Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

Barátommal több, mint három éve vagyunk együtt, de 2(!) éve nincs köztünk semmi "testiség"! Egyszerűen nem akar velem szexelni. . . amikor kezdeményezek vagy csak szeretgetni szeretném mindig elfordul, eltol magától és arra hivatkozik, hogy fáradt vagy olyan gyerekesen kezd el viselkedni, hogy az én kedvemet veszi el! Én a mai napig nem tudom ezt felfogni és elfogadni. . . és csak próbálkozok meg próbálkozok. . . de ennek ellenére sem tudom elhagyni, mert szeretem!!!

Senki ne gondolja azt, hogy nem beszélünk/beszélek róla, mert nincs olyan hétvége, hogy ne hoznám fel Neki a témát, de SOHA nem kapok Tőle egyenes választ!!!

Félek, hogy a két év alatt (vagy már előtte) összeszedett valakit/valakiket, akikkel folyamatosan csal és azért nem hiányzik neki a szex. . . DEEE akkor, nem értem, hogy miért van még velem és miért ragaszkodik a kapcsolatunkhoz!? Nap, mint nap elhalmoz szerelmes üzikkel és váltig állítja, hogy szerelmes ő is!
Nem tartom magamat csúnya nőnek és a testi élvezeteket is imádom (bár nem ez jön le a levelemből), de a nőiességem az önbizalmammal együtt lassan szertefoszlik és érzem, hogy pontot kell tenni a végére. :(

Az elmúlt 2 évben nem egyszer lett volna kivel bepótolni a "szexmentes" időszakot, de hozzá sem tudok nyúlni más pasihoz!
Mit szóltok a történetemhez?
Szerintetek is más nő(k) van a dologban vagy csak egyszerűn nincs szexigénye!?

Tud valaki hasonló esetről?


 

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

121 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltalak.blog.hu/api/trackback/id/tr81444354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Escobar888 2009.10.12. 14:26:15

2 év? Ilyet nem lehet egy egészséges kapcsolatban. A szexuális étvágy az természetesen csökken, de ez mindennek a teteje.
A pasi vagy rendszeresen félre kefél vagy recskázik minden áldott nap.
Kérdezd meg, hogy két év egyszer se állt fel neki? Mert ez abszurd :)

Escobar888 2009.10.12. 14:28:48

Nekem már két hetet is a fejemhez vágnak akkor is ha egyik héten megvolt neki a másikon meg betegség vagy egyéb dolog összejön.
Az átlag magyar párkapcsolatban heti 2 sex van. Persze ez nem igaz az első hetekre, talán hónapokra mikor még hatalmas az étvágy.

georg 48 2009.10.12. 14:29:58

Nyuszifül!!!
Ne segítsek rajtad?
Szólj és kivont kardal rohanok! Pusszantlak.

forumuser 2009.10.12. 14:32:21

@drRoot: Hát, nem vagyok ma humorérzékemnél, de akinek ez királyság, annak kívánom, hogy legyen egyszer a fasz rosszabbik végén.

rage 2009.10.12. 14:32:24

azért egy endokrin vizsgálat sem árt nála tesztoszteronszint ellenőrzés végett. nem viccelek.

forumuser 2009.10.12. 14:33:42

Egyébként arra "szavazok", hogy a posztíró barátja meleg.

kasu 2009.10.12. 14:35:04

Tuti párkapcsolati probléma. Azon belül önbecsülési is: neked, hogy azért többre vagy hivatott, neki, hogy lenézi a partnerét, ha másfelé kefél, ha meleg, ha impo stb.
Bizonyára megteheti, különben régen nem lennétek együtt. Erősen keresném az OKÁT, amiért még "együtt" vagytok....

zeregély 2009.10.12. 14:36:20

tuti, hogy nem kíván téged, most már nem is fog. ha más csajokkal csalna, akkor azért néha téged is elkapna, már csak a hétvégi kínos lelkizéseket elkerülendő is. szerintem is az a valószínűbb, hogy a pasid homár. ha emberileg viszont oké a dolog, akkor a leghelyesebb, ha szerető(ke)t tartasz. ha ez utóbbi mellett döntesz, ne feledd, honnan kaptad a jó tanácsot, mely egycsapásra helyre tette az életed...:)

Tarkin kormányzó 2009.10.12. 14:38:58

@rage: esetleg a seggébe vághatna két ampullányi sustanont :)

