két oldalán. Voltam megcsalva és én is csaltam meg már a párom. Egyikre sem vagyok büszke.

Az aki engem csalt meg az Szilveszterkor tette. Az egész Karácsonyt együtt töltöttük a gyerekekkel. Mármint az Ő gyermekével és az én gyermekemmel. Szilveszterkor a nagymamájának kellett külföldre gyógyszert vinni és ezért bevállaltam a szilveszteri munkát.

Valentín nap előtt kiderült, hogy egy nálam fiatalabb lány elcsábította egy szilveszteri buliba, ahova nem velem akart menni, és ahol hajnalban orális szexben részesítette a párom. Valentin napkor megbocsájtottam neki azzal a kikötéssel, hogy ilyen nem történhet meg többet, sőt még a szemét is be kell csuknia, ha nálam szebb lányt lát. :-) Természetesen megint lebukott. Az óta - 5 éve - minden nőben engem keres. Nem talál. :-)

Az ok, hogy megbocsájtottam, hogy az egyik férfi BARÁT-om, csak barát! azt mondta, hogy nincs olyan férfi, akit egy nő a szájába vesz, akkor kihúzná a szájából. A másik, hogy Amerika elnőke is próbálta bebeszélni, hogy az orális szex nem szex.:-)

Utólag azt mondom, hogy kár volt megbocsájtani.

Viszont az a Valentin napi éjszaka fantasztikus volt. A kibékülésben az a jó, hogy meg van az újdonság varázsa, de ugyan akkor olyan valakivel vagy együtt, aki ismeri a tested.

 

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

99 komment

Volt 1 "nagyon"jól működő kapcsolatom szeretem habár soha nem tiszta szívből szerelemmel és erre akkor jöttem rá mikor először meg csaltam a volt pasimmal,nem volt bűntudatom 1 pillanatra nem fordult meg a fejembe hogy ha ez kiderül én öt elveszíthetem...szó szerint semmi eszembe se volt hogy ö van nekem és azt is tudtam hogy bármit is mondok neki ö abba nem kételkedik és elhiszi nekem!!

ezek a megcsalások egyre csak sűrűsödtek ugyan nem derült ki ebből semmi de én rá jöttem hogy nem vagyok szerelmes egyikbe se odáig jutottam el hogy eljegyzés is meg történ az akkori párommal már a közös jövőt tervezte/terveztük de egyre csak az uralkodott el bennem hogy én hiába szeretem soha nem fogom úgy szeretni mint ö engem szerelemmel és nem érdemli meg hogy én ezt csináljam vele a másik meg hogy önző is lettem hisz ha a jegyesség alatt nem voltam mellette boldog akkor a házasságunk se működőt volna!

A lényeg hogy szakítás mellet döntöttem nagyon fájdalmas volt legalább is ö részéről és ami a legdurvább az egészbe hogy én az egyik haverjával össze is jöttem!Tudom csúnya dolog volt meg nem ezt érdemelte de ez mellet a fiú mellet találtam meg a boldogságot már 5 hónapja együtt vagyunk nem hosszú idő de úgy gondolom elég sok mindenen mentünk már keresztül!

Ezt azért írtam le mert szerintem ha valaki megcsalja a barátját/barátnőjét férjét/feleségét az nem is szereti tiszta szívből igazán szerelemmel mert ha szeretsz valakit akkor ezt nem tudod meg tenni bűntudat nélkül és többszörösen!Ha meg még is meg teszi akkor ott az érzelmek nem tiszták de hangsúlyozom ez az én véleményem!

Én üzenem azoknak akik 1 olyan kapcsolatban élnek ami tele van hazugsággal és megcsalással azok gondolják át tiszta fejjel az érzelmeiket a cselekedeteiket hisz ott akkor valami nincs rendben és lehet hogy ha szakítás mellet döntenek akkor mind a kettőjüknek jót tesznek hisz a másik félnek is meg adják azt a lehetőséget hogy egy más valaki mellet boldog legyen és meg kapja azt amit meg érdemel és így saját önmagát se csapja be azzal hogy ö akarja ezt a kapcsolatot!!!!!!!!!!!persze vannak kivételek


Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal

28 komment

Házasok vagyunk, gyerek nincs. Nagyon szeretem a férjemet, ő is engem. Rendes egzisztenciánk van, új vállalkozásunk már tervben , több közös üzletünk fut így is, érzelmileg is minden tökéletes. Kívánni sem lehet nála jobb, megértőbb társat.

Szexualitás terén vannak gondjaink...Ő fél év után már egyáltalán nem tudott kielégíteni és ez így volt már évek óta. NEM kérek tanácsokat, hogyan fűszerezzük a szexet, mert próbáltunk már sok mindent, de egyszerűen olyan, mintha a testvérem lenne.

Lehet ezen vitatkozni, jól döntöttem-e, de "beletörődtem", előtte sem volt senkivel túl jó, úgy gondoltam, vannak, lesznek a szexnél fontosabb dolgok az életemben.

Megcsaltam. Rettenetesen érzem magam, mert pusztán a szex miatt csináltam, mert egyszerűen nem bírtam tovább, úgy látszik, mégis vannak igényeim..az illető se nem szeret, se nem tisztel, feleannyira sem értékes ember, mint a férjem.

Utálom magam, nem tudom, mit csináljak. Próbáljam elfelejteni ezt az egészet és egyáltalán, a jó szexet? Rúgjak fel mindent, hagyjak ott valakit, aki szeret, csak a szexualitás miatt? (találok még egyszer ilyen embert?) Vagy egyszerűen keressek egy másik szeretőt, aki "rendesen" bánik velem és ezentúl éljek ilyen kettős életet?
Egyiket sem akarom

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal

121 komment

Egy pletykás feleségnek is van előnyös oldala.

Egy nyugodt éjszakás műszaknak néztem elébe a munkahelyemen. Hajnali fél 3 körül azonban valaki csenget. A takarítónő általában éjfél előtt végez a laborral, így kulcsrazárva szoktam tartani az ajtót. Ha valaki be akar jönni – van csengő az ajtó mellett.

Meglepetésemre azonban nem egy kolléga, vagy a műszakvezető, vagy egy targoncá volt, hanem egy soron dolgozó csaj, akivel az előző héten a büfében, sorban állás közben és után jól eldumáltam. (Magam elé engedtem, mert olyan formás feneke volt, hogy muszáj voltam ilyen olcsó trükköt alkalmazni, hogy megnézhessem. Amikor kimentem ugyanakkor ment ő is, az ajtóban udvariasan előre engedtem, amit megköszönt, majd beszélgetni kezdtünk. Mint kiderült tudja, hogy hol vagyok, csak azt nem, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy ha ideje engedi jöjjön hátra benézni. Semmi célom nem volt vele, általában mindenkinek ezt mondom, ha a laborunk érdekli.) Mit ad isten ez a csaj most hátrajött. Valami karbantartás volt a soron, és ráért.

