Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

Amikor terhes voltam, a volt pasim összeállt egy 18 éves csitrivel (aki persze megcsalta és otthagyta másért). Én erről mit sem sejtettem, 7 hónapos terhesen mondta el nekem, hogy "megismerkedett valakivel" (már rég ismerték egymást, úgyhogy még ekkor sem tudott őszinte lenni), persze ekkor már rég nem voltunk együtt.

Várandósságom alatt csodálatos támogatásban részesültem az extől (pl elmondta, hogy a csaj jó az ágyban :-(), majd nekem sírta el szerelmi bánatát. De még ekkor is szaladgált utána, mint a kiskutya, a csajnak csak csettintenie kellett, ö már is lemondta a látogatását... Mindig ö volt a fontosabb, természetesen, hiszen őbelé volt szerelmes. De én is szerelmes voltam még!, és ugye ott volt a kislánya, akiért odavolt. Mégsem voltunk elég fontosak.

A kiírt idöpontom a lány szülinapjára esett. Állítólag ez volt a legnagyobb (egyetlen?) probléma a kapcsolatukban (csaj kiakadt, hogy a barátjának nemsokára gyereke lesz). Akaratlanul, de ez volt az én bosszúm (jó lett volna élvezni is, csak nem tudtam róla :-)) Érdekes lett volna, ha komoly kapcsolat lett volna belöle, és tényleg aznap születik a baba...

Szóval közelegnek a szülinapok. Ök azóta is legjobb haverok, és természetesen az ex is megy ünnepelni az ö 21. szülinapját. Ez lesz pénteken. Szombaton jönnek az ex szülei (gyerek szülinapja vasárnap) a hétvégére. Telefonál nekem ma az a barom (bocs!), hogy mit is csinálunk a hétvégén, mert a barátnö szombaton családi körben ünnepel, és ö is meg van hívva, és már igent mondott, tehát muszáj mennie.

Kérdem én
1. Minek kell ezt pont NEKEM elmondania?
2. Hogy lehet ö ennek a másik családnak a tagja, mikor ehhez a k..hoz semmi köze elvileg.
3. Hogy lehet ez a másik család fontosabb, mint a sajátja?? Pl a szülei, akiket egy évben 3-szor lát (abból is 2-t úgy, hogy jönnek látogatni az unokát), vagy a saját gyereke, akire egy héten csak néhány órára futja (munka mellett).
4. Hogy a francba tudom elvinni a gyerekemet szombaton a nagyszülőkhöz úgy, hogy ne kelljen ezzel az önző állattal találkoznom???

Be kell vallanom, hogy nekem ez a "lány" nem egy személy, igazából nem is ismerem, hanem számomra jelképe minden rossznak, ami az elmúlt három évben történt az életemben. A volt barátommal már lelki békét kötöttem rég, semmiféle érzéseim nincsenek iránta (sőt, nem értem, miért sirattam azt, aki soha sem tett boldoggá, és mindig is önző volt) -- viszont ez az egy dolog még mindig bánt. Hogy képes volt elhagyni, és magamra hagyni...és azért a lányért (és még sok minden, de mind azzal az egy eseménnyel kapcsolatos). Ha csak a nevét említi, már görcsbe áll a gyomrom. Sőt, még a lányom is imádja, mert persze annyira szuper fej. (Alig állom meg, hogy ne "anyázzam" le, mert persze a kétéves gyerek simán elismételné nekik)

Jó hosszú voltam, és ideges. Legszívesebben végig káromkodtam volna, de gondoltam Ti nem szívesen olvasnátok :-) Azért jó volt leírni.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés szerelmi háromszög lánycsal férficsal

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltalak.blog.hu/api/trackback/id/tr301297731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jog-ász 2009.08.09. 10:08:10

szerezz egy jo pasit magadnak és megoldodik minden gondod..ennyi.