Sákif za morro? 2009.10.12. 14:39:48

Vagy búza, vagy perverz és nem te vagy az esete. El tudom képzelni, hogy mint embert nagyon szeret téged, de szexuálisan nem téged kíván mert:
-az idős nőket szereti
-a ronda nőket szereti
-a dagadt nőket szereti
-ezek tetszőleges variációja
-csak seggbe szereti
-csak arcra szeret élvezni
-durván szereti
-azt szereti ha őt durván
-....
Ki kéne deríteni. Ha búza, akkor szüksége van rád, legalábbis a feldolgozáshoz. Ha perverz, akkor el kell döntened hogy mit akarsz. Vagy mellette maradsz és megszerzed máshol, vagy elhagyod.Csak beszéljétek meg. (Mondjuk lehet nem díjazná ha mással pótolnád be, a férfiak már csak ilyen önző köcsögök

Peter Blau 2009.10.12. 14:40:33

trollkotze, de királyság, és erre a végére születni kell :-D

Beautyqueen 2009.10.12. 14:45:03

én is hasonló kapcsolatban voltam benne sokkal több ideig.

megértelek ezért, elszakadni nehéz, csak közben a te önbecsülésed, ugye, rámegy a dologra.
e mellett, amit 2 év után nem tettél meg (tapasztalatból mondom), azaz a félrelépést, majd három után meg fogod tenni.

és mert továbbra is szereted, és mert vele jó, majd mélyen hallgatsz róla.
és közben elkezded gyűlölni azért, mert ő ezt nem adja meg neked, mert elzárja magát tőled.

ha eddig nem csalt meg, mert mondjuk tényleg nagyon-nagyon szeret, csak épp nem kíván, hamarosan majd ő is meg fogja tenni.

mivel egyéb területeken gondolom igazi lelki társak vagytok, ezért nehéz elhagyni.

rajtad nem fog más segíteni, csak ha felébred benned egy komolyabb vonzalom valaki más iránt. ő persze szintén nem fog elhagyni, mert túl jó neki veled.

azt gondolom, ha elfogadod, eddig tudtátok segíteni egymást az úton, elengeded, mert mennie kell és sikerül fenntartani azért a barátságot (ez ugyanis már régen az, bárhány szerelmes levelet küldözget is naponta), akkor majd szép lassan kimászol belőle.
amikor eldöntöd, lépsz, onnantól undorító lesz, mert talán kiderülnek majd dolgok, és nagyon fog fájni, de ezt te is tudod.
amikor majd kihúzod magad, mert épp eleget sírtál, akkor körbe nézel és azt mondod, megérte, mert szabad vagy.

összegezve, az élet túl rövid ahhoz, hogy ne dugjanak meg akkor és annyiszor, mint ahogy az neked jól esik.

szenvedj még, amennyit jónak gondolsz, de aztán hagyd elmenni.

Locke 2009.10.12. 14:45:19

Lépj le, ez csak rosszabb lesz...

Poptaritop 2009.10.12. 14:46:24

@trollkotze: Elgurult a gyógyszered? Vagy megérintett a komment bogaram? Akarsz róla beszélni? ;)

Poptaritop 2009.10.12. 14:51:45

@Beautyqueen: hagyná ő elmenni de a fatökű inkább elmegy minthogy a csajjal menne el... :D

McKelek 2009.10.12. 14:53:33

Beszéld meg vele, hogy neked hiányzik a testiség és ha nem változik valami, akkor szeretnél mással szeretkezni.
Könnyen elöfordulhat, hogy ö is szeret Téged, de ugyanúgy ahogy 2 hét után nem tud ránézni a mindennapos bécsi szeletre (pedig nagyon szereti), ezen a területen is mást kíván. Lehetsz egy csodás vörös bombázó, lehet, hogy most épp egy szökét kívánt meg. Amíg ezt meg nem kapja, addig minden mást félretol...

Szóval: Még 1-2-szer beszélni róla, esetleg egy nyílt kapcsolatot felajánlani (akkor is, ha ez nöi szemmel sokszor nagyon-nagyon nehéz). Ha ezután sem változik semmi, lépj félre, vagy szakíts...

Ja, a dolog szólhatna rólam is - most a csodálatos barna börü feleségem helyett egy hófehér nöt szeretnék. Az megmutatkozik a köztünk levö szeretkezések számában is - nálunk is nagyon visszaesett...

Poptaritop 2009.10.12. 14:54:25

@Peter Blau: :D Nahát, tökéletesen megfogalmaztad amit én is akartam. Maximálisan egyetértek.

indapasssucks 2009.10.12. 14:54:42

linkeld már be kiccica, hogy hány 80-as karija van a pasidnak.
előre is köszi.

amúgy meg fail, mert mindenkit el lehet csalni a gép elől (ideig óráig). Mondjuk ha most kezded, 2-3 óra alatt át tudod húzni IRL-be.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.12. 14:57:21

komoly gond van -- vagy a pasival, vagy a kapcsolattal.

mit tehetsz...? ha számodra fontos EZ a kapcsolat, akkor keress meg egy cihológust, és beszélgess vele arról, hogyan lehetne gyógyítani. az a benyomásom, hogy elég okos és tehetséges vagy hozzá.

domdodom69 (törölt) 2009.10.12. 14:59:00

@McKelek: álmodik a nyomor? :)

kedves posztoló: én még egy utolsó beszélgetést javasolok, majd szakítást. lehet, hogy ez fog belőle előhozni néhány eltemetett dolgot. akkor majd eldöntöd merre tovább. de ez így nem fog menni hosszabb távon. igazából nem értem, hogy mehetett ez így 2 éven keresztül?? ez azért nagyon elgondolkodtató!