Körbevezettem a laborban, magyaráztam neki pár dolgot; mit csinálunk, mivel foglalatoskodunk, stb. majd leültünk a zajszigetelt szobában. Eleinte céges dolgokról beszéltünk, aztán magánéletiről. Akkor tudtam meg, hogy 34 éves, és van egy 17 éves lánya. Aztán jött a ”kérdezhetsz bármit, mindenre válaszolok” féle műsor. Ha valaki ilyet mond, én igyekszem egyből megcáfolni, és a határokat feszegetni, hogy bebizonyítsam, tudok olyat kérdezni amire nem akar majd válaszolni. De tévedtem. Beszéltünk szopásról, nyalásról, mindenről. Megtudtam még azt is, hogy képtelen a hüvelyi orgazmusra. Aztán finomítottam, mégse tartson bunkónak. Így kiderült az is, hogy a férjével 12 éve vannak együtt, de csak óvszerben szexelnek, a kislánya az egyetlen egy olyan alkalommal fogant meg amikor nem védekezett (az még valami másik pasitól). De azóta már szed gyógyszert, de az óvszer azóta is része a mindennapoknak.

Aztán ráterelte a szót a melleire, amire el kezdte mondani, hogy lógnak. Csak jelzem C kosaras melltartót hord, tehát nem kis cicikről van szó. Mégis vitatkoztunk egy sort a dolgon, bár már nem emlékszem teljesen tisztán mi is volt, meg hosszú is lenne leírni. Szó szót követett, a végén levette a fölsőjét. Megmuatatta magát melltartóban.

Közöltem vele, hogy melltartóban azt, hogy lóg-e vagy sem nem lehet megmondani, így meglepetésemre lekerült a melltartó is. Nekem sem kell több, egyből rácuppantam, hisz ha egy nő csak úgy leveszi elöttem a melltartóját az valószínűleg nem piskótareceptekért jött. Elkezdtem csókolgatni. Ez annyira jól esett neki, mintha még életében nem csókolgatták volna a mellbimbóit. Vettem hát a bátorságot és belenyúltam a nadrágba, pontosabban a bugyijába. Jótt a ”Jaj! Ne!” sóhaly, és a kezemhez való - nem túl határozott - nyúkálás. Tanúlt ember vagyok én, ismerem az ilyen dolgokat. Még egy nyúkálást hárított, majd hagyta megpihenni az ujjamat. Aztán kikötött az asztalon, levettem a nadrágot a bugyival együtt, és szépen elkezdtem nyalogatni. Hatalmasakat sóhajtozott, és fújtatott, majd óriásit nyögött miközben elélvezett. Van olyan, hogy annyira érdekesen és izgatóan tud elélvezni egy csaj, hogy öröm nézni. Ez tipikusan ilyen volt. Annyira tetszett, hogy megint elkezdtem őt nyalni és ujjazni egyszerre. Teljesen vége volt. A második orgazmusa láthatóan sokkal jobbra sikerült.

Annyira felizgatott, hogy a szokásos három elélvezésig tartó nyalásomat kettőnél feladtam. (Pedig kellemes puncija volt. Az ajkak teljesen borotváltak, felül meg csak bikinivonalban kiigazított.) Egyszerűen annyira felizgatott a dolog, hogy be kellett raknom. Finoman csúsztam bele, egyre beljebb és beljebb jutva. Nagyon kellemes érzés volt mindkettönknek. Már teljesen benne voltam, mikor eszébe jutott, hogy nincs rajtam óvszer. Megálltam, majd egy pár másodpercig hezitált. Nézett a szembembe, majd úgy döntött, nem érdekli, nem kell óvszer. De megkért, hogy majd vegyem ki, mikor élvezek.

Újfent nekikezdtem, majd megint megálltunk. Felmásztam az asztalra, lefeküdtem. Rám mászott. Egy ideig lassan nyomtuk, mert láttam rajta, hogy bejön neki. Főleg mert közben elkezdtem csókolgatni a mellbimóit. Aztán szépen elkezdtem begyorsulni, egyre gyorsabban és gyorsabban löktem. Néha éreztem ahogy megfeszül. Volt, hogy úgy éreztem elélvezett volna, de mégsem. Nem tudom megmagyarázni hogyan de látszott, és érződött rajta, hogy igenis el tudna ő élvezni, de annyira akar, hogy elgörcsöli. Aztán már mikor nagyon heves voltam, éreztem, hogy hamarosan élvezni fogok. Nem akartam bunkó lenni, így szóltam neki. Akkor is épp kezdett megint megfeszülni, de a válaszból már mindent érenzi lehetett annyit birt kinyögni, hogy ”Ne hagyd abba!”.

Az egyik kezemmet - amivel addig az akkorra már jól megkeményedett mellét fogtam - áttettem a fenekére, a másikkal pedig közben hátúlról finoman beletúrtam a hajába, magamhoz húztam, és a nyakát kezdtem csókolni. Aztán jött egy pont amikor már éreztem, hogy nincs vissza út. Egy ideig még próbáltam magam visszatartani. Éreztem, hogy megdagad a farkam, meg azt is, ahogy beszűkül a puncija. Óriásit nyögött. Szabályosan felsikított, és elkezdett remegni, mint a kocsonya, közben kapkodta a levegőt. Én meg egy irgalmatlan nagyot élveztem belé. Ráadásul valami iszonyat jót! Nem tudom leírni azt az élményt. Ő is vagy fél percig remegett rajtam. Teljesen elalélt. Meg sem bírtunk szólalni. Aztán amikor meg bírt, akkor csak két szóra szűkült a szókincse. Csak Jézust és Istent tudta emlegetni. Szerényen közöltem vele, hogy azt mondta nem képes a hüvelyi orgazmusra. De erre sem tudott válaszolni. Nem gyengén voltam büszke magamra. Volt egy jó tíz perc mire eljutottunk odáig, hogy kikerültem belőle.

Azon kezdett viccelődni ahogy csurog ki belőle az anyag. Percekig törölgettük magunkat, miközben elejtett egy mondatot, amire igencsak felkaptam a fejem. Szó szerint nem tudom visszaidézni, de az volt a lényege, hogy hallotta, hogy jó vagyok, de nem gondolta volna, hogy ennyire. Amikor öltöztünk nem bírtam a kiváncsiságommal és rákérdeztem erre a mondatára. Kiderült, hogy a feleségem eldicsekedett, hogy milyen vagyok az ágyban. Hallotta hírét a nyalási tehetségemnek, meg hogy egymás után három orgazmust szokam lefetyelni. Meg egyebeket. (Olyat is amit nem is tudok magamról, meg amit szerintem nem a feleségem mondott - inkább ilyen hozzátett dolog).

