Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

Sziasztok,

Megismerkedtem a barátommal, akibe nagyon szerelemes voltam. Sokáig kerülgettük egymást, aztán összejöttünk. Én olyan voltam mint akit elvarázsoltak. Mi össze is költöztünk kb. 1 hónap után.

Persze aztán jöttek a problémák, olyannak éreztem, mintha ez a férfi megcsalna…
Fél év után persze jöttek is a konkrétumok. Még mindig nem zárta le a régi kapcsolatát vagyis a szeretőjét, mert az a lány akivel engem is megcsalt már egy 4 éves kapcsolat volt.

Az elöző baratnőjével 5 évig volt együtt és közben volt ez a szerető még mellette.
A régi baratnővel szakitott, de a szeretővel nem. 
Felvette velem a kapcsolatot a szeretője, irogatott szép kis szaftos sms-ket.
Persze ő mindent tagadott, hogy ez a nő neki csak ártani akar és sok mindent tud róla és sokat árthat neki….
Iszonyatosan tiprodtam.

Elköltöztem sokszor és aztán sokszor vissza is mentem, mindig hittem neki.
Aztán egy fél év múlva minden kiderült egyértelműen. Beszéltem a szeretővel, elmondott mindent. Mikor, mennyiszer taliztak és miket mondott neki, hogy engem mikor fog elhagyni…. Nagyon undorító modon számolt be mindenről….
Elhagytam ugy gondoltam végleg, de aztán megint visszakönyörögte magát és szinte a pápához ment, hogy visszatérjek… Visszamentem!

Már mindent tudtam róla és gondoltam, hogy ugyis megérzem, ha ujra megcsal, barmit is tesz. 1 honapig szep volt minden, aztan ujra visszajarogatott ehhez a nohoz, ami szinten 1 evre ra derult ki, amikor megint beszeltem a szeretovel.
Közben en terhes lettem és ö szunetet kert, ebbe teljesen belepusztultam…. .
El is vesztettem a gyerekemet, mert mialatt o szunetet kert megtudtam , hogy meg mindig visszajar hozza, de ez meg nem volt neki eleg, mert a szereto testverevel is osszejott.
Oda is koltozott hozza, mikozben en terhes voltam a depressziotol és a felelemtol alig lattam.

Persze jelentkezett kesobb, de akkor mar nem volt gyerek… Egyedul mentem át mindenen mikozben o…. .
Aztan persze probalkozott ujra. Csak velem és csak engem szeret és attól fél, hogy nem felejt el engem soha……Majdnem elhittem megint…

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltalak.blog.hu/api/trackback/id/tr841237715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bosszantó 2009.07.16. 13:28:48

Ennyiszer visszamenni egy olyan emberhez, akiről mindig kiderül, hogy félrelép?! Meg még teherbe is esni tőle??? Egyszerűen hihetetlen...

S0und 2009.07.16. 14:15:08

Ez tipikus primitív viselkedés. Nah hogyan kössük meg a kicsapongó férfit? Szülünk neki egy gyereket és majd minden jó lesz. Hááát perszeeee.

Bosszantó 2009.07.16. 14:30:36

Azért kíváncsi vagyok arra is, hogy jelen időben vajon hol tart a poszt írója? Visszament a pasihoz? Vagy megjött már az esze? Ez nem derül ki, és elég nagy homályt hagyott hátra ahhoz, hogy az ember ne legyen biztos abban, hogy végleg elszakadt attól az embertől... :-)

Kytia 2009.07.16. 15:56:44

Beszarok ezeken, bazdmeg!
Most komolyan posztíró, nincs egy normális férfi a környéken????
Hányingerem van.

TBal 2009.07.17. 08:37:39

Ugyan egy hazug és megbízhatatlan alak, de hát olyan szépen nézett, hogy visszafogadtam. Hát lehet az ilyenre haragudni?...

baraka 2009.07.17. 09:07:36

Kedves posztíró. Sajnos rajtad semmi nem segít, túl buta vagy és hiszékeny. Nyugodtan menj vissza a pasihoz ötezredikre is. Ki tudja hány gyereke kószál a nagyvilágban. De ez téged ne érdekeljen. Végülis nem mondhatod, hogy nem zajlik az élet körülötted.

alumi 2009.07.17. 11:15:22

Ez a faszi megérdemelne egy érzéstelenítésmentes kasztrálást.
A csaj meg egy vascsövet.

Madpapa 2009.07.17. 11:22:58

Na most ha mindenki ilyen okos lenne mint itt mindenki, kurvára nem tudnánk olvasni és jókat derülni emberi dolgokon.

Baszod Béla 2009.07.17. 16:28:03

Hat ezt beszoptad baszod. Hehe

Stupidella 2009.07.18. 11:51:20

Azért a naivitásnak is van határa...

suo tempore 2009.07.18. 12:27:16

ennyire hülye nem lehet valaki, na...mondjátok,h nem!!!