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.12. 15:00:15

Az nem derül ki a leveledből, hogy hány éves vagy pontosan, csak, hogy már felnőtt. Ez azért érdekes számomra, mert ha ezt nem tudnám, azt hinném, hogy nem több, mint 15-16!
Ha két évig nincs szex akkor ott óriási problémák vannak. sokan megvetnek az állításomért, de szerintem a jó kapcsolat alapja a jó szex, ha már az sem működik az egész kapcsolat halálra van ítélve!
Oké, hogy szereted, de mást is meg fogsz szeretni, aki mellet nő lehetsz! Ha nincs egyenes válasz, akkor lépj te, állj odébb, ez a lehető legjobb, amit a saját érdekedben tehetsz!

Inpolem 2009.10.12. 15:11:14

zsanett: remélem te is kómába esel!

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2009.10.12. 15:20:57

Nincs más nő az életében. Egyszerűen csak öreg, és aszexuális, szellemi és nem testi lény

ThufirHawat 2009.10.12. 15:23:24

Ő buzi, Te hüje. Ez ennyire egyszerű.

Moob21 2009.10.12. 15:23:28

A sok komment sokféle lehetőséget tartalmaz, de nem csak erről lehet szó... hogy miért írom ezt? Mert én is hasonló cipőben járok csak úgy hogy én vagyok a pasi... 35 éves vagyok és a legutóbbi kapcsolataim kivétel nélkül azért futottak zátonyra, mert rövid idő után egyszerűen nem kívántam a párom.. pedig szép és jó testű nőkről beszélek- az ízlésemmel semmi probléma -akiket bárki bármikor megkívánna... én is zavart voltam hisz a szexen kívül minden olyan jól klappolt, igazán idilli kapcsolataim voltak... csak a szexet nem kívántam vele (velük)... az utolsó barátnőm annyira ragaszkodott hozzám ezek ellenére is, hogy javasolta, menjünk el egy szakemberhez (szexuál pszichológus) és kérjünk tőle segítséget.... én hallani sem akartam róla... azt gondoltam hogy egy tesztoszterontól duzzadó macsó férfinek erre nincs szüksége... pedig lett volna... most már tudom... mert a mostani kapcsolatomban is hasonló jelek kezdenek kialakulni, tehát nem a volt barátnőmet nem kívántam, hanem azt a nőt, aki a barátnőm lett.. remélem érthető voltam... az előző kapcsolatom után a "holtidőszakban" próbáltam a neten utána nézni ezeknek a dolgoknak és valami olyasmit találtam, hogy ez nem egyedi eset és általában azoknál a pasiknál fordul elő, akiknek nagyon sok szexuális kalandjuk volt, ahol nem kellett úgymond felelősséget vállalniuk a tetteikért még az ágyban sem... felszabadultan szexelhettem én is bárkivel hisz semmi nem kötött hozzájuk... érzelmileg sem... van is erre egy szakkifejezés amit most nem tudok, már nem emlékszem rá... de nem is ez a lényeg... mentálisan, fejben kell felszabadulnia szerintem a barátodnak hogy később a szexben is veled legyen.. de ezt úgy nem fogod elérni, hogy hetente a fejére olvasod hogy miért nem teljesít... ez frusztráltá teszi őt és még jobban el fog zárkózni a szextől veled... ahogy én is tettem anno... a mostani párommal beszélgettem erről, mert kb. 2 hónap után nála is előjött ez a dolog... eddig ő nagy türelemmel van felém és ez jót tesz, egyre közelebb érzem őt magamhoz... nagyon finoman próbálkozik, de nem erőlteti... és igen, nekem is fejben kell magam helyre tennem, mert nem akarom őt elveszíteni... és nem vagyok buzzancs, meleg stb... csak annyi perverzió szorult belém szexuálisan ami bárkibe, nem kívánom az extrém teremtéseket sem... a mutató is elég rendesen működik, a tesztoszteron szintem pedig egy félévvel ezelőtti mérés eredményeképpen másfélszerese az átlagnak (igaz ez kihat az egyre ritkuló hajamra is, de nem bánom mert úgyis szinte kopaszon hordom a fejem a nyakamon) :)
Szóval kedves Dionüszosz! Ha a barátod továbbra is a női nemhez vonzódik és érzelmileg is ragaszkodik hozzád akkor elképzelhető hogy ugyanaz a problémája mint nekem... ha így van és szereted (szeretnéd őt megtartani), próbálj meg egy kis ideig türelemmel lenni (tudom már 3 év de...) és nem emlegetni neki ezt a szex témát... próbálj okos nőként kívánatosan öltözni és viselkedni de úgy, hogy ezt ő ne úgy érezze hogy ágyba akarod őt vinni... ha társaságban vagytok, öltözz kihívóan hogy a társaság férfi tagjai legeltessék rajtad a szemüket... ez erősíteni fogja a barátodban az érzést hogy milyen dögös és kívánnivaló nő vagy... ilyen kis apró praktikákkal szerintem még lehetne próbálkozni... üdv Moob21