katona_évi 2009.08.09. 10:14:25

ugyanúgy ki is lehet valakiből szeretni, mint belé. de ha azt mondod, már nem vagy szerelems, akkor nagyon tudatosan lépj tovább! elsőként (már két éves a lányod, úgyhogy megteheted), csinálj egy testi tisztítókúrát, nézz utána: "neera kúra". ez minden mérget kihoz a testedből, és meglátod, szellemileg is teljesen "kitisztít". aztán pedig (vagy a kúra alatt, ez tíz nap) nagyon határozottan és tudatosan gondold át, hogy mit is akarsz az éltedtől, hogyan akarsz tovább élni, kire van szükséged és kire nem. te húzd meg a határokat, és döntsd el, hogy nem fogsz ezen a majmon idegeskedni és frusztrálódni. mert tényleg nem éri meg: borzasztó önző volt. azért azt hozzá kell tennem, hogy (gondold csak át), biztosan te is benne voltál abban, hogy ezt meg merte tenni. nem rosszból mondom, de talán nem tudtad meghúzni a vonalat, hogy meddig mehet el. lépj tovább. és amint te készen vagy rá, fog jönni más, aki megbecsül téged.

RustySpoon (törölt) 2009.08.09. 10:17:49

Hát részvétem.. elég nyomorult egy helyzet lehetett. Sajnálom. Viszont ne a csajt hibáztasd.. semmi gond azzal ha valaki jó nő, jó az ágyban és férfiakat boldogít. Egyes egyedül az "exedre" kellene haragudnod, mert ő volt az aki otthagyott, megbántott, stb.. a csaj csak egy eszköz volt. Felejtsd el, ne foglalkozz vele, ez a legjobb módszer. Megjegyzem ahhoz nem is sok közöd van jelenleg, hogy az exed kivel és miért ebédel, hol kezelik családtagként, stb.. nem a te ügyed és kár csak azért belelovalnod magad, hogy magadat idegesítsd. El tudom képzelni az ex mennyire élvezi a helyzetet, mikor elmondhat neked ilyeneket és téged meg elkap az ideg.

Kár, hogy nem írtad le, mi vezetett oda, hogy terhesen félrekeféljen és szétmenjetek.. szal' a megcsalás okait és történetét, az sokkal érdekesebb lett volna mint a - rosszul hangzik de kimondom- irigykedésed.

KopaszMercis 2009.08.09. 10:18:27

olyan jo otlet ez a blog, de olyan sotlanok a sztorik.. eddig egyet nem tudtam vegig olvasni.. mintha ugyan az az emberirna az osszeset..

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.08.09. 10:18:51

hehe. nem a lanyt, hanem a gyereked apjat kene hibaztatnod...o a fofasz a tortenetben, csak ugynez ki meg nem jottel ra.

RustySpoon (törölt) 2009.08.09. 10:20:55

* khmm azt akartam írni, hogy .. a terhességed alatt .. :)

Elveszett Angyal 2009.08.09. 10:29:37

khm khm
hogy is lettél terhes ettől a remek embertől és miért is tartottad meg?
véletlenül nem egy szar kapcsolat volt és azt hitted, megfogod a csákót a gyerekkel? hm?

C.W.Bricks 2009.08.09. 10:35:01

geci genyó ez a faszkalap.

tuli1 2009.08.09. 10:46:01

Láthatóan most sem az zavar, hogy megcsalt, ezt el is tudnád viselni, hanem az, hogy igazságtalannak érzed azt, ahogy veletek bánik; hogy egy értéktelen dolog miatt teljesen elhanyagolja azt, ami szerinted a legnagyobb érték. Szerintem neked van igazad, és lásd be, hogy rajta nem fogsz tudni változtatni, iktasd ki az életedből, amennyire lehet. Hidd el, nem lesz nehéz, mert nem fog ragaszkodni hozzátok. Az emberek elképesztően sokfélék, és nincs olyan eszköz a kezedben, amivel meg tudnád változtatni.