Yvette / Babacool 2009.07.18. 12:30:46

Biztos szomorú vagy, de hogy hülye is , az fix.

changebug (törölt) 2009.07.18. 12:35:33

Ez fake, ha meg nem,
már elmondták a lényeget - de,hogy erősítsem, hogy elhidd,
ennyire hülye nem lehet valaki!

nevetőharmadik 2009.07.18. 12:38:25

Buta eset, tuskó kommentelők... szeretek ide járni :D

viks 2009.07.18. 12:48:57

Ekkor mennyi voltál? - 15?

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.07.18. 12:52:54

Ismerek ilyen embereket.. ezek sosem tanulnak.

lone 2009.07.18. 12:55:17

akkor voltál hülye amikor legelöször visszamentél hozz, dehát a nők már csak ilyenek, képtelenek ésszel élni...

S.V. 2009.07.18. 13:01:46

Ti, kommentelők, tudjátok az ész nem mindig győz az érzések felett. Nálatok lehet, hogy igen, de akkor Ti azt sem tudjátok, hogy mi a szerelem. Mielőtt fikáztok bárkit is, a sztoicizmus (sztoikus filozófia) szép dolog, de nem hiszem, hogy itt mindenki vallja :)

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.07.18. 13:07:06

@the as: szerintem is, kamu az egész történet! De nem baj, megcsaltalak.blog.hu, én így szeretlek! :D

kispista2 2009.07.18. 13:09:20

Nm értitek ti! Olyan jóóópassssi volt, persze hogy maradt vele. A nornális férfiakat meg közben leszarta, aztán jön siránkozni.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.18. 13:12:50

@changebug: De lehet. Én ismerek ilyen nőket. "Okosak", szépek és pont ilyenek, vagy ilyenebbek... Egyébként meg: minek ment oda?

suo tempore 2009.07.18. 13:17:52

@Sebastian Valmont: a szerelem egy dolog, de ez itt színtiszta idióta, nulla önbecsüléssel, valószínű kezeltetni kéne

vénkujon 2009.07.18. 13:24:52

gondolom, a pápát is megbaszta volna, ha odamegy.
szegény ratzinger eccer csak azt vette volna észre, h hevesen dugattyúznak rajta

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.07.18. 13:54:34

Komolyan nem értem a nőket. Ennyi nem normálisak? Mit kell ennyire jojót játszani? Mit túráztatjátok magatokat ilyen faszkalapokkal?

Lehet, hogy nem sok kapcsolatom volt, de én max. kétszer tűrném el, mint a szűkszavú cowboy. Aztán helló, mehet másohva akik ilyen.

Megnősült a szűkszavú cowboy, és viszi haza lován az ő gyönyörű kis feleségét. Egyszer csak a ló megbotlik, s erre megszólal a cowboy:
- Egy...
Mennek tovább, de a ló újra megbotlik. Megszólal a hallgatag cowboy:
- Kettő...
A ló harmadszor is megbotlik. A hallgatag cowboy leszáll, előveszi a coltját, s agyonlövi a lovat. Fiatal felesége sikoltozni kezd:
- Nem szégyelled magad, ilyen kegyetlen vagy? Egy ilyen apróságért agyonlőni ezt a szép állatot, ez kegyetlenség...
A hallgatag cowboy megszólal:
- Egy...

(smalltownboy) · http://anarchitecture.blog.hu/ 2009.07.18. 14:10:14

szerintem ez a csaj a danielle steel-regényekben élő típusba tartozik... csúnyán buta.

Blog.hu-s nickname 2009.07.18. 14:13:02

De, de, vannak ilyenek. Egyszerűen szívesebben hallgatják a "többvasatistűzbentartó" férfiak leszerelő_hízelgő dumáját, mint egy "normális" pasi szűkszavú (gyakranhiányosnemlétező) bókjait.
.
A kettő közötti átmenetet találó (szerencsés) hölgyek örüljenek, jól választottak...
.
Ennek a típusú nőnek, sosem kell 'rendes' pasi, a következő is ilyen lesz. És ez nem szerelem...

Blog.hu-s nickname 2009.07.18. 14:13:56

@Sebastian Valmont: A poszt írója sem tudja, mi az a szerelem... saját magát szereti... (rá is fog faragni... de már eddig is kapott ízelítőt!)

marosy 2009.07.18. 14:18:55

GYengécske az írás.

viktor134 2009.07.18. 14:22:27

hát igen.

úgy látom magadat szopatod. :D egy ilyen rongytól gyereket várni? nem volt elég jelzés a sok korábbi átverése?

tanulnod kellene a viselt dolgaidból, de nem ennyire későn, hanem jóval korábban.

zoxó 2009.07.18. 14:39:37

Na akkor:
1. sokáig kerülgették egymást, de egy hónap múlva összeköltöztek - K...a sokáig.
2." az a lány akivel engem is megcsalt már egy 4 éves kapcsolat volt. " - Hülyécske, nem téged csalt, hanem veled.
3. A régi baratnővel szakitott - nem lehet, hogy a csajnak megjött a jobbik, és simán kirúgta? Az ilyen fazonok nem engedik csak úgy el, akit megszereztek. Kell a hárem.
4. Mi a francért beszélsz te félévente a szeretővel? Nem elég egyszer?
5......