Rock me Amadeus 2009.10.12. 15:26:11

A pénzed movitálja:D
Házasodj meg, utána lesz szex! Első a hagyomány!

uhhh (törölt) 2009.10.12. 15:33:57

ez nálam is gond..egyszerűen nem érdekel annyira a szex...fiú létemre (nem vagyok buzi sem)..ez előző csajom is ezért hagyott el...állítólag(nem volt szex 4-5 hónapja)

Qtzko Matzko 2009.10.12. 15:33:58

A döntés a "hogyan tovább?"-ot illetően a tiétek. Meg lehet próbálni újraindítani, ám ahhoz 2 ember kell! És az, hogy kétirányú kommunikáció legyen köztetek - azaz ne elbeszéljetek egymás mellett, hanem beszélgessetek. Akár olyan témákról is, melyekről eddig nem mertetek vagy kitettétek rá a "tabu" táblát. A szex megszűnése már az okozat - az okot kell megkeresnetek, ha közösen akarjátok folytatni! Ha pedig nem... akkor itt a remek lehetőség, hogy felnőtt emberként gondolkodva, felemelt fejjel esélyt adjatok egymásnak arra, hogy megtaláljátok azt, akire és amire valóban szükségetek van :) Sok sikert - bármelyiket is választjátok!

Szelid sunmalac 2009.10.12. 15:42:36

Hagyjuk meg a szekszualitast a hanyatlo nyugat opiumanak!

Egyebkent en azt hiszem tudom hol van a kutya elasva! Van kutyatok? Valami nagyobb testu...

gonosztojás (törölt) 2009.10.12. 15:49:40

Buzi az , te meg vagy az alibi...
Rúgd ki a francba.
Vagy rqagassz bajuszt esténként..

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2009.10.12. 15:56:04

Kedves Posztíró!

Ne legyél olyan hülye, mint amilyen én voltam! Igaz, én a hímek táborába tartozom, de nálunk is az volt, hogy az uccsó másfél évben nuku szex! Utána kirúgtam, de vertem a fejem a falba, hogy eddig tartott (6,5 év)...

Szakíts vele! Megéri! Mindkettőtöknek.

glubba 2009.10.12. 15:56:16

lépj tovább, nincs az a pasi, aki megérné ezt. az önbizalmad a béka segge alatt lehet, az önértékelésed romba dőlt. neked legalább 5 év kell, hogy újra visszaépítsd egykori önmagadat, és tedd fel a kérdést, vajon, ha együtt maradtok, és lesz szex is közöttetek, a pasi fog rád ugyanennyi ideig majd várni?!

Alex3000 2009.10.12. 16:04:14

" éve NO SEX???! TE JÓ ÉG MIÉRT VAGY MÉG VELE????

Szelid sunmalac 2009.10.12. 16:06:47

@kleopátra: Milyen ot ev? Jo egy normalis ferfi, jol megb@ssza, hogy sikit, aztan mar rendben is van. Csak elobb lepni kene...

w126sd 2009.10.12. 16:12:31

Név,cím,már jövök is!!!!!!!!!!!!!!

vázkulcs 2009.10.12. 16:20:30

2 évig semmi sex? Hát ez elég súlyos. A srácnak mindene a helyén van? Ha igen akkor buzi, mást nem tudok elképzelni.

A helyedben megerőszakolnám. :D

Cica7 2009.10.12. 16:27:54

Hogy a fenében lehet kitartani valaki mellett, aki visszautasítja a másikat szexuálisan?
Olyan megalázó az egész, hogy egy idő után az embernek elmegy a kedve a próbálkozástól és még meg is utálja a másikat....
:((

vidéki men · http://sokallok.blog.hu 2009.10.12. 16:29:31

Lehet nem áll fel neki, de sem neked nem meri megmondani, sem orvoshoz nem mer fordulni.
Lehet hogy buzi (de akkor is néha biz. képpen lefeküdne veled)
Tényleg szerelmes, vagy csak zsarolhatod valamivel? Függ tőled? Eltartod? Bár ebben az esetben is néha a rend kedvéért megdugna.
Nemibeteg? Vagy más betegsége van és nem meri elmondani?
Sztem ha csalna akkor is néha lerendezne, hogyne gyanakodj... ez a legvalószínűtlenebb szerintem.