Aztán még pihenésképpen dumáltunk párat, kielemeztük a friss élményeket. Azt mondta már nem is emlékezett rá, milyen érdekes és fantasztikus érzés amikor gumi nélkül szeretkezik valakivel, azt meg le se tudja írni milyen volt amikor beleélveztem. A hüvelyi orgazmusától meg rendesen könnybe lábadt a szeme. Fél 6 volt mikor kiengedtem. Állatira büszke voltam magamra. A csaj azóta mosolyog rám, ha lát. Beszélni nem beszélgettünk azóta, pedig már több mint fél év telt el. Csak mosolyog. De ez így is van jól. Nem kell ezt folytatni.

Üdv

B.

 

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal

44 komment

A kutyavilág bloggere küldte nekünk az alábbi gondoltokat!

Kora reggel.

Hallgatom... ' Szia Kutya, tudod épp most olvastam... a megcsalás az a helyzet, amikor van egy üres borospoharad, és hirtelen megjelenik valaki: egy üveg borral...'

Aham, persze.

Ez egy hülyeség. Pont nem az a helyzet. Viszont egy remek kifogás annak, aki fél otthon bevallani - és magát ezzel a hülye idézettel nyugtatja.

Nem mondom, hogy én jobban tudom - de tudom másképp...

Aki megcsal, annak a pohara félig üres.

És (jellemzően) akivel megcsalja a párját, annak is csak egy fél üveg bora van.

És a helyett hogy otthon inná meg mindkettő a magáét - összeöntik 'amilyük van'.

Ettől ugyan a szomjuk elmúlik ugyan, de amit kaptak az nem tiszta íz...

Nem is lehet az.

Nincs konklúzió.

Akinek elég ennyi a szomjúságára, az igyon továbbra is felesben száraz és édes bort. A többi meg öntse már ki a maradékot - mielőtt valami újat kóstol.

Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés

6 komment

Amikor terhes voltam, a volt pasim összeállt egy 18 éves csitrivel (aki persze megcsalta és otthagyta másért). Én erről mit sem sejtettem, 7 hónapos terhesen mondta el nekem, hogy "megismerkedett valakivel" (már rég ismerték egymást, úgyhogy még ekkor sem tudott őszinte lenni), persze ekkor már rég nem voltunk együtt.

Várandósságom alatt csodálatos támogatásban részesültem az extől (pl elmondta, hogy a csaj jó az ágyban :-(), majd nekem sírta el szerelmi bánatát. De még ekkor is szaladgált utána, mint a kiskutya, a csajnak csak csettintenie kellett, ö már is lemondta a látogatását... Mindig ö volt a fontosabb, természetesen, hiszen őbelé volt szerelmes. De én is szerelmes voltam még!, és ugye ott volt a kislánya, akiért odavolt. Mégsem voltunk elég fontosak.

A kiírt idöpontom a lány szülinapjára esett. Állítólag ez volt a legnagyobb (egyetlen?) probléma a kapcsolatukban (csaj kiakadt, hogy a barátjának nemsokára gyereke lesz). Akaratlanul, de ez volt az én bosszúm (jó lett volna élvezni is, csak nem tudtam róla :-)) Érdekes lett volna, ha komoly kapcsolat lett volna belöle, és tényleg aznap születik a baba...

Szóval közelegnek a szülinapok. Ök azóta is legjobb haverok, és természetesen az ex is megy ünnepelni az ö 21. szülinapját. Ez lesz pénteken. Szombaton jönnek az ex szülei (gyerek szülinapja vasárnap) a hétvégére. Telefonál nekem ma az a barom (bocs!), hogy mit is csinálunk a hétvégén, mert a barátnö szombaton családi körben ünnepel, és ö is meg van hívva, és már igent mondott, tehát muszáj mennie.

Kérdem én
1. Minek kell ezt pont NEKEM elmondania?
2. Hogy lehet ö ennek a másik családnak a tagja, mikor ehhez a k..hoz semmi köze elvileg.
3. Hogy lehet ez a másik család fontosabb, mint a sajátja?? Pl a szülei, akiket egy évben 3-szor lát (abból is 2-t úgy, hogy jönnek látogatni az unokát), vagy a saját gyereke, akire egy héten csak néhány órára futja (munka mellett).
4. Hogy a francba tudom elvinni a gyerekemet szombaton a nagyszülőkhöz úgy, hogy ne kelljen ezzel az önző állattal találkoznom???

Be kell vallanom, hogy nekem ez a "lány" nem egy személy, igazából nem is ismerem, hanem számomra jelképe minden rossznak, ami az elmúlt három évben történt az életemben. A volt barátommal már lelki békét kötöttem rég, semmiféle érzéseim nincsenek iránta (sőt, nem értem, miért sirattam azt, aki soha sem tett boldoggá, és mindig is önző volt) -- viszont ez az egy dolog még mindig bánt. Hogy képes volt elhagyni, és magamra hagyni...és azért a lányért (és még sok minden, de mind azzal az egy eseménnyel kapcsolatos). Ha csak a nevét említi, már görcsbe áll a gyomrom. Sőt, még a lányom is imádja, mert persze annyira szuper fej. (Alig állom meg, hogy ne "anyázzam" le, mert persze a kétéves gyerek simán elismételné nekik)

Jó hosszú voltam, és ideges. Legszívesebben végig káromkodtam volna, de gondoltam Ti nem szívesen olvasnátok :-) Azért jó volt leírni.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés szerelmi háromszög lánycsal férficsal

49 komment

Tudom, nem nagy érdem, de én is e kis közösség tagja vagyok. Lassan 3 éve van viszonyom az egyik kollegámmal.

Világ életemben a hűség "bűvkörében" éltem. Fel nem foghattam, hogy emberek hogyan tudják megcsalni a párjukat, ha szeretik a másikat. Iszonyatosan féltékeny voltam, mindig lestem a párom minden egyes lépését. És tessék..

Hosszú évekkel ezelött kezdődött az ok, mi a titkos viszony kialakulásához vezetett. Persze az is lehet, hogy ezek csak ócska kifogások. "Nem éreztem magam nőnek mellette." Sablonos kifogás. Pedig tényleg. Még szerelmünk hajnalán sem tudott úgy lángolni, ahogyan én szerettem volna. A havi, vagy két havi 1 szeretkezés nem hogy nem volt kielégítő, de nagyon kényszerszaga volt. Próbáltam magam nyugtatni, hogy ő ilyen típus, attól még ezerszer bizonyította, hogy szeret, s velem képzeli el a jövőt, így mit számít a lángolás? Jöjjön a házasság, a gyerek.. mert bizony biztosan lehet élni szex nélkül is.