Taigetosz-pozitív.

Kytia 2009.07.18. 14:57:38

@molnibalage: "Komolyan nem értem a nőket. Ennyi nem normálisak?"

Úgy látszik, ennyire. Én sem értem. Ma olvastam az egyik újságban (bár már régebbi hír), hogy egy tizenéves fiút megölt a nevelő apja, miközben az megpróbálta megvédeni a kishúgát, és az anyját a fater bántalmazásától. Amazok kórházba kerültek, fiú belehalt.
Kicsit lejjebb: néhány hete már elvitték az öreget bilincsben, amikor kilökte az asszonyt a mozgó autóból.

Szerintem még az iskolában fejleszteni kéne a szakításra és az újrakezdésre való képességet, mert némelyek ebben nagyon gyengék.

nemuccaszoc 2009.07.18. 15:01:33

Vissza fogsz te még menni :)

vilmoskörte 2009.07.18. 15:20:59

@Sebastian Valmont: A saját életével azt csinál amit akar, de egy ilyen kilátástalan kapcsolatba egy gyereket is belekeverni, hát az bizony több, mint felelőtlenség.

FPéter 2009.07.18. 15:34:24

@Kóser Malac: csak ilyen izgalamaid legyenek, mint a postolónak!

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.07.18. 15:38:28

a férfi oldaláról jól csinálja... végül is az összes hülyét maga mellé gyűjti saját élményei miatt. A szeretője testvére az is kemény. Jól csinálja... Nem erőszakkal teszi mindezt, ddig meg nem az ő hibája. Kicsit gondoljuk át ezt a verziót is... Az írásból nem tudjuk azt a részt, tudott-e a gyerekről, vagy csak a nő tervezte így. Lehet a nő vágta át... ne itélkezzünk egy oldali megfogalmazás miatt...

euAgWzgmmtq7K 2009.07.18. 15:40:59

ostoba voltál. life suxx

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.07.18. 15:41:58

hallottunk egy történetet egy oldalról... mi van akkor, ha nem tudjuk a sztorit rendesen, mi van akkor, ha a hatás miatt kicsit egyszerűsítették. Mi van akkor, ha a ffi nem tudott a szándékos gyerektervezésről? Mi van akkor, ha a ffi előre jelezte?

Egyébként pedig a történetben lévő összes nő hülye, beleértve a szerető testvérét leginkább... hopp most én is bélyegeztem, lehet az a sztori is színesebb.

2009.07.18. 16:07:07

Eszedet használd néha. Sokat segít...

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.18. 16:12:50

Nők figyelem! Járjunk inkább Baszod Bélával! Ő az igazi. Szűkszavú, férfias, tömör és jó teste van. Népesítsük be a Földet kis Baszod Bélákkal!

gromit 2009.07.18. 16:45:25

kedves posztiro, ahogy a vicc is mondja: vadasz, te szopni jarsz az erdobe?

_tx_ 2009.07.18. 16:54:01

Szerencsétlen... kerülj tisztába magaddal, mielőtt új kapcsolatba kezdenél!

_tx_ 2009.07.18. 16:54:29

Szerencsétlent nem pejoratívan értettem, egyszerűen csak nem neked állt a zászló (más se... hehe)

mocsoklibsi 2009.07.18. 17:02:08

A szerző nem hülye. Ez egy jelenség, amit úgy hívnak a pszichiátriában, hogy dependens személyiségzavar.

"Dependens személyiségzavar

A "félember". Gyenge akaraterő, szorongás az egyedülléttől, a döntésektől, a felelősségtől, ragaszkodó, passzív, önfeláldozó. Szüksége van egy erős másikra. Megtévesztő, mert a felszínen nagyon passzívnak és erőtlennek tűnő egyén a felszín alatt erős agresszív késztetéseket hordoz. Nőknél gyakoribb, de ilyenek a "papucsférjek" is. "

Az e fajta személyiségzavarban szenvedők nem úgy élik meg a kapcsolat elmúlását, a szakítást mint egészséges embertársaik. Görcsösen ragaszkodnak a kapcsolathoz, a szeretett párjukhoz. Úgy érzik, ha a kapcsolatnak vége, akkor vége mindennek, már nem érdemes élni sem, céltalannak érzik puszta létüket is. Ez a fajta személyiségzavar nagyobb arányban alakul ki nőkben, de férfiaknál is előfordul. Ki ne hallott már olyanról, hogy egy asszony évtizedekig él olyan házasságban ahol rendszeresen bántalmazza a férje, mégsem vet véget az együttélésnek. Sőt, megözvegyülve még siratja is az őt állandóan bántalmazó "urát".
Ráadásul a dependensek vonzzák az ilyen csapongó léhűtőket, mert azok újra és újra megbocsátanak nekik, visszafogadják őket.

Ez a fajta személyiségzavar viszonylag könnyen gyógyítható, csak az a baj, hogy az ebben szenvedőknek nincs betegségtudatuk.