Netuddki. 2009.08.09. 10:52:26

Nagy az isten állatkertje.

sweet.chilli 2009.08.09. 11:19:18

Én csak ezt nem értem: "A volt barátommal már lelki békét kötöttem rég, semmiféle érzéseim nincsenek iránta" Az egész levél ennek pont az ellenkezőjét sugározza. Egyébként miért káromkodnál, anyáznál? Próbálj tényleg túllépni a fickón, pl. azzal, hogy azt mondod magadnak, hogy ez a pasi egyszerűen nem érdemel meg téged, a figyelmedet.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.09. 11:25:13

A pasi egy nagy gyerek.
Önző, mint egy nyolcéves.
Benned megtalálta azt a nőt, aki az otthontól távol is helyettesíti számára az anyukáját.
Mivel azonban te lélekben az anyukája vagy, ő nyilván keres magának egy szeretőt is...

elChY 2009.08.09. 11:29:49

Már percek óta keresem a szalonképes megfogalmazást, vagy megfogalmazásokat meg hogy mi mindent kellene, lehetne egy ilyen "emberrel" tenni. Rá kell jöjjek, nincs politikailag korrekt megfogalmazás...

Ilyenkor jön a hirtelen felindulásból elkövetett 52 késszúrás esete :)))) Ettől függetlenül, ha velem történt volna meg, olyan távoltartási végzést sírtam volna ki hogy ihaj. Ha meg nem megy, akkor rövid időre vidékre költözni olyan helyre, ahol az embereknek és a bíróknak még van szívük. Hozott egy döntést, viselje a következményeit...

De sokan vannak akik nem ilyen erősek mint Te, és nem írják meg csak magukba fojtják.

zebraman 2009.08.09. 11:32:20

"Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak.
Á, dehogy változnak. Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.
A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással.
Esküszöm, nem értem magunkat.
Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez."

Te választottad magadnak, nem?

myOhmy 2009.08.09. 11:45:24

Lehet, hogy én értelmezem rosszul, de szerintem már rég nem azzal van a gond, hogy megcsalta a pasi, meg hülyének nézte (habár kissé irritálja, de ki lenne ilyen szemét húzásokra teljesen immúnis), hanem azzal, hogy mégiscsak van egy közös gyerek, akinek kell az apja, s az a takony a gyereket is hülyére/semmibe veszi. Mert bárhogy is nézzük, ott a láthatás, szóval nem lehet csak úgy elsétálni a baromtól, s nem találkozni vele többet. Nem könnyű helyzet, nem lennék a posztíró helyében. Talán tudatosítani kellene benne, hogy nem szeretnél többet a csajról hallani, szóval ne meséljen róla, meg megbeszélni a helyzetet a nagyszülőkkel, hogy pesztrálják csak ilyen (pl. a szülinapi) szituációkban ők a kölküket. A gyermeknek meg megmagyarázni, hogy apának valami betegség megtámadta az agyát, ezért nem jöhetett el a szülinapodra. Mondja csak vissza nyugodtan.

Az meg, hogy miért vállalt tőle gyereket, s miért lépett le a fazon a terhesség alatt... nos, nem egy pasit ismerek, aki hirtelen rájön, hogy nem kell neki ez a felelősség, az asszony terhesen egy bálna, nem vonzó, meg se lehet dugni (mert még elindulna a szülés), szóval szépen bemászik a munkatársnő ágyába. Bármennyire tombolt előtte a szerelem.

vénkujon 2009.08.09. 11:47:03

szedjél össze egy faszit, és ennyi...ezt a majmot meg fegyelmezzed. végleg nem távolíthatod el magadtól, mert a gyerek egyszer úgyis rákérdez, és akkor aza fasz úgyis csak téged sározna, hogy milyen hárpia voltál vele szemben.:)

mokkaczuka 2009.08.09. 12:32:43

Nem vagyok nő, de én megölettem volna azt a ringyót. A pasi szeme láttára.

Richard Brinsley 2009.08.09. 12:43:52

Nem a poszolónak szól, de tegyük fel, hogy olvassa ezt más is..: MEGÉRDEMLED az ilyen palikat! És azért mert tapasztalatom, hogy a mai lányok, főleg a 16-35 éves korosztály nem tudjátok értékelni a jófiúkat, mindíg a paraszt bunkó kell... Az életetek felénél meg észbekapva rimánkodnak, hogy hátha jön még a fehér lovon a herceg...bla..bla..bla.. szóval a lényeg, hogy a mai nők a vastag f..zra, buxára, 3 betűs kocsira, és nagy izmokra buknak, ez a 90%. De mielőtt valaki sovinisztának mondana a férfiak is megérik a pénzüket... egyetlen hibánk hogy a farkunk hamar átveszi az irányítást... tehát álltalában akkor mennek félre, ha otthon nem klappol minden...