Aztán az évek bebizonyították, hogy nem igazán. Először idegenekkel chatelgettem éjszakánként, míg szülési szabadságon voltam. Majd visszamentem dolgozni. Már a legelején kerülgetett az egyik kollegám, de mindig elhárítottam a közeledését, mondván ezt nem lehet, nekem férjem van, neki is párja van.. Aztán folytatódtak otthon a súrlódások, melyek végül mindig arra végződtek, hogy minek képzelem én magam, nézzek már magamra... Való igaz, meghíztam a házasság alatt, ugyanakkor tudom, hogy régen ugyanez volt a helyzet. S fura mód a másik így is vonzónak látott, mindig csillogott a szeme, ha rám nézett.. Bevetettem otthon mindent, hogy mentsem a menthetőt, mind hiába. Sem a lelkifröccsök, sem a szexuális segédeszközök, sem a fogyókúra, semmi nem segített. Mígnem feladtam.

Egyik alkalommal már nem húzódtam el a kollegától. S bár azt hittem, hogy majd meghátrál ettől, nem tette.. Elkezdődött a viszonyunk. Titkos találkák, forró csókok.. Még először próbáltam otthon jelezni, hogy tán nem mindenki néz rám oly megvetően és elutasítóan, mint ő, próbáljon ezen elgondolkodni, s tán először még érdekelte is, féltékenykedett, majd az egész hidegen hagyta. Pedig kezdetben direkt később jártam haza, látványosan maradtam távol az otthontól, hogy hátha rákérdez, hátha kicsit jobban érdeklem majd tulajdon férjemet, de nem... Úgyhogy inkább berendezkedtem erre az életformára. A kettős életre.

Mindig tiszteltük a másik párját. Nem akartunk nekik fájdalmat okozni, így sosem kockáztattuk a lebukást. Délután 5-től már nem küldtünk egymásnak sms-t, nem hivogattuk egymást, csakis munka ügyben, s a hétvégék is szintúgy tabuk voltak. Ha épp ráértünk, ha nem okozott kellemetlenséget távol maradni otthonról, akkor együtt voltunk. Nem arról szólt, hogy én most jól kitolok a férjemmel, vagy megalázom, csak róla és rólam szólt, s hogy vágyjuk egymást.

Néha szembe nézek a tükörrel, s nem tetszik, mit benne látok. Azt mondják, hogy én olyan őszinte és egyenes ember vagyok, nem tudnám leplezni az érzéseimet. És tessék.. Vagy ő nagyon vak, vagy én vagyok nagyon jó színész, mert mára már minden különösebb nehézség nélkül tudok neki csípőből hazudni, ha például azt firtatja, hogy mi volt bent. "Semmi" - felelem közömbösen, miközben lepereg előttem, hogy mi minden..

Sajna ez sem az igazi, már nem a régi lángon ég ez a kapcsolat sem, de valahogy mégis mindig egymás karjában kötünk ki. Nem vagyok boldog. Talán el kéne válni. Talán fel kéne nőni a feladathoz, hisz szerelemnek nem mondható mindez, a csak szex meg oly ridegen hangzik. S így az a régi naív kislány, ki a megcsalást is elítélte, még most is hevesen tiltakozik mindez ellen. S mégis... Ez tűnik a könnyebb, a járható útnak. Újra és újra..

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal

177 komment

Másfél éve ismertem meg Benit.Csak egy "ártatlan kis" egyéjszakás kalandnak indult, amikor elmesélte nekem hogy 8 éve párkapcsolatban él, akkor abban a pillanatban ki szerettem volna esni az autóból és csak egyre az járt az eszembe h bármennyire is tetszik, nem kellene megtenni vele...de megtörtént.

Aztán folyamatosan feljárt a kávézóba, ahol dolgoztam, egyszer felajánlotta h hazavisz autóval és én persze igent mondtam rá.Akkor kezdődött. Arról beszélt hogy szeretne még velem találkozni, először csak tiltakozni tudtam ellene , majd felötlött bennem hogy miért is ne, hisz én szeretem a kalandos életet.Éppen akkor kavarodtam ki egy eléggé izzasztó és fájdalmas kapcsolatból...és hát belecsöppentem egy másikba és minden percét élveztem. De ugyanakkor féltem, leginkább attól hogy megszeretem őt.Így történt.

Hónapokig játszottam a szerető szerepkörét, éreztem nekem több kell de nem lehetett és most már ki tudom mondani hogy őt csak a sex terén érdekeltem. Aztán ahogy egyre inkább kezdett rájönni, hogy szeretem, annál inkább távolodott tőlem.Sorra maradtak el a napi többszöri telefonhívogatások, a titkos találkák.Aztán ahogy újra és újra felbukkant az életemben, nem tudtam ellenállni neki pedig akkor már szerettem volna.Titokban mindig eldöntöttem h a magam ura leszek.

Aztán munkahelyet váltottam és így egyre ritkábban futtunk össze. Pár hónap elteltével találkoztunk újra, nem tudtam a szemébe nézni féltem h újra a régi lesz minden, a félelmem beigazolódott. Nem sokkal később lakhelyet váltottam kiköltöztem Budapestre nem csak őmiatta, hanem jobb kereseti lehetőség reményében.Amikor először hazautaztam, megtudta hogy otthon vagyok és elkérte egy közös barátunktól a telefonszámomat.De én megelőztem őt, ugyanis fel kellett hívnom hogy megkérdezzem tőle valaki másnak a számát és csak az ővét tudtam fejből.

Ahogy megtudtam tőle amiért hívtam, le akartam csapni a telefont de ő beszélni kezdett és találkozni akart. Találkoztunk. Több órán keresztül beszélgettünk. Minden nap találkoztunk amíg otthon voltam, persze csak az éjjeli órákban.Felajánlotta, hogy kiköltözhetne ő is hozzám és élhetnénk együtt.Akkor éppen szünetelt a kapcsolata a barátnőjével. Aztán én visszajöttem, és velem együtt a gondolat is szertefoszlott. Azóta is többször jártam haza, alig várja hogy találkozzunk ilyenkor.

Minden este chatelünk,és egyre gyakrabban írja azt hogy hiányzom neki, hogy látni szeretne és mikor leszek újra otthon sokat gondol rám.A tegnap este rákérdeztem hogy milyen neki így, hogy két nő van az életében. A válasz az volt hogy jó, csak az a rossz hogy az egyikkel nagyon keveset van. Ledöbbentem, igazán nem tudtam mit írjak vagy hogy ilyenkor mi lenne az ideális, amit érezni kell. Persze örültem neki és mégsem. Most tervezgeti hogy kijön hozzám elöször csak látogatóba, aztán elválik hogy hogyan tovább.

Szeretem őt és most már érzem hogy nekem ő kell minden hibájával és ha csak az árán lehet hogy mással is "meg kell osztanom őt," hát legyen.Persze titokban arra vágyom, hogy egyszer majd engem választ és nem kell már többet várakoznom.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés szerelmi háromszög férficsal

64 komment


Sziasztok!