Én személyesen is átéltem hasonlót, 7 évet vett el az életemből, de szerencsére ki tudtam lépni a kapcsolatból. Utána még egy év kellett ahhoz, hogy "normális" legyek, visszatérjen az önbizalmam, a döntésképességem, az optimizmusom.

Úgy, hogy csak óvatosan a lehülyézéssel, mert bonyolultabbak a dolgok sajnos, mint elsőre látszanak.

A szerzőnek pedig azt tanácsolnám, ha még mindig nem állt talpra keressen fel egy szakembert (beutaló sem kell), mert egy kis segítséggel megváltozik az élete.

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.07.18. 17:19:01

Szerintem meg menjen vissza a sráchoz... én hinnék neki. Pár esély mindenkinek jár :-D

viktor134 2009.07.18. 17:20:48

@mocsoklibsi:
azt kell mondjam, hogy üdítő kivétel vagy akkor, ha kigyógyultál a faszs*gból. :D

gratu.

viktor134 2009.07.18. 17:24:04

@mocsoklibsi:
azt kell mondjam, hogy üdítő kivétel vagy akkor, ha kigyógyultál a faszs*gból. :D

gratu.

konszina 2009.07.18. 17:35:05

@lone: azért, mert valaki ilyen hülye volt...még nem kéne általánosítani. Szűkebb környezetembe két ilyen férfi is van, akit még ott nem vertek át ahol nem szégyelltek...ennyi.

Normális 2009.07.18. 17:38:44

Kedves Posztíró (ha létezel, és a sztoriddal nem hazudsz):
én csak egyet kívánok igazából: sose szülessen gyereked, amíg ennyire primitív anyukára futná csak szerencsétlennek...

cbc 2009.07.18. 18:02:49

A post kamu. Kíváncsi vagyok, ezekből mikor adnak ki majd egy könyvet.....nevetséges. Legalább odáig vették volna a fáradtságot, hogy nem úgy közlik, ahogy most van: az első fele ékezetes, a másik fele nem. Nevetséges, Web2 üzlet.

cbc 2009.07.18. 18:04:13

(azaz valószínűleg két ember írta)

cbc 2009.07.18. 18:05:54

...nem beszélve a logikai hibákról: miért írogatott volna a szerető szaftos SMS-eket egy MÁSIK nőnek...utána fél év múlva hogyhogy mindent kitálalt? :)

kvadrillio 2009.07.18. 18:18:39

Te vagy nagyon naív vagy ....vagy nagyon szerelmes.
Ha nagyon szerelmes vagy, még nagyon sokszor fogsz visszamenni hozzá és eltűrni félrelépéseit, ha naív vagy, akkor meg megérdemled őt ! :)

Csávógyerek 2009.07.18. 18:37:15

Kedves posztíró!

Légy oly kedves megosztani velünk, hogy mi volt akkora hatalmas nagy szám ebben a pasiban!

Orrba-szájba nyomta a város összes nőjét, Te orrba-szájba megbocsátottál neki mindegyikért és mindenért.

Mit adott Neked cserébe mindezért?

Állat helyes volt? Hihetetlenül jó volt a teste? Brutálisan fejlett volt a szerszáma? Netelán hegyekben állt a pénze? Esetleg a filozófia doktora volt, Casanova stílusával?

Oktass már ki, légyszi, hogy mi kell ahhoz, ilyen "sikeres" lehessek!

Normális 2009.07.18. 18:51:20

@Csávógyerek: a világon semmi nem kell hozzá, csakis egy éppen beléd szerelmes, primitív nő (amint a mellékelt ábra mutatja...:))))

Énszóltam 2009.07.18. 19:14:23

Ilyen helyesírással el is tudnám képzelni, hogy egy ostoba szerencsétlen vemhes picsa írta a posztot.

Ha nem tudnám, hogy ezek megrendelésre készült sablon kamuszövegek, közhelyekkel.

S.V. 2009.07.22. 19:59:51

@suo tempore: ismerek oylan csajt, aki természetesnek veszi, ha megcsalják. volt olyan barátnőm, aki majdnem normálisnak gondolta, és elfogadta volna, ha megcsalnám (nem csaltam meg). egyszerűen, kicsit szét van tépve a csajok (pasik is) lelkivilága...de ne feledjétek, erről mi tehetünk, részben :]

S.V. 2009.07.22. 20:03:36

@Blog.hu-s nickname: lehet, hogy tudja mi a szerelem. a szerelem bizalom, megbocsájtás, remegés, újrakezdés, gyűlölet, kilátástalanság, boldogság, hit, euforia, és még sorolhatnám :] definiálhatatlan érzelem, amitől ködbe borul az ember agya, és képtelen lesz gondolkodni...én így vélem :)

S.V. 2009.07.22. 20:07:17

@katóka: igazad van, én úgy értelmezem, hogy 1 évre a kibékülés után derült ki, hogy a csávó mégsem tiszta. Így pedig más a szitu, nem voltunk benne a kapcsolatban, csak apró részleteket olvastunk, a poszt viszont talán tanulságos lehet..