Ecsedy Áron 2009.08.09. 13:05:25

A nők általában teljes természetességgel (ld. a szóban forgó csábító leányzót) hivatkoznak az érzéseikre, amikor azt mondják 'nem' és fel vannak háborodva, hogy a pasi hogyan lehet 'ilyen felelőtlen' amikor ő mondja azt, hogy bocsika...

A gyerekcsinálás szvsz. kétszemélyes projekt és a hűség már elvileg sem kapcsolt termék (ez az emancipáció ára), ott a házasság, mint legális intézmény ha a pénze kell, de ahogyan téged sem kaphat meg később amikor éppen neki tetszik, úgy te se őt (még a szülinapra sem). Ha a gyerekeket te nem uszítod, egy kis szervezéssel teljesen kóser módon meg lehet szervezni, hogy a pasi is oda mehessen ahová akar, közben pedig a gyerekek se érezzék úgy, hogy az apjuk egy szemétláda. Az pedig, hogy ezeket mind neked mondja el: nők is ezt csinálják. Már nem szerelmes beléd, de veled van olyan közeli (baráti?) kapcsolata (elvégre is te vagy a gyerekei anyja), hogy őszinte legyen, lehessen veled. Ez is amúgy egy érdekes női tulajdonság: ha hazudik a pasi az a rossz, de ha meg elmond olyat amire nem vagy kíváncsi, akkor meg az. Én értékelném, hogy ha már férjként elúszott, még barátként működhet. Ha jól értem az egyetlen bűne, hogy beleszeretett egy másik nőbe...

Én lazábban kezelném az ügyet, mert nincs más lehetőséged. Ha már téged _tényleg_ nem érdekel, akkor ne is foglalkozz vele. Attól, hogy ő a gyerekeid apja, még nem lesz olyan ember akinek elképzeled. (Betippelem, hogy ezért keresett magának más nőt, mert nem tudott megfelelni...) Ha pedig azt szeretnéd, hogy azért mégiscsak a gyerekeid apja lehessen és közben a gyerekek ne menjenek lelkileg tropára, akkor kezeld úgy a papát, mint egy 'házibarátot', akinek külön élete van, szeret veletek lenni, viszont nem tud mindig. (persze ha te még szerelmes vagy belé, akkor a legjobb ha megmondod neki, hogy nem akarsz tudni semmit a magánéletéről és annyit kapsz belőle amennyit ad).

És persze igen: szerezz egy olyan pasit, akivel te szeretnél lenni. A gyerekeket abba meg csak annyira kell belekeverni, amennyire az adódik. A kettő nem mindig megy együtt...

hovakerültem???!!! 2009.08.09. 13:58:34

Csatlakozom több előttem szólóhoz. Keress magadnak egy normális pasit, akitől meg lesz az esti betevőd:) Aki értékelni fog és közben megadjátok egymásnak a tiszteletet és amit a másik szeretne. Kb ennyire 1xű a recept. az exet meg hagyni kell a farka után menni, mert úgy tűnik hogy ő csak azzal gondolkozik. Nem ritka férfi tulajdonság:) Engedd el és meglátod milyen szép lesz az életed:)

Zus 2009.08.09. 14:01:36

Ezt a fentebb írt sok okosságot egyáltalán olvassa a szerző, vagy itt mindenki csak a másikat akarja túllicitálni ?