Állítsd válaszút elé: vagy kinyögi mi van, vagy kidobod.

okoska100 2009.10.12. 16:30:14

Talán ha elővennéd a szappant és megmosdanál akkor lenne kedve hozzád

georg 48 2009.10.12. 16:30:33

Picinyem! Árleszállítás van az egyik szexboltban. Egyéni igény szerinti méretekben kaphatók vibrik.
Máris meg van oldva a dolog!

Publius Decius Mus 2009.10.12. 16:31:23

2 évig bírtad?? Akkor a hátralévő nyugis 50 év is könnyen fog menni mellette!

vidéki men · http://sokallok.blog.hu 2009.10.12. 16:32:38

@Klájd: Szerintem ez nem normális, főleg férfiként, főleg ha nem ért valami trauma. Menj el orvoshoz ázz. Ha valaki bizonyos gyógyszereket szed, az okozhat érdektelenséget, ill. ha valami nncs rendben a hormonjaival. Ha pedig minden okés az orvos szerint, menj el papnak.

Publius Decius Mus 2009.10.12. 16:34:24

@vidéki men: Na igen, végre egy rövid és lényeglátó beírás.

Kedves panaszos, ajánlom @vidéki meglátásainak figyelembe vételét.

exilis 2009.10.12. 16:36:13

Én is ismerek ilyen házaspárokat, de mindenhol a férfi a szenvedő alany.

Fordítva elég fura a dolog, szerintem csak valami egészségügyi probléma lehet a háttérben. Minden normális férfinak vannak igényei. Még akkor is megdug néha egy vele egy ágyban alvó nőt, ha már nem szereti..szerintem

vidéki men · http://sokallok.blog.hu 2009.10.12. 16:40:33

Van hogy az ember stresszes, és az is idegesíti hogy valaki levegőt vesz vele egy szobában, és a legutolsó dolog amit akar az a szex, de a két év az keményen durva. Fél év után (bár nem értekhozzá) nem hiszem hogy átmeneti zavarról lhet beszélni.

Totorohunnak meg igaza van, hány olyan házaspár van, akik csak az első gyerek miatt nem válnak el, iparilag utálják egymást, aztán besikerül egy második is, pedig az ember el sem hinné, hogy akár egy arcrapuszit megeresztenek évente.

spry_brrs 2009.10.12. 16:44:37

cuccolj(on)... szerintem.

IndaMuncher 2009.10.12. 16:44:42

@Moob21: Előfordulhat, hogy egy pasi ráun a nőjére, de nem annyira, hogy fel se álljon rá csak azért mert már sok nője volt. Ez tényleg beteges.

Az amúgy tök jó hozzáállás, hogy végül bevállaltad a pszichológust, és rendbe jöttek a dolgok.

Spielberg 2009.10.12. 16:50:50

szerintem is "meleg" lett a hangulat...:S

Da Real Knee Grow 2009.10.12. 16:54:44

ÉN ÉN ÉN ÉN TUDOM A VÁLASZT!!!!!

*** nagy levegő, feláll a székből, kihúzza magát ***

Te egy idióta vagy.
Ha két évig szex nélkül élsz valakivel, akkor egy idióta vagy. Ennyire egyszerű.

Next please!

Sirrah 2009.10.12. 17:03:16

Szia !

Több oka is lehet a barátod viselkedésének, szerintem bármelyik is az ott kéne hagynod a bánatba.

-Fél a gyerektől, nincs 100%-os megbizhatóságú védekezés. (Nem röhögni tudok ilyen krapekről) azaz valójában nem veled tervezi az életét.
-Nincs igénye a szexre. Az emberek 5-8%-a aszexuális, nincs rá igénye.
-Az is lehet hogy megcsal, de szerintem nem. A megcsalós emberkék általában otthon is meg a szeretőnél is jól teljesítenek, bírják. :)
-Betegesen gátlásos. Kicsi neki vagy görbe, vagy mit tudom én micsoda. Ez a legjobb eset, mert ezen lehet segíteni leginkább odafigyeléssel megbeszéléssel.
Szegezd neki a kérdést: Miért nem akarsz engem ki vele !!

2 év megvonás után hozzá sem tudsz nyúlni más pasihoz? Hát te sem vagy 100-as

Na jó munkát

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.10.12. 17:04:45

@Moob21: Riszpekt! ez volt eddigi legnormálisabb hozzászólás! Bár Dionüszosz szerintem a bloggazda, és nem a történet írója.