Nekem is van néhány "problémám". A barátommal 3 és fél éve ismerkedtünk meg neten keresztül. Minden szépen és jól indult. Hetente találkoztunk 3-4 napot, mert ő Pesten lakik, én meg vidéken. Akkor még a gyakorlatomat töltöttem, meg készültem az államvizsgámra. Nála laktam, mikor Pesten voltam. Államvizsga után többet tudtunk találkozni. Ő ritkán jött hozzánk. (most sem túl gyakran. Azt mondja nincs kedve) Elkezdtem munkát keresni, persze nem otthon, hanem ahol ő lakik, hiszen minél többet szerettem volna vele lakni.

Aztán találtam is munkát, és összeköltöztünk, mondván minek lakjunk külön, ha úgyis együtt lennénk többen. Szüleimet is rávettem, és igazat adtak. Aztán eltelt másfél év. Elkezdtek romlani a dolgok. Már nem volt annyi szex, mint korábban. Már nem foglalkozott annyit velem, mondjuk addig sem vitte túlzásba. Nem egy romantikus típus. Csókolózni sem szoktunk csak úgy.

2006 nyarán kezdtem el utána "nyomozni". Furcsán viselkedett, többször elment otthonról. Meg úgy nem tudom, más lett. Pedig korábban sok szépet mondott, írt. Aztán annak az ellenkezőjét kezdte el csinálni. Szóval megnéztem az emailjeit, és láttam, hogy levelezik egy lánnyal, és csetelnek is. Ennek a nőnek van két gyereke, férje. És olyan dolgokat írkáltak, hogy majd kifordultam a székből. A nő várta, hogy szakítsunk. Meg leírták szexuális fantáziájukat, hogy mit csinálnának egymással. Amiket írt a barátom, velem sosem csinálta. Kicsit rosszul esett.

Találkozgattak, mikor nem voltam otthon. Hétvégente. Általában nálunk szerintem, mert persze a másik helyen ott volt a két gyerek. Aztán szerintem megtörtént a dolog pár hónap után. Aztán egyszercsak megszakatt a kapcsolat. Nem sokkal később a nő terhes lett. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy lehet-e a barátom az apa. De mivel még nem szült meg, ezért szerintem nem, bár ki tudja. Legszívesebben felhívtam volna ezt a nőszemélyt és megmondtam volna, hogy mit képzel. Vagy a férjét figyelmeztettem volna, de mit szóljak bele. Csak a férjet is sajnálom, hogy ő azt hiszi, hogy milyen boldogok. Közben meg kifelé kacsingat a másik fél.

Aztán elköltöztünk. A "szakításuk" után jó volt egy pár hónapig. Lehet, hogy volt egy év is. Aztán jött egy másik nő. Az új lakhelyen. Egy helyre jártak kávézgatni. A házzal szembeni kocsmába. Rá lehetett látni az ablakból. Eleinte nem gondoltam semmit. Aztán egyre többet hívogatták ők is egymást. Találkozgattak mikor nem voltam otthon. (hétvégente suliba járok, meg a szüleimhez megyek haza, így van rá alkalmuk). Mentek együtt bulizni. Persze elmondja, hogy volt valahol, csak mikor megkérdezem, hogy kivel, akkor a "hölgyet" nem említi. Vele sms-ezget, hívja.

Aztán visszaköltöztünk a régi helyre tavaly év végén. Gondoltam hurrá, majd megszakad ez a kapcsolat is, hisz nem ott lesznek egymás mellett. Hát tévedtem. Elég nagyot. Most is összejárnak, a nő feljár hozzánk. Azt persze nem tudom, hogy mit csinálnak, de az sms-ekből az derül ki, hogy le is fekszenek egymással. Ennek van egy lánya is. Elvált.

Az első nő hat évvel volt idősebb nála, ez a második meg 15-el. Én is 2-vel vagyok több nála. Az idősebbekre bukik. Nekem mindig mondja, hogy nem szereti a szőkéket, erre ez az. Nem szereti a szemüveget (nekem már nincs, de gúnyolódott), erre ennek van. Ne fessem a körmöm, mert olyan hülyeség, meg a műköröm is. Erre ez mit csinál? Nem öltözködöm túl nőiesen, inkább a sportos dolgok híve vagyok. De gondolkodtam, hogy azért egy-két szoknyát, vagy magassarkút beszerzek. (még csak terv). Erre ő mondja, hogy nem kell, őt nem érdekli. Sosem dícsérne meg. Nem bújhatok oda hozzá. Nehezen ad akár csak egy csókot is.

A szex lecsökkent havi-kéthavi 1 alkalomra. Hiába kezdeményeznék, mindig ellök. Nem simogathatom. Egy 25 éves fiú nem igényli szerintetek?

Barátnőim már többször kérdezték, hogy miért vagyok vele. Mert szeretem. Mert mindig megbocsátok neki. Nem kérdeztem még rá soha. Nem tudom, hogy kezdjek neki. Reménykedem abban, hogy nem történik semmi közöttük. Milyen naív is vagyok! Néha sírok, és akkor megkönnyebbülök, de tudom, hogy nem mehet ez így sokáig. Félek, ha beszélek vele, akkor kitesz. Azt meg nem akarom. Így tűrök. Csak azt nem tudom meddig. Velem tervez dolgokat, nyaralást, átépítést. Házasodni nem akar. Ez mondjuk annyira nem érdekel.

Nekik írta, írja, hogy hiányoznak neki. Nekem mostanában már nem. Mikor kezdetben neten beszélgettünk, kapcsolatunk elején írta, hogy mivel őt is megcsalta előző barátnője, ő nem fog megcsalni mást. Először lezárja az aktuálissal, és utána kezdi mással. Meg nemrég mondta, hogy azt még megbocsájtja, ha valaki lefekszik mással, csak érzelmek ne legyenek.
Nem merek hazamenni mostanában, mert nem tudom éppen kivel bújik ágyba.

Most gondolhatjátok, hogy milyen balek vagyok, meg naív. Meg miért nem léptem már le. Nehezen tudok kiszállni egy kapcsolatból. Én úgy érzem megteszek sokmindent. Főzni ritkán szoktam, de azért próbálok nyugodt maradni, és próbálok egy kis romantikát belevinni a dolgokba. Kevés sikerrel. Nem tudom mi tévő legyek

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

130 komment

Már lassan 1 éve van párom, eleinte azt hittem róla, hogy ő a tökéletes férfi, az ideál, ahogy teltek a hónapok, egyre agresszívabb lett, szexuálisan is. előtérbe került a a volt párja, ment az sms, telefonhívások, néha összefutott a csajjal, elvitte ide-oda, a csaj IS KERESTE A TÁRSASÁGÁT, HÍVTA PESTRE IS MAGÁVAL, DE PÁROM NEM MENT EL.

Végül rendeződni látszottak a dolgok, míg nem jött az, hogy egy hónapon keresztül alig találkoztunk, ő a munkára hivatkozott, azt is megindokolta, hogy azért ne aludjunk együtt, mert ő egyedül nyugodtabban tud aludni. Aztán jött a derült égből villámcsapás. Ismerősök látták, hogy 1szer-2szer egy csajjal van. ő csak annyit mondott, hogy a csajnál dolgozott, és mivelhogy régi barátok, elmentek este 11kor kávézni. Elég érdekes, de félre tettem a gyanúmat.