Elég urban legend ez a sztori. De akár igaz, akár nem, idáig jókat röhögtem azokon a kommenteken és kommentelőkön, akik valamiért ki akarták nyírni a pasit/az új csajt/mindkettőt. Az ilyen kommentelők ugyanakkora idióták, mint a fentebbi, állítólagosan megtörtént post főszereplője. Ugyanis, a post főszereplőjét kéne legelőszőr kinyírni, de legalábbis úgy nyakon vgáni, hogy leessen a feje. Mi a faszért vállalta be a gyereket ? Azért, - mint ahogy valaki fentebb írta - hogy ezzel majd jól megfogja a pasiját ? Baromság ! Így csak a gyökér alakokat lehet megfogni. Csak velük próbálkoznak ezzel a módszerrel. Vagy csak úgy bekapta a legyet ?
Azt viszont nem hiszem, hogy ez egy csodás kapcsolat volt, amibe már tervezve jött a gyerek, csak a pasas hírtelen egy hátraarcot csinált. Valahogy egy normális kapcsolatban a gyerekbiznisz mindig kettőn áll. Ha a pasi ilyen visszakozós-féle, meg mellékúrogató-féle, annak vannak jelei, szerelem ide vagy oda. Aki időben felismeri ezeket a sztereotípiákat, az egy okos ember és az nem esik ebbe a hibába, mint amibe a post írója esett. Csak hát, a post szerzője is azokhoz a népekhez tartozik, akik szerint az "igazi" (?) szerelem az annyira vakká tesz, hogy az ember a fejét a seggébe dugja és egyáltalán nem gondolkodik. Hát akkor csak bátran szakadjon neki a további életének, innen szép nyerni ! A sok süket szöveget meg, hogy keressen egy normális pasit, meg a sok okoskodó jótanácsot, amiket fentebb olvastam, el lehet felejteni egy életre ! Ugyanis, egyáltalán nem fog használni ! A post írója ugyanilyen gyökereket fog találni és csak igen nagy véletlen lesz, ha tényleg akad neki egy jófej manus. Bár ne legyen igazam és kerüljön sínre. De hát nyolcvan évesen, addigra szétcsúszva, az élet által jól megtaposva is találhat normális fickót... Csak az a szívás, hogy az ilyen alakok, mint a szerző, mindig mást hibáztatnak a problémáikért és nem a saját baromságukat.

viktor134 2009.08.09. 14:16:53

hát igen, a teljesség kedvéért kellene, hogy kiállhatatlan voltál e az alatt?
vagy már előtte is, és így akartad megtartani a srácot, de nem jött be?
vagy pedig a csávó eleve egy elbaltázott hibás döntés volt részedről???

hú, de ki tudom hozni a csajt hibásnak? :D

BennyPP 2009.08.09. 14:25:54

Továbbra se hiszem el hogy ezek igazi, őszintén megírt történetek :) Mert bár sok ilyen történet van, és igazok is, de aki érintett a dologban, az nem így írná le.

Zus 2009.08.09. 14:26:19

@Richard Brinsley: igazad van azzal, amit véstél.

Ezt hadd egészítsem ki annyival, hogy ez az egész dolog egyrészt genetika. Megkívánok egy csajt, mert a génállománya az enyémnél sokban különbözik. Összeülünk, összedobjuk a gyereket és... aztán verem a fejem a falba, hogy most mi a faszt kezdek a csajjal ?! Ugyan összehoztunk egy fasza gyereket, okos, szép, genetikailag és műszakilag hibátlan, életerős..., de ez minden ! A csajjal nem tudok együttélni, nincs közös témánk, mindent máshogy csinálunk... na így csinálják a buta emberek, akiknek nincs gyomruk vagy nincs lehetőségük pénzes párt fogni. A feni postoló, ha létetik, akkor egy ilyesmi figura lehet.

Másrészt, a lóvé, mint szelekciós tényező. Pl. buta/okos csaj összejön egy gazdag pasival. A szex rossz az illetővel, bunkó, stb., de hát a PÉNZ... a PÉNZ...! A gazdag figura, meg a szegény csaj persze összehoznak azért egy gyereket, mondjuk társadalmi okból (még megszólnak haverok), elvárások miatt (már 21 vagy és nincs egy gyereked se ?!), vagy csak, hogy a csóró pozícióban maradhasson (van egy gyerekünk, úgyse fog kidobni)... Csak a csóró csaj azt nem éri fel, hogy a gazdag pasi MINDIG újítani fog egy fiatal másik csajt, mert megteheti.

Egyszóval, ezt a sok töketlen figurát, aki ezeket a lépéseket mind végigjátssza...