S.V. 2009.07.22. 20:09:31

az meg ugye alapigazság, hogy a csajszik jobban szeretik a balhés csávókat, mint a jófiúkat. ezzel nem sokat lehet kezdeni, el kell fogadni, mint tényt :) ...nem egyszerű jófiúnak lenni és izgalmassá tenni az életet. :)

Kytia 2009.07.23. 10:09:31

@Sebastian Valmont: Tiltakozom! A jófiú fogalmát gyakran összekeverik az unalmas, a csúnya, vagy a bármilyen egyéb okból taszító kategóriákkal.
Pl. ha egy ronda srácot visszautasítok, kitalálja, hogy azért utasítottam vissza, mert jófiú, vagy mert szegény. Pedig nem. Vannak vonzó jófiúk, csakhát az a baj velük, hogy nagyon kelendőek, nehéz kifogni. Arról nem is beszélve, hogy sok jófiú csak a lehetőségek hiánya miatt jófiú, és ez pontosan látszik is rajta.:)

IndaMuncher 2009.07.23. 12:00:34

@Kytia: "lehetőségek hiánya miatt jófiú"

Ezt hogy érted, milyen lehetőségek hiánya?

S.V. 2009.07.24. 05:14:38

@Kytia: biztos igazad van, csak, én nem ezt tapasztalom. a jófiú fogalma számomra az, hogy okos, nyugodt, kiegyensúlyozott, határozott, s hívja a rendőrséget, ha bántják őt, vagy a csaját.

ellenben a rosszfiú: aki egyáltalán nem nyugodt, sok balhéba benne van, erőt mutat, megvádi a barátnőjét éjjel, mikor mennek haza a partyból.

nos, ez csak pár jellemző tulajdonság, a kép sokkal összetettebb, de hát azért valljuk be, Nektek (nagyon sok lánynak) tetszik, ha valaki nem jófiú.

aki csúnya, az nem jófiú, csak csúnya :)
igazából, kiváncsi lennék számodra mit takar a jófiú fogalma.
(a lehetőségeket én sem értem teljesen)

Kytia 2009.07.24. 12:33:03

@F.house: Ha valaki nem annyira vonzó (akár külsőre, akár belsőre, lásd a fentebb leírtakat), hogy heti két csajt magára rántson. Miközben megtenné, ha tehetné, ha a másik nemnél meglenne rá a "kereslet".

Kytia 2009.07.24. 12:54:24

@Sebastian Valmont: Nem tudom, milyen körökben forogsz. Én még az életemben nem akadtam össze általad leírt rosszfiúkkal, bár tény, hogy tudok a létezésükről. De szerintem ezek a /hogyismondjam/ alacsonyabb iskolázottságú rétegek tulajdonságai. Persze, sok csinos lány forog ott is, szóval, ha ők a vágyaid, és nem rendelkezel az ott elvárt tulajdonságokkal, akkor értem, miért mondod.

Az okos, nyugodt, kiegyensúlyozott, hívja a rendőrséget-típusokra igenis nagy a kereslet a normális (és szintén csinos) nők körében. A baj az, hogy a legtöbben összekeverik ezt a kategóriát a félénk, neurotikus, vasággyal 40 kilós, unalmas palikkal, aztán azokra rásütik, hogy szegény nem talál nőt, pedig milyen rendes srác. Biztos azért nem talál, mert nem verekszik...

Amit Te fentebb jófiúként leírtál, az egy nagyon jó típus. Ha mellette nem unalmas, lehet vele beszélgetni, van humorérzéke, érdeklik a világ dolgai, akkor kész főnyeremény. Ha mellette még jóképű, sportos, és jó az ágyban, akkor az már a csillagos ég fölött van valamivel.:)

De amúgy a kulturáltabb körökben is van rosszfiú. Én arra gondolok, aki egymás után csavarja el a nők fejét, és hazudozik. Az is vonzó a nőknek, de szerintem nem önmagában a rosszfiúsága miatt, hanem nyilván jó hódítási stratégiával rendelkezik. Különben nem is lehetne rosszfiú... Szóval, ez ilyen tyúk-tojás probléma. Attól népszerű-e, hogy rosszfiú, vagy attól rosszfiú-e, hogy népszerű. Erre értettem, hogy sok jófiú azért jófiú, mert egyszerűen nem érdekli annyira az ellenkező nemet, és örül, ha talál magának egyvalakit, aki elfogadja és szereti.

S.V. 2009.07.24. 23:14:52

@Kytia: Kedves, én nem bántottalak, egy szóval sem, de ha igányed van rá, akkor felőlem. :)

Olyan körökben mozgok, mint bármely 20onéves, aki nem rokker, emós, depressziós, drogos, stb. A barátaimmal járok szórakozni, pl. oylan helyekre, mint a Rio, csak, hogy tudj mihez kötni.
Nincsenek elvárt tulajdosnágok, emberek vannak, jellemek, személyiségek; a Te fantáziádban lehet, hogy léteznek. Nincsenek vágyaim, ellentétben Veled, én már megkaptam a lányt, akire szükségem van.