Volt olyan idő, hogy elmentem bulizni a barátaimmal, de elég sokszor jött ő is. Aztán végül kijelentette, hogy ez a hétvégi bulizás sok, így csak 3-4 hetente mehetek el, akkor is vele. Na innentől kezdve szinte sehova nem menetem, csak vele voltam, és megint csak azt hittem, hogy jó lehet minden.

És nem olyan rég megint jöttek a bajok. Egyre többet kijárkál a haverjaihoz, velem nem akar jönni moziba, pedig előtte ő hívott, arra hivatkozik, hogy fáradt, de este mégis azt tervezgetik a haverokkal, hogy hova menjenek bulizni. Régebben szinte nem ment nélkülem sehova, és most mindene a haverok, a biliárd, csocsó, azt mondja, hogy jókat nevetnek, játszanak. . .
.
Lehet, hogy én reagálom túl, de érzem, itt valami nagyon nincs rendben. Nem tudok már neki hinni, a kis hazugságok, az eltitkolt dolgok mind gyanut ébresztettek bennem. . .

Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

69 komment


10 éve vagyok a férjemmel, van 3 gyerekünk. Ő olyan családból származik ahol az apja verte az anyját (aki alkoholista volt), majd a mostoha anyját. Kapcsolatunk elején azt mondta, ő nem volna képes így élni, sem bántani engem.
Nem alkoholista, de néha berúg és olyankor agresszív lesz, kötekedik. Az első pofont is így kaptam, k. b. a 2. évben. Azután pár pofon lett, majd verés.

Azt is tudni kell hogy amikor összeházasodtunk, összevesztem a szüleimmel, mert nem fogadták el őt.
Szóval nem mentem el mert nem volt hova, és akkor már volt egy gyerek is. Józanul mindig rendes volt, jó apa, stb. . .
De azért volt más probléma is. Ha ivott és játékgép volt a közelében. Sok pénz elment így. Eleinte megbánta, fogadkozott és egy darabig be is tartotta. De eltelt pár hónap. . .

Házasságunk 4. évében úgy megvert hogy az már látható volt. Az arcom is véraláfutásos lett, szóval mások is észre vették. Pl. : az ő "legjobb" barátja. Mellém állt (mármint egyszer leszedte rólam), vígasztalt és az lett a vége hogy lefeküdtem vele. Talán bosszúból, talán azért mert úgy éreztem az ő szemében vagyok valaki. De megbántam és szakítottunk. Eltűnt a színről egy időre. A férjem úgy érezte azért mert én elmartam, nem férek össze a barátaival.
A házasságunk egyre lentebb került a lejtőn de végül megpróbáltuk újra.

Ő megígérte hogy nem bánt többet. Nem voltak haverok se, nem is ivott. Idillien éltünk egy darabig. És megszületett a fiunk. Mikor 8 hónapos lett, egy eltévedt sms-ből rájöttem hogy van valakije. Bevallotta hogy a munkahelyén van egy lány akivel együtt van de nem történt semmi. Állítólag akarták de nem ment neki. ? Mondtam döntse el hogy a csaj vagy mi? Végülis maradt velünk.

1 évig elvoltunk, kisebb- nagyobb problémák persze voltak. Megint képbe kerültek a haverok, akikkel én nem jöttem ki, és a gépezés, egyre magasabb fokon. Azután becsúszott a harmadik gyerek. Nem terveztük, védekeztünk, mégis jött. Megtartottuk és a terhesség alatti problémákat is együtt vészeltük át meg a szülést is. Minden szép volt és jó. Sokat segített a baba mellett, mint az előzőeknél is. De egy hónap múlva kiderült hogy az elmúlt 1-2 hónapban ismét gépezni kezdett és elment a megtakarított pénzünk is. Pedig még kölcsönt is vett fel hogy eltüntesse a nyomokat, de az is elfolyt. Persze a felfedezés után jött a megbánás, megbocsátás. Én kezelem a pénzt.

Ismét rendeződni látszottak a dolgok. Eltellett 1, 5 év. Összeveszett a "legjobb" barátjával. Eddig is mindig azon rettegtem hogy kiderül a botlásom és gyötört a lelkiismeretfurdalás is, de most végképp úgy éreztem, el kell mondanom. És meg is tettem. Nagyon megviselte. Sírt, dühöngött. . . végül azt mondta szétveri a srácot, mert csak így szabadulhat meg ettől az érzéstől. Azután persze nem tette meg. Pár napra rá berúgott, kereste is az illetőt de nem találta meg. Szóval hazajött és kegyetlenül megvert.

Eltellett pár nap és azt mondta, ő megpróbálja elfelejteni a dolgot ha vele maradok. Nem mintha sok választásom lett volna. Ennek már fél éve. Néha nagyon jól megvagyunk, de sokszor előjönnek a régi dolgok. Úgy érzi az ő dolgai eltörpülnek az én bűnöm mellett. És olyankor megy a balhé. Nem üt meg de fenyegetőzik. Nincs hova mennem, főleg a 3 gyerekkel. A ház az ő nevén van, az adósságok közösek. És az van bőven. Úgy érzem hogy még mindig szeretem, bár ez az érzés már egyre gyengébb bennem.

És tagadhatatlan hogy vétkeztem, olyat amit nem könnyű megemészteni, már ha lehet egyáltalán. Nagyon szégyenlem a dolgot és félek hogy kiderül. (Egy kis faluban lakunk. ) És félek hogy elveszítem a gyerekeket. Szeretném ha minden olyan lenne mint régen, amikor még jó volt, de nem tudom rendbe lehet e hozni még a dolgokat.

Címkék: erőszak hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

54 komment

Sziasztok,

Megismerkedtem a barátommal, akibe nagyon szerelemes voltam. Sokáig kerülgettük egymást, aztán összejöttünk. Én olyan voltam mint akit elvarázsoltak. Mi össze is költöztünk kb. 1 hónap után.

Persze aztán jöttek a problémák, olyannak éreztem, mintha ez a férfi megcsalna…
Fél év után persze jöttek is a konkrétumok. Még mindig nem zárta le a régi kapcsolatát vagyis a szeretőjét, mert az a lány akivel engem is megcsalt már egy 4 éves kapcsolat volt.

Az elöző baratnőjével 5 évig volt együtt és közben volt ez a szerető még mellette.
A régi baratnővel szakitott, de a szeretővel nem. 
Felvette velem a kapcsolatot a szeretője, irogatott szép kis szaftos sms-ket.
Persze ő mindent tagadott, hogy ez a nő neki csak ártani akar és sok mindent tud róla és sokat árthat neki….
Iszonyatosan tiprodtam.