Zus 2009.08.09. 14:30:49

@Richard Brinsley: Aztán a jól lelekott csaj meg 40-en (30-on) túl majd szaladgál a pasik után, hogy ti. "basszus, már ennyi az idő, én meg pasi nélkül egyedül szívok ?!" A lelakott csajok nem nagyon kelnek el, pláne 1 vagy 1+ gyerekkel.

Amúgy, sajnos egységsugarú környezetemben a párok (felbomlott párok) 80%-a az általad felvázolt okok miatt hullott szét.

cso zsi 2009.08.09. 14:31:52

Jajj, micsoda aljas fráterek vannak. :))) Belegondolni is rossz.
Pedig csak egy pasi az is. Aki nem indig a feje, inkább a farka után megy.
Lehet csinálni ésszel (senki nem tud semmit), és időben befejezni, mintha mi sem történt volna.
Lehet "becsületesnek lenni" (elmondom az asszonynak, hogy mit is művelek), és talán megbocsátás lesz, talán kirúgás. Vagy mint nálam, előbb az első, évekkel később a második. :)
Túl fiatalon kerültünk össze, mire meglett a két gyerek, már nem azt akartuk, ami lett.
("az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok")

Rég volt, nem vagyunk ellenségek. Társak sem egymással.

A nagylányunk valószínűleg volt már "csitri" más kapcsolatában.

Rosszak vagyunk férfiak és nők?
Nem. Csak másra vágyunk. Karinthy szerint:

"Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit."

"Ül az ember egy szobában egy széken, az ajtó bezárva. De ha belép egy Nő, az ember megszűnik csak embernek lenni, és azonnal Férfi lesz. És éppen annyira lesz férfi, mint amennyire Nő volt az, aki belépett."

Richard Brinsley 2009.08.09. 15:41:25

@Zus: Én is egyetértek Veled! Egyrugóra jár...:)
Hány éves vagy? :-))

Caymans 2009.08.09. 16:05:57

hát nem éppen a családtervezés mintapéldája... de ha haladni akarsz tovább az életben, akkor találnod kell vki olyat aki gyerekkel együtt is szeret. bár van 1 klasszikus ffi mondás: hogy tehenet borjával nem ildomos választani. már elnézést.

mbaye (törölt) 2009.08.09. 16:22:55

Nekem az az elvem, hogy mindenki az előző partnereit is beleviszi a kapcsolataiba (képletesen). Nem akarok egy olyan nővel együtt lenni, akinek ilyen hibák vannak a múltjában. Sajnos erre két csalódás után jöttem rá.
Ma már nem kellene egy olyan nő, aki előttem egy ilyen jellemtelen férfi mellett élt, mert a nőről sokat elárul az is, hogy kiket választott életében.
Aki seggfejekkel járt fiatalon, az hiába akar 30 évesen váltani egy normális férfira, akinek van esze, az elkerüli az elhasznált nőket, pláne, ha egy ilyen semmirekellőtől van gyerekük. Sokak szerint nem a nő hibája, de inkább választanék mást.
A férfiak nagy része pedig a farka után megy, de a nők őket csípik, nem a jófiúkat.
A kislány pedig, aki a posztban szerepelt: egy igazi kis ribanc lehet, de amint hallom jó az ágyban.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2009.08.09. 16:51:47

Én megértem a dühödet, és a káromkodásra való hajlamodat! :)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.10. 11:03:05

@hovakerültem???!!!:

Ilyen értelemben normális pasi százból kb öt.

Kytia 2009.08.10. 11:24:08

@Richard Brinsley:

Várj, értelmezni próbállak: elmondásod szerint a nők a szemét bunkót keresik. A szemét bunkó a Te rendszered szerint = nagyfarkú, gazdag, izmos. Érdekes, én nőként nem szoktam összemosni ezeket a kategóriákat.:DDD

Ellenben ott vannak a "rendes pasik", akik ugye nem nagyfarkúak, nem gazdagok, nem izmosak, viszont hatalmas lelki értékeket hordoznak magukban, mint pl.: "egyetlen hibánk hogy a farkunk hamar átveszi az irányítást"...