Gazz 2009.10.12. 17:06:01

Nézd meg a RomanceX című filmet. Pont erről szól. Ott a pasi, aki egy férfimodell, nem homoszexuális, ellenben nárcisztikus, és ebből ered az aszexuális magatartása.
A csaj meg félrekúr, többek között Rocco Sifredivel.
Elég jó film.

indapasssucks 2009.10.12. 17:13:50

birom, hogy milyen egyszerű leszelektálni azt, hogy a hozzászólok 18 év alattiak vagy felettiek. :)
Jobban látszik, mint az, hogy a kommentelő fiu vagy lány.

Sirrah 2009.10.12. 17:14:32

@Moob21: Az tök jó hogy ezt leírtad, azért azzal nem értek egyet hogy 2 év no sex után még ne is emlegesse a lány a dolgot. Igenis emlegesse. Sőt te is azt írod hogy el kellett volna menni a (szexuál pszichológus) vagy mihez.

mohopasi 2009.10.12. 17:17:51

Vagy csak téged unt meg, és újított másik nőt, aki viszont nem tud főzni, és mosni sem szokott, vagy rájött, hogy a saját jobbkeze sokkal ügyesebb, és szorgalmasabb. (tudood. Majomscsapda, más néven makiverem) :)

terran 2009.10.12. 17:18:12

MIÉRT VAGY VELE TE HÜLYE

"Félek, hogy a két év alatt (vagy már előtte) összeszedett valakit/valakiket, akikkel folyamatosan csal és azért nem hiányzik neki a szex. . . DEEE akkor, nem értem, hogy miért van még velem és miért ragaszkodik a kapcsolatunkhoz!"

DEEE AKKOR MIÉRT VAGY VELE

maciBp 2009.10.12. 17:24:50

@radix: emeld négyzetre és a probléma eltűnik;)

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2009.10.12. 17:26:34

Sajnálom, de nekem egy örök klasszikus kérdésem lenne a csávóhoz:
-"Buzi-e vagy?"

miért ragaszkodik hozzád? Mert jó fedősztori vagy, meg mert nincs még egy lány, aki ennyi ideig elviselné ezt.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2009.10.12. 17:31:05

@georg 48:

Mert aztán a vibrátor olyan, mint a kefélés. Gratulálok, fantáziadús szexuális életed lehet.

gonosztojás (törölt) 2009.10.12. 17:36:07

@Darren79:
Neki az lesz két év után..:)))
Amúgy meg aki nem kufircol félre két ilyen év után az hülye. Már pardon..

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2009.10.12. 17:46:52

@gonosztojás:

Nem mindenre ez a megoldás. Bááár... én egy év után félrekeféltem, rá fél évvel meg kidobtam a zekszet. :-)

Anhel 2009.10.12. 17:47:54

ez a történet több sebből vérzik, azaz hiányzik belőle némi infó... egy kapcsolat, ami 3 éve tart és ebből 2 év szexmentes? Ccc, valaki valamit nem mond el.

Fat Jew Biatch 2009.10.12. 17:50:39

Én is ilyen voltam az asszonnyal. Buzi voltam, és impotens. De megjavultam, pusztán Poppermüllerpétercoelhonőklapjadoktorcsernus olvasása, és az RTL főműsoridősáv rendszeres nézése következtében. Meg bejátszik a sárga drazsé, amit hétvégékre szedtem, míg megengedhettük anyagilag. Királyság volt, kérdezzétek őnaccságát meg a kölköket. Igazi királyság.

gonosztojás (törölt) 2009.10.12. 17:58:18

@Darren79:
Helyesen tetted.
MInek a sok cicó meg csipkézés?:))))DDD

elzee 2009.10.12. 17:58:46

szerintem hülye vagy... bocsánat.

doju 2009.10.12. 17:59:59

@vivax: valóban az vagy aminek vallod magad, de legalább őszinte :)

nyugdíjas felhasználó 2009.10.12. 18:03:54

2 évig no sex? még csak csak ok... 40 év után! na de 3-ból 2 év?! lépjél le minél hamarabb!

changebug (törölt) 2009.10.12. 18:10:21

csak hallottam, de tetszik - a nők akár a majmok, addig nem engedi el az egyik ágat amíg nem fog egy másikat...
Mit keresel még ott?
Srác mit keres még ott?

fehéregér 2009.10.12. 18:11:20

Meglehetősen leegyszerűsítők a kommentként megfogalmazott tanácsok, nem tudom irigyeljem-e, vagy inkább szánjam azt, aki(k) ilyen egyszerűen éli(k) az érzelmi, fizikai létét/üket.
Ha az ember szeret valakit - és fiatalon is sok egyébért lehet valakit szeretni a kétségkívül fontos szexen kívül - nehezen dönt a szakítás mellett, hiszen ezzel egy egész emberről mond le, akinek csak egy "része" - persze fontos része - az szexualitása, libidója, etc. Az itteni tanácsok a gyors megoldásról (lépj le, bolond vagy, idióta vagy, hogy még nem tetted meg, stb... ) elképesztőek, mintha az ember társa, szerelme, barátja, akárki, hiba esetén azonnal eldobandó lenne. Agyrém.