Szép világban élhetsz, kislány, de fel kéne ébredned, lassan. Ha az általad leírt jófiúkból állna a világ (nagyrészt), s én is az lennék, akkor engem pl. megszabadítottak volna már 1-2 telefonomtól, megvertek volna [...] nem mondanám tovább.

Az iskolázottságnak semmi köze, olyan dolgokat keversz ide, amik full másfelé vezetnek és semmi közük az eredeti felvetéshez. [...] Szeritned az kultúrált jófiú aki egymás után csavarja el a nők fejét ? (LOL) Azt hiszem ilyen mondatokat olvasva, nem is kell komolyan válaszolnom a kommentedre, tekintve, hogy "teljesenértelmetlen".

ui: Ja, érezd magad biztonságban a jófiúd meleltt, estefelé, a nyugati környékén, esetleg egy aluljáróban.

Kytia 2009.07.25. 12:11:19

@Sebastian Valmont: "Szeritned az kultúrált jófiú aki egymás után csavarja el a nők fejét ?"

Ilyet írtam volna? Átolvasod még egyszer a kedvemért?:)

Egyébként senki nem mondta, hogy szerintem jófiúkból áll a világ. Ha majd megtanulsz olvasni, és olvasás után értelmezni, látod majd, hogy azt írtam, a jófiúk IS népszerűek, legalábbis azok bizonyos fajtái. Ennyi. Mellesleg pont a tesómat már megverte egyszer három bulihuligán csakúgy viccből, de a barátnője nem ábrándult ki belőle azonnal. Sőt, ami azt illeti, igen népszerű a lányok körében amellett, hogy max. rendőrt hívna ilyen esetben, és ezen kívül sem kerül soha balhéba. Akkor vajon miért is szeretik a lányok? Jaa, hogy jól néz ki, okos, és nem unod magad halálra mellette? Talán ez sem mindegy.

"Nincsenek vágyaim, ellentétben Veled, én már megkaptam a lányt, akire szükségem van."

Most komolyan elkezdtünk átmenni személyeskedésbe?? Ezen a szinten tartunk?? Nem gondoltam, hogy ekkora indulatot vált ki egy egyszerű kis filozofálgatás, dehát biztos ezért szeretnek téged a lányok.

Ez a blog is kezd silányulni.:(

S.V. 2009.07.25. 17:06:11

@Kytia: Eddig is konvergáltál rendesen a nullához, de most elérted.

Te kezdtél el átmenni (én normálisan írtam): "és nem rendelkezel az ott elvárt tulajdonságokkal, akkor értem, miért mondod."

Én azt mondom, nem árt, ha a lány biztonságban érzi magát a srác mellett, erről meg (szinte) csak a srác tehet.

Nézz magadba, kérlek.

Kytia 2009.07.25. 18:18:23

@Sebastian Valmont: Basszus, kb. kezded a velvet kommentelő szintjét megütni. Király. Nem tudom, hova tűntek innen a normális emberek.:(

"és nem rendelkezel az ott elvárt tulajdonságokkal, akkor értem, miért mondod."

Ezt én nem személyeskedésnek szántam, és egyáltalán nem degradáltam le azt, aki azoknak a lányoknak nem jön be. Az egy közeg.
A gyúrós pasiknak nyilván olyan női vannak, akik a gyúrós pasikra gerjednek. Eddig érted, ugye?
Ha nem vagy gyúrós, nem tetszel nekik, mert ők a gyúrósra gerjednek, ugyebár. Ha ellenben ők tetszenek neked, szembesülnöd kell azzal, hogy te nekik nem, tekintve, hogy a gyúrósat szeretik. De ettől nem kell kitalálni, hogy minden nő a gyúrósat szereti, mert nem, sőt. Terelni meg pláne nem kell, hogy "biztos azért nem kellek a Zsuzsikának, mert túl kedves vagyok". Nem. Azért nem kellesz, mert nem vagy gyúrós, ő pedig azt szereti.
Ennyit próbáltam kifejezni.

Ugyanez igaz a "balhésakra", ahogy te fogalmaztad. Ha egy társaságban az a menő, nem leszel népszerű, ha nem az vagy. DE NEM MONDTAM, HOGY TE NEM AZ VAGY! Honnan a francból tudtam volna?? Annyit mondtam, hogy "ha...akkor"... Remélem, érezhető a különbség.


"Én azt mondom, nem árt, ha a lány biztonságban érzi magát a srác mellett, erről meg (szinte) csak a srác tehet."

Nem, azt mondod, "nem egyszerű jófiúnak lenni és izgalmassá tenni az életet". Ezzel azt sugallod, hogy valójában nem a biztonság, hanem maga a balhé a nők igénye, az izgalom, ami ebből jön. Ami szerintem a nők bizonyos hányadára igaz, a többségre viszont nem, ráadásul nem hiszem, hogy egy ilyen mellett biztonságban érezné magát egy nő.