Hát, komoly gondban vagyok, hogy melyik típusba szeressek bele. :))))

babraba 2009.08.10. 11:49:26

hmmm... a leányzó, ha igaz, hogy "pasit megfogni" szülte a gyereket, megérdemli amit kapott... Ha nem, a helyében fogadnék egy "sztárügyvédet", és úgy leperelném a fickó gatyáját, hogy csak a híd alá mehessen örök életében aludni... Egy pasi, ha nem akar gyereket, használjon gumit, ne a szerencséjében bízzon... Szóval mindkét félnek vascső, és sünszarás!

Richard Brinsley 2009.08.10. 11:53:20

@Kytia: Vicces amit írtál, tényleg egy jó paródia! De a lényeg, amit ki akartam hozni a dologból, hogy szeretnek a nők rosszfiúkat választani, mert a jó az hamar unalmasnak tűnik nekik... ezt mondom én, a közepes farkú, nem szegény-nem gazdag, és ritkán bunkó, ritkán farokvezérelt happy:))

babraba 2009.08.10. 12:26:44

@Richard Brinsley: a férfiak meg általában félistennőt szeretnének maguk mellé választani (értsd: hosszú szőke haj, 90-60-90 /inkább 100-60-90:D/, beszéljen legalább két nyelven, keressen kurva jól) és nem értik, hogy miért nem az ő kis átlagos testükre/pénztárcájukra/átlag alatti farkukra vágyik a kiszemelt félistennő...

babraba 2009.08.10. 12:28:21

@babraba: jaaa, mert az átlag nő nem ilyen... van kis pocakja, néha hisztis, nem csináltat magának műmellet, és nem minden este kurva az ágyban... Az persze a fiúknak unalmas

Madpapa 2009.08.10. 13:39:28

Az, hogy a kisringyók kit választanak életük párjául eleve eldöntetett. Nemes egyszerűséggel olyat, amilyen mintát otthon láttak. Ha apuci félrejárós volt, akkor nagy valószínűséggel a kislány is belehúz ebbe. Szóval a szülők alapvetően felelősek gyermekeik későbbi (nem)boldogságáért.

Madpapa 2009.08.10. 14:00:04

@mbaye: Minden relatív. Lehet a két elfuserált kapcsolatod női ugyanezt gondolják rólad.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.10. 14:53:20

@babraba:

"van kis pocakja, néha hisztis, nem csináltat magának műmellet, és nem minden este kurva az ágyban"

Szerintem egy ilyen nő teljesen rendben van.
Nem is itt szokott lenni a gond.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.10. 14:55:55

@mbaye:

"a nőről sokat elárul az is, hogy kiket választott életében"

ez a megálapításod teljesen korrekt.

ezt nem volt könnyű leírnom, mert az "elhasznált nők" kifejezés drámai képet fest RÓLAD.

- elemes

Kytia 2009.08.10. 22:37:16

@Richard Brinsley: Nekem nem unalmasak a jófiuk... Na, de közepes farok?...:S :)

Amugy azt en is tapasztaltam, hogy sok pasi messze a sajat kvalitasai feletti not akarna (barbra). Aztan, ha Cindy Crawford visszautasitja oket, akkor jon a "minden no szemet, pedig en milyen rendes vagyok" duma.:)

Kytia 2009.08.10. 22:37:49

@Kytia: Bocsi, babraba...

baraka 2009.08.10. 23:11:12

kedves posztíró: megérdemled.

amúgy kusza módon megírt zavaros történet akar lenni, de végső soron minden tiszta: lányt felcsinálják, otthagyják, ő emiatt ideges, mert a fiúnak fontosabb a másik lány. tucatsztori, unalmas, unalmas stílusban megírva.

mbaye (törölt) 2009.08.11. 01:10:54

@elemes2: elhasznált nőn azt értettem, hogy bár nem ő kurváskodott, de sok sérelem érhette az előző kapcsolataiban (megcsalták, verték), sérült a lelke, bonyolult csomagot cipel
az elhasznált nő tényleg rossz kifejezés volt

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.08.11. 18:04:25

ez is egy olyan poszt, ahol minden szereplő halál visszataszító!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.12. 12:15:44

csak arra szeretném felhívni a tisztelt szerkesztőt, hogy napjában órájában percében több megcsalás történik mint hogy ennyire lelassuljon a blog.
süti beállítások módosítása