Ha szeretitek egymást, én is azon az állásponton vagyok, hogy ne pressziót gyakorolj rá, (célzásokkal, szemrehányással, etc.) mert az kontraproduktív, hanem a lehető legmélyebb mélységig beszéljétek ki a dolgot, ha kell, segítséggel (pszichológus). A történet ne szemrehányásról főként ne a másik minősítéséről szóljon, a te részedről leginkább annak kinyilvánításáról, hogy bármennyire szereted, te így, ha minden a régiben marad, nem tudsz együtt élni valakivel, úgyhogy valamilyen közös megoldásra kell jutnotok.

Igazság Atyja 2009.10.12. 18:29:50

Kamu az egész. Annyira imádja a testi élvezeteket, hogy két évig kibírta szex nélkül, noha van párja? Szerintem jókat röhög most a posztíró a jótanácsokon és a beszólásokon egyaránt. :) Mi az, hogy "nincs egyenes válasz"? Akkor milyen válasz van? Egy évig jó volt a szex, aztán rájött, hogy meleg? Ugyan már. :) Ha meg egyszerűen lenne valakije, attól még a posztírót is megdugná havonta egyszer. Csak úgy megszokásból, főleg ha tényleg annyira szereti. Annyi energia meg töltény csak marad a vad orgiák után is. :) Ha nem lett impotens valami furcsa okból kifolyólag a fazon, nincs racionális magyarázat a viselkedésére.

magannyomozo 2009.10.12. 18:35:59

En a helyedben elkezdenek nyomozni, jogod van ahhoz, hogy megtudd az igazat. Pld. mobil hivaslistat szerezz be es azonnal minden kibukik. En is ezt tettem, amikor a pasim telefonon szakitott velem ket ev utan egy kozos otthon epitese alatt.

apuska · http://kocsma.blog.hu 2009.10.12. 19:04:43

Szexjátékokkal próbáltad már ágyba csalni?
Ha nem homo, akkor impotens.

MrSwinger · http://mrswinger.blog.hu/ 2009.10.13. 05:06:01

Nem lehet, hogy merevedési problémái vannak, és szégyelli? Valaki írta, a lehetőséget, hogy meleg, az is érthető lenne.
Én azt nem hiszem hogy megcsal, mert akkor két év alatt kaptál volna Te is tőle valami kis figyelmet. Komolyabb bajok vannak nála.

Dekatlon 2009.10.13. 10:21:41

1. Nem feltétlen homo, nem feltétlen impotens. Sok férfi érez valamiért gátat az állandó partnerrel, mondok néhány okot:
- teljesítménykényszer : állandóan ezzel basztatod, tudja hogy elvárod, ezért becsődöl
- nem kész a gyerekvállalásra : erről nem írtál, de kérdés, van-e gyerek, akartok-e, védekeztek-e.
- szexuális vagy más trauma : emlékezz vissza, 2 éve amikor megszakadt a dolog, történet valami erre utaló?

2. "Mással dug, ezért nem kívánja", ez hibás feltételezés. Egy férfit a kielégítő szex inkább feltüzel. Inkább a nőkre jellemző az effajta elteltség érzet.

rozsomák 2009.10.13. 13:00:42

Az egész történet abszolút kamu - amúgy tuti, hogy férfi írta - Ti meg itt próbáltok tanácsot adni egy olyannak, aki közben röhög rajtatok..

rozsomák 2009.10.13. 13:05:59

ja, bocs, az előbb amikor azt mondtam, hogy tuti férfi a posztoló - kimaradt, hogy próbáljátok áttenni a másik nembe az írót és sokkal könnyebb lesz elképzelni a szitut.:-)

nyuszifül111 2009.10.13. 14:02:53

Engem is megcsal időnként a férjem - még sem hanyagol el, sőt! :) Csak kell neki a változatosság is néha.
És nem kényszerből szexel velem, általában ő kezdeményez.

Dekatlon 2009.10.13. 14:10:08

@rozsomák: tök mindegy, hogy a posztoló nő, férfi, vagy rozsomák, kitalált személy, vagy valódi.
Ez egy típusprobléma.

Dekatlon 2009.10.13. 14:11:24

@nyuszifül111: gumit rá nyuszi!
nehogy apu hazahozzon valami vicces nyavaját...