S.V. 2009.07.26. 14:26:43

@Kytia: másképp vélekedünk az életről :)

"Nem tudom, hova tűntek innen a normális emberek.:(" védekezel itt állandóan, hogy te nem is úgy, meg nem is azt... közben állandóan Te vagy az, aki beszól. :) hagyjuk már.

keress magadnak egy jófiút, verjék meg a szemed láttára (reméljük téged nem fognak), és érezd magad biztonságban mellette. lehet valaki "rosszfiú" és közben iskolázott ;) mindennek van egy határa, egy optimuma. aki nem védi meg a csaját, az számomra a vasággyal 40 kilós kategória, nyomorék (még akkor is ha sportos, és jó az ágyban :) ).

off.

Kytia 2009.07.26. 20:53:14

@Sebastian Valmont: Én nem szóltam be, de úgy látszik, ebből már nem mászom ki, szóval ám legyen. Beszóltam. Viszont ezt a ki tudja szellemesebben alázni a másikat szintű Velvet-dumát utálom (konvergálsz a nullához...stb.). Én ilyet nem mondtam, és eddig itt nem ez volt a stílus. De tényleg hagyjuk.

Amúgy ha valaki megvédi a csaját, az már rosszfiú? Vagy ugye az lehetne az optimum, aki még nem "balhés", de nem is vaságyas.

Olvasd el a következő posztot, abban aztán van rosszfiú rendesen...:)

IndaMuncher 2009.07.27. 12:49:39

@Kytia: Heh... na ez pont én vagyok, szerintem pasi skálán olyan 6 lehetek a 10-ből, és ha jobb lennék, tuti ki is használnám.
Hmm bár sosem éreztem magam jófiúnak, mert azért vannak sunyi dolgaim.

Veg_ 2009.07.28. 05:56:21

Mond hogy csak vicceltél...

Veg_ 2009.07.28. 05:58:26

@molnibalage: Kikérem a női nem nevében! Itt nem a nőket olvasod, hanem egy postot, aminek az irója remélhetőleg hülyéskedik vagy nincs még 10 éves...

Veg_ 2009.07.28. 06:18:06

@Sebastian Valmont: Részben meg az a mákja sokaknak, hogy lehet, hogy " a csajszik jobban szeretik a balhés csávókat", de szerencsére a nők többsége jobban kedveli az értelmes, megbizható férfiakat...

Veg_ 2009.07.28. 06:51:52

@Sebastian Valmont: A jó fiu nem azt jelenti, hogy ha megtámadják, visitva fut, hogy "Mamiiiiiii!"
Szóval miért kéne elvenni a mobilját??? Nem attól lesz valaki rosszfiu, hogy mulya, félős barom, hanem hogy pl. seggrészegen nem gunyolódik saját barátnőin a haverjaival.
Viszont nyugodtan seggberughatja, ha valaki el akarja venni a mobilját, vagy valaki bántani akarja a barátnőjét.
A "rossz" nem a magát megvédeni képes, és a "jó" nem a mulya, félénk kisvacak, sirdogálós hülyegyerek jelzője.
Rossz az, aki rossz. Tehát alkoholista/drogos, veri a barátnőjét, megcsalja, nem segit semmit otthon, leüvölti a fejét a feleségének, ha nincs elég sör otthon - és akkor is, ha közben még pelenkát venni sincs pénzük, mert elitta/játéktermezte/drogozta, vagy a haverjaival lóg, vagy otthon büfög sört vedelve félrészegen a tévé elött, a felesége után ordibálva, tojva rá, hogy segitenie kéne, hiszen nem egyedül lakik.
A jó meg normális, lehet vele jókat dumálni, nem csalja meg a feleségét/barátnőjét, mert ha menni akar, van benne annyi spiritusz (ellentétben a gyáva rosszfiuval), hogy közölje, ha elege van, és kilépne a kapcsolatból, ha kell, segit, akár nehéz cuccok cipeléséről - pl. több karton ásványviz, dugig tömött bőrönd fel/lecipelése a lépcsőn - van szó, akár mondjuk a heti mosogatás felezéséről van szó - vagy legalább vesz egy mosogatógépet -, de attól se hisztizik, ha neki kell hazavinni a gyereket az oviból, mert a feleség késöbb ér haza. Szóval ha valakivel együtt lakik, akkor megosztja a problémákat is, és nem hiszi, hogy a gyereket csak a feleségnek kell nevelni, ő meg majd elviszi pecálni olykor, ha elég nagy hozzá.
Ezt még sokáig lehetne taglalni. Viszont nulla köze van ahhoz, hogy el tudják lopni a mobilt, vagy nem, illetve hogy hogyan védi meg a barátnőjét, ha szükséges. Pontosabban a rosszfiu sehogy, ha elég részeg, hgoy elnyomja a benne levő alapvető félénk kis szarzsákot, vagy a támadó kicsi és gyenge, akkor odaüt, ha pont józan, vagy erős a támadók, akkor elrohan, és boldog, hogy a csaját verik, nem őt...
Szóval amivel te a rosszfiukat jellemzed, annak egy része pont a jófiu jellemzője (meg akarja védeni szeretteit)
A rosszfiu max féltékenységében üt, és többször találja el az asszonyt, mint aki miatt féltékeny...