Elköltöztem sokszor és aztán sokszor vissza is mentem, mindig hittem neki.
Aztán egy fél év múlva minden kiderült egyértelműen. Beszéltem a szeretővel, elmondott mindent. Mikor, mennyiszer taliztak és miket mondott neki, hogy engem mikor fog elhagyni…. Nagyon undorító modon számolt be mindenről….
Elhagytam ugy gondoltam végleg, de aztán megint visszakönyörögte magát és szinte a pápához ment, hogy visszatérjek… Visszamentem!

Már mindent tudtam róla és gondoltam, hogy ugyis megérzem, ha ujra megcsal, barmit is tesz. 1 honapig szep volt minden, aztan ujra visszajarogatott ehhez a nohoz, ami szinten 1 evre ra derult ki, amikor megint beszeltem a szeretovel.
Közben en terhes lettem és ö szunetet kert, ebbe teljesen belepusztultam…. .
El is vesztettem a gyerekemet, mert mialatt o szunetet kert megtudtam , hogy meg mindig visszajar hozza, de ez meg nem volt neki eleg, mert a szereto testverevel is osszejott.
Oda is koltozott hozza, mikozben en terhes voltam a depressziotol és a felelemtol alig lattam.

Persze jelentkezett kesobb, de akkor mar nem volt gyerek… Egyedul mentem át mindenen mikozben o…. .
Aztan persze probalkozott ujra. Csak velem és csak engem szeret és attól fél, hogy nem felejt el engem soha……Majdnem elhittem megint…

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

89 komment

Az én történetem kicsit más, mint az átlagos megcsalós sztorik. Huszonhárom éves vagyok, lány.

Nos, 2005 márciusában jöttem össze egy nagyon kedves fiúval. Sokat adott a külsejére, jó megjelenésű, társasági, művelt, és mindemellett humoros emberként ismertem meg.

Kapcsolatunk elején kiderült, hogy alvászavarokkal küszködik: az éjszaka közepén rendszeresen ébren találtam, ha felkeltem apróságokért, reggelente pedig már –saját bevallása szerint- órák óta feküdt mellettem álmatlanul. Unszolásomra orvoshoz ment, aki pszichológushoz küldte. Lassanként nagyjából rendbe jött a probléma, ám egyre többször kezdett kimaradozni a nap folyamán, távolléteire pedig mondvacsinált, zavart válaszokat adott. Egy éjjel, mikor mosdóba mentem pedig a konyhakövön aludt, ollóval a kezében. Abszurd, tudom, és igazán megijesztett. Felkeltettem, átkísértem az ágyba, de nem akartam szóbahozni azt a dolgot előtte. Végül szinte el is felejtettem.

A kimaradozások pedig egyre sűrűbben követték egymást, rettenetesen aggasztott. Beszéltem édesanyámmal, aki konzervatív neveltetése végett azt szerette volna, ha összeházasodunk. Hisz szép pár vagyunk mi ketten, a zavartságomról tudomást sem vett. Mikor úgy vettem észre, a különös távollétek ritkulnak, megemlítettem neki is anyám ötletét. Meglepődve tapasztaltam, hogy kifejezetten örül neki. A szexuális életünket katasztrófaként jellemezném.

Úgy döntöttem, a komolyabb lépések (eljegyzés, esküvő stb.) előtt kis magánnyomozásba kezdek, biztos, ami biztos alapon. A telefonjában egy sms-t találtam, szóról szóra emlékszem a szövegére: „Holnap éjjel lehetnénk megint együtt? Tudod, a múltkor nagyon zavarban voltam, ezért nem ment a dolog, remélem nem haragszol. Üdv: Fecó” Nos, rettenetes volt belegondolnom, hogy a leendő hitvesem esetleg a férfiakhoz vonzódik, netán meg is csalt már, és igazamat látszott alátámasztani, mikor a laptopján vizsgálódva különböző képeket találtam meztelen férfiakról. Mivel nem tartom magam átlagos nőnek, úgy gondoltam, stílusosan vágok vissza, és mentem a büszkeségem. Felkerestem egyik kollégáját, akit már ismertem látásból korábban, kikezdtem vele, és lefeküdtünk. Csak hogy stílusosan vágjak vissza. Nem történt semmi a következő egy hónapban, afféle ütőkártyaként tartottam magamban a dolgot, de folyamatosan figyeltem kedvesemet.

Egyszer csak megkérte a kezemet, igent mondtam, hogy hatásosabb legyen a lelepleződése. Közben már megőrjített a titkolózás, és a tudat, hogy aki nappal engem simogat, éjjel egy férfit. De úgy éreztem, a legjobban így jövök ki a dolgokból. Gyakran célozgattam olyasmikre, hogy ha biszexuális lenne, nekem bevallhatná, nem haragudnék. Nem látszott rajta semmi különös. Egy kisebb vitánk veszekedéssé fajult, majd a fejéhez vágtam, hogy ha te a Fecóval, én a Tamással. Ekkor elhallgatott és bámult rám. Kérte, hogy fejtsem ki. Elmondtam neki mindent, amit addig észrevenni véltem. Elmondta, hogy Fecó egy kollégája, akivel éjszakai műszakban szokott dolgozni, de a múltkor a volt barátnőjéről faggatta, és nagyon zavarba hozta vele. A meztelenképek pedig szerinte gusztustalanok, de egyedi ajándékot szeretett volna készíteni a húgának születésnapjára belőlük. Naptárt, azt hiszem. Én pedig egy utolsó hülye kurva vagyok, amiért ennyi eszem nincsen, hogy kérdezzek, és hogy ő ezért nem tudott aludni, mert a gondolat bántotta, miszerint megcsalom. Meg hogy nagyon szeret, de soha többet nem akar látni. Azóta nem beszéltünk. Összepakolt, és elment, én pedig képtelen vagyok újra normális kapcsolatot kezdeni bárkivel is.


Nos, ennyi lenne.

Üdvözlettel: Rita

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés lánycsal férficsal

57 komment

Becsaptak, ki tudja talán meg is csaltak.

Az én történetem azért szerencsésen végződött, de nagyon mély nyomot hagyott bennem, amit soha nem fogok elfelejteni.
2hónapja voltunk együtt mikor játszottam a telefonján, és kilépet a játékból a telefon(mint egy égi jel)vissza akartam lépni, de e helyett véletlenül az smsekhez léptem be. Gondoltam naivan megnézegetem miket írtam neki. akkor találtam egy két érdekes smst.

Rákérdeztem, bevallotta, de még a kezdeti stádiumban volt a dolog.
mondtam, hogy hívja fel, és mondja azt, hogy találkozni akar vele. Felhívta, én is mentem.

Mikor megláttam ki az, akkor döbbentem rá, hogy ismerem a lányt. Leültünk beszélgetni. Sokmindent nem mondott, akkor oda hívtam a barátomat, és közén ültettem, hogy döntse el, én vagy ő.
Felé fordult, és azt mondta, hogy engem szeret, nekem pedig, hogy ne haragudjak.