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.10.13. 14:30:41

Hát Szívem, ha tűröd, hogy már két év nem kellesz a pasidnak, akkor meg is érdemled! Kívánok neked még sokszor kettő ilyen boldogtalan évet!

Madpapa 2009.10.13. 14:36:30

Nap mint nap elhalmoz szerelmes üzikkel, de amikor meg ott vagy eltol magától. Ez a két állítás nem stimmel, ütik egymást. Gyakorlatilag csak birtokolni akar, semmi több. Teli vagy lével vagy mi?
A pasid gyerekes puhapöcs. Magyarázd el neki, hogy vagy felnő vagy húzzon a picsába. Ennyi. Te meg hülye vagy hogy hagyod magad. Ébredj!
Már ha az egész igaz.

rozsomák 2009.10.13. 14:49:46

@madpapa:
Hogy lenne már igaz.. mondom, hogy fordítsátok át az egészet : a posztíró igazából egy srác, aki olyat tett a barátnőjével a szex mezején, ami miatt az megundorott a szextől.
Lehet, hogy nagyon szopatta vagy egyéb a csajnak nem kellő dolgot művelt, amitől annak elege lett..

Erről szól..

nyuszifül111 2009.10.14. 09:29:15

@Cica7:
Tudok is, meg nem is. Megbeszéltük, hogy velem akarja leélni az életét és nagyon szeret engem, de ez a hűség dolog nehezen megy...Én úgy érzem, nem annyira gáz, ha néha félremegy (hosszú évek alatt), de ha tartósan viszonyt kezd valakivel, akkor elhagyom. Így vannak szabad estéi, ami után én nem kérdezek semmit :)
De nem élünk nyitott kapcsolatban. Ő nem viselné el, ha én megcsalnám.
Hát ez van, az élet igazságtalan :(
Viszont szeretjük egymást.

nyuszifül111 2009.10.14. 09:44:56

@Dekatlon:
Azt használ! Tudom, mert van otthon készlete, ami fogy. :)

Cica7 2009.10.14. 10:41:16

@nyuszifül111:
Ez nagyon kemény.
A tudatot nehéz elviselni lelkileg, és Te cipeled a hátadon ezt a terhet...
Ebbe a tudatba bele is lehet hülyülni.....:((

nyuszifül111 2009.10.14. 11:40:57

@Cica7:
Én el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen férfi, mint ő, hűséges legyen egy életen át. És én őt szeretem, azzal együtt, hogy ilyen típus, sőt, pont ezt szeretem benne, hogy ilyen férfias. szeressen, nekem ez a fontos.
Ez nem nehéz, hidd el! Csak engedni kell a másikat, akkor visszajön.
És hát kell hozzá önbizalom, meg fontos, hogy biztos legyek az irántam való érzéseiben.

Cica7 2009.10.14. 11:54:05

@nyuszifül111:

Az ilyen tipusnak nagy a szíve, persze többet is tud szeretni...
Van egy olyan érzésem, hogy nem voltál mindig ilyen megértő...:)

Azt hiszem, hogy az ilyenfajta elfogadásnak nagy ára van....

Madpapa 2009.10.14. 12:25:14

Milyen találó a neved nyuszifül :D

nyuszifül111 2009.10.14. 12:50:52

@Cica7:
Tényleg nem! :)
De végül sikerült, és jobb így!

SilenceIkillyou 2009.10.14. 15:09:43

Szerintem pornófüggő a csávó... Ráadásul ha túl sok ideje csinálja, a normális szex már nem is lesz jó neki. Én a helyedben erre rákérdeznék vagy megnézném, hogy van-e a gépén pornó.

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.15. 14:51:31

Hagyd ott a francba, és keress egy olyan pasit, aki emberszámba vesz téged! Ezt a barmot, aki vagy meleg, vagy tényleg van más (más magyarázatnak 1% az esélye) hagyd a fenébe!

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 10:38:18

Nem ismerek olyan pasit, aki két évet kibírna normál körülmények között szex nélkül, biztos minden rendben van veletek!?

azallamenvagyok 2009.10.18. 16:53:07

felejtsd el a pasikat, és keress egy férfit;-)

greyskull 2009.12.02. 17:27:22

Szerintem a posztolónak nincs szex-igénye.
Érdemes lenne elgondolkodnia, mit szeret egy aszexuális csődtömegen, aki a háttérben talán nem is annyira aszexuális;
VALAMINT érdemes lenne elgondolkodnia azon is, hogy NEKI MAGÁNAK milyen előnye származik a szexmentes életmódból. Mert ha 2 éve csinálja, ha két éve dagonyázik egy ilyen kapcsolatban, akkor az valamiért neki is jó.
süti beállítások módosítása