Veg_ 2009.07.28. 06:57:01

@Kytia:
"Amúgy ha valaki megvédi a csaját, az már rosszfiú? Vagy ugye az lehetne az optimum, aki még nem "balhés", de nem is vaságyas."
Jaja! Sebastiannak attól lesz valaki rossz, hogy nem beszari. Hogy ennek semmi köze ahhoz, az neki mindegy. Lehet valaki jófiu és félénk, rosszfiu és beszari - ez mellesleg gyakoribb, max a csordaszellem hat rájuk. Lehet valaki kemény srác és jófiu, és agressziv rosszfiu. Azt már nem veszi, hgoy a jófiu a szeretteit védi, a rosszfiu meg a nőjével agressziv...

Kytia 2009.07.28. 10:43:31

@Veg_: Jaja, teljesen igazad van. Ráadásul Sebastian korábban radikálisabban nyilatkozott, kijelentve, hogy a nők kimondottan a balhés pasikat akarják, mert az az izgalmas. Mire én tiltakoztam, erre ő finomította a nézeteit, miszerint a rosszfiú az, aki nem nézi tétlenül, ha szarráverik a nőjét az utcán. Hamarosan ott tartunk, hogy az a rosszfiú, aki taxit mer rendelni.:)

Amúgy engem ebben az idegesít a legjobban, hogy sok vasággyal 40 kilós kis stréber még rosszindulatú és idegesítő is, de ha ezen tulajdonságok valamelyike miatt lesz visszautasítva, akkor közli, hogy peeersze, mert ő jófiú és ezért nem kell. Az ilyen Sebastianok meg erősítik ezt az urbán legendát, és akkor a kis szerencsétlennek megvan az indoka, és eszébe sem jut, hogy talán máshol is kereshetné a hibát.

Kytia 2009.07.28. 10:47:05

@F.house: :DDD

Az őszinteségért jár a piros pont.:)
Szerintem amúgy sokan ilyenek, csak nem vallják be. A 10-es skálán 6-osoknak még bőven jut nő, szóval ők még bevallhatják. De, ha megnézünk egy 10-es skálán 2-est, az már duzzogva játssza a jófiút, és fel van háborodva a világra, hogy nem értékelik a lányok a jóságát. Pedig kb. mindenki érzi, hogy miért olyan rendkívül rendes.:)

Veg_ 2009.07.28. 12:11:43

@Kytia: Jaja! Már én is várom. Rosszfiu, aki tud jegyet venni a kasszánál! :-DDD
A vasággyal 40 palikat én is marhára "birom"... Mikor egy pasiban van 0 izom, és eldől a szélben... Ez most komoly, multkor fujt a szél, egy ilyen divatvékony - vagyis agyonfogyókurázott, szemmel láthatóan turát, bicajt, uszást, labdajátékot stb sose látott - pali áll mellettem. Jött egy szélroham, és elborult! Még sikitott is! Estében elkapta a villanyoszlopot, és felkapaszkodott rajta... Divatcuccban volt, abból lógótt ki a két, bőrrel bevont hófehér csont, amit a lábának hivott, meg a két csontvázkéz, a végükön 1-1 bőrrel bevont sütőlapáttal. Mindehhez kb. 49es cipő, és ugy 195ös magasság. Nem tudom, kinek kellhetett, de gondolom, ő is nagyon jófiiu (szerintem meg mulya marha, izomzat nélkül) volt :-D Inkább lett volna kövérebb, akkor ráfogható lenne, hogy macis... Tippem szerint ha a kezében levő sörösüveg teli lett volna, lett volna fél kiló suly, ami lenyomja :-D Vagy ha nem bagózik legalább, két kézzel kaphatott volna az oszlop után...
De a legjobb a sikoly volt :-DDDD

viktor134 2009.08.05. 00:11:00

hát látom elment az irány nyomi, jófiú, rosszfiú irányba.

a nyomi, az a világot okolja a nyomisága miatt, nem is talál senkit.
a jófiú elvan, teszi a dolgát, figyelmes, stb.
a rosszfiúnak viszont mindig van anyag otthon, és bmw-vl nyomatja. :) ezért akad neki több nő, mert sok az egyszerű lány. :D

pass12345 2012.06.14. 08:53:57

Hogyan lehet feltörni egy e-mail címet?.
Hogyan lehet megtalálni, a választ ha megcsal a barátod /barátnod, esetleg titkolna valamit?
Ha azt szeretnéd, hogy mindent megtudj e-mail fiókjárol ,titkairol, hazugsagairol , vedd fel a kapcsolatot velunk.
itt a válasz : drpasswd@yahoo.com drpass.tk
Legy az aki megelozi a bajokat , es megmenekulsz a csalodástol ,hazugságtol, titkoktol !!!!
süti beállítások módosítása