A lány azt mondta nem áll az utamba többé.
Próbáltam elhinni, hogy így lesz.
Eltelt kb egy hónap, és a tesóm esküvőjén találtam egy újabb smst. Akkor már begurultam, és szakítani akartam. Meg is beszéltük, hogy vége. Csak anyukám kihívta a lagziból, és úgy jött vissza mintha semmi sem történt volna. Addigra én már bánatomban leittam magam.

Anya rádöbbentette, hogy az a másik lány csak azért kell neki, mert megígért neki mindent, és ha enged neki, és rájön, hogy nem is volt jó vele a sex, akkor már hozzám hiába jön, mert nekem már nem fog kelleni. Gondolja meg ér e neki annyit.
utána már tényleg nem találkoztak, és azóta nagyon jól vagyunk.

Érzem, hogy fontos vagyok neki.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

39 komment


hellóka

8 évvel ezelőtt a párom 4 év után csalt meg a barátnőmmel. A legundorítóbb az volt, hogy a lánnyal beszéltem meg a gyanúmat, hogy a párom megcsal. Ő meg bizonygatta, hogy biztos nincs senkije csak képzelődöm.

Jól éltünk, nem értettem mi történt. (Akkor 27 éves voltam.)
És nem csak az tud 16 kg-ot fogyni, aki kövér. 170 cm vagyok, akkor 60 kiló voltam.

3 hét alatt 15!!!!! kilót fogytam, mert folyamatosan hányingerem volt a dologtól.

Édesanyám nem tudta már, hogy mit csináljon velem, minden nap a kedvenc ételeimet főztem, de egyszerűen nem tudtam enni.
Kb. 9 hónap múlva megismertem a mostani páromat, aki kb. 2 évig volt kénytelen elviselni a féltékenységemet, mert akkor még a pápában sem bíztam volna meg mint férfiban. De kitartott és most már 5 éves házasok vagyunk. De ha arra az élményre gondolok, akkor néha még most is összeszorul a gyomrom, mert ennél nagyobb megalázásban nem lehet része az embernek.

A megcsaláshoz 2 ember kell igen, de a nők nagyon undorítóak (ezt mint nő mondom). Ha kinéznek maguknak egy pasit, akkor addig mesterkednek, míg a leghűségesebb pasi is elcsábul (mondjuk egy céges bulin egy kis pia után). Úgyhogy én azt szokta mondani, hogy a páromban megbízom, csak a többi nőben nem.
 

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

41 komment

Sziasztok!

Megcsalás? Velem is sajnos megtette a párom 6 évvel ezelőtt, nagyon megalázottnak éreztem magamat, gyengének, és védtelennek. Belepusztultam a fájdalomba, tönkre mentem idegileg. Hiszen én 1 életre rendezkedtem be, és ott volt az akkor 9 éves lányom, és úgy kellett csinálnom, h ő semmit ne vegyen észre a lelkiválságomból.

Egy hónap alatt lefogytam 16 kg-ot, bezárkóztam, és nem törődtem semmivel. Szerencsére voltak barátok, szülők akik megpróbáltak a segítségemre lenni. Lassan, nagyon lassan kezdtem visszatérni az életbe, de még mindíg itt van a tüske a szívemben:( Ja , és olyan volt az akkori párom, h senki nem nézte volna ki belőle h képes lenne ilyenre, ráadásul szépen harmóniában éltünk.

Aztán jött ez a hölgyemény a munkahelyén, és szépen elcsavarta a fejét.
Csak azért írtam le a történetet, h ilyen is van, és nem kívánom senkinek h érezze ezt a fálydalmat soha!!!!

Természetesen nem fogadtam vissza, és azóta új kapcsolatban élek már 2 lányommal boldogan. . . a pici most 1 éves. :D
Ja és a bizalom. . . . hááát a kisördög azért most már mindíg ott lesz.

Üdv mindenkinek

Címkék: hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

193 komment

14 éve élek élettási viszonyt, eddig miden szép és jó volt. Az együttlétünk kisebb veszekedésekkel túléltük. . Soha nem csalt meg de most sajna február óta viszonya van egy nővel:((
Nem tudom, hogy mit is tegyek.

14 éve élek az élettársammal együtt, saját lakásban de az ő nevén van a lakás, a haszonélvező meg a keresztanyja. Van 2 gyerekünk 14 éves és egy 1, 5 éves kisfiú. 1 Hónapja kiderült, hogy megcsal. Február óta viszonya van egy nővel, de mai napig tagadja. Van úgy, hogy 3-4 napig nem is látom mert nem jön haza. A több napos kimaradásai, már hónapokkal ezelőtt kezdődött, és még a szemembe hazudja, hogy szeret. Azt meri hazudni, hogy haveroknál alszik.

A gyerekeivel nem törődik, semmibe veszi őket.
Hazudozik, hogy az édesanyja lakásában alszik, mert az ugyebár üres, és ott piheni ki magát mert bányában dolgozik és a fáradságot nem tudja a kisfiam mellet kialudni magát. Én naiv meg elhittem. De a pletyka egy kisvárosban hamar kiderül és megtudtam, hogy más nőkkel szórakozik, bulizik. A keresztanyja, meg az "édesanyja" mellettem áll, a lakásból azt mondta ki ne tegyem a lábamat. 2 gyerekkel amúgy is hova mennék. Kölcsönt meg nem tudok felvenni, mert gyeden vagyok.

Csak az a bosszantó, hogy ő nem megy ki a lakásból, mert az ő nevén van a lakás, és néha hébe hóba hazajön ruhát cserélni meg a ruháját kimosni. Pénzt nemigen ad, néha egy hónapban ha ad 15-20 ezret:((

A lakás rezsit aszt nem én fizetem hanem a fizetéséből vonja a bank. Természetesen külön kasszán vagyunk.

Ha haza is jön akkor is úgy tesz mintha misem történt volna, és az eltávozására csak annyit mond, hogy az útját járja.
Mellete sokáig nem lehet bírni. Idegileg kivagyok, és a nagylányomon is látszik, hogy megviseli. Továbbtanulás előtt áll, de a jegyein is rontott:((Nagyon apás.
Csak az szívszorító hogy nem tudom, hogy ezt a "családi életet"meddig fogom kibírni.
Sokáig gondolkodtam öngyilkosságon is de ezt az örömöt nem szerzem meg neki. Meg a 2 gyerekemet nem hagyom el, hogy más nevelje fel helyettem.

De a borzasztó az , hogy még mindig is nagyon szerelmes vagyok belé, és ő már nagyon eltávolodott tölünk és nem akarja, hogy belekapaszkodjak. Ezek szerint már nem szeret minket:((

Valószínű a gyerektartást is ígényelni fogom.
Változni már úgysem fog sajna, úgy érzem.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

108 komment

süti beállítások módosítása