Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltalak

Megcsaltak? Te csaltál meg valakit? Küldj E-mailt a megcsaltalak@gmail.com címre és vigasztalódj, vagy nyerj feloldozást!

Utolsó kommentek

14 éve élek élettási viszonyt, eddig miden szép és jó volt. Az együttlétünk kisebb veszekedésekkel túléltük. . Soha nem csalt meg de most sajna február óta viszonya van egy nővel:((
Nem tudom, hogy mit is tegyek.

14 éve élek az élettársammal együtt, saját lakásban de az ő nevén van a lakás, a haszonélvező meg a keresztanyja. Van 2 gyerekünk 14 éves és egy 1, 5 éves kisfiú. 1 Hónapja kiderült, hogy megcsal. Február óta viszonya van egy nővel, de mai napig tagadja. Van úgy, hogy 3-4 napig nem is látom mert nem jön haza. A több napos kimaradásai, már hónapokkal ezelőtt kezdődött, és még a szemembe hazudja, hogy szeret. Azt meri hazudni, hogy haveroknál alszik.

A gyerekeivel nem törődik, semmibe veszi őket.
Hazudozik, hogy az édesanyja lakásában alszik, mert az ugyebár üres, és ott piheni ki magát mert bányában dolgozik és a fáradságot nem tudja a kisfiam mellet kialudni magát. Én naiv meg elhittem. De a pletyka egy kisvárosban hamar kiderül és megtudtam, hogy más nőkkel szórakozik, bulizik. A keresztanyja, meg az "édesanyja" mellettem áll, a lakásból azt mondta ki ne tegyem a lábamat. 2 gyerekkel amúgy is hova mennék. Kölcsönt meg nem tudok felvenni, mert gyeden vagyok.

Csak az a bosszantó, hogy ő nem megy ki a lakásból, mert az ő nevén van a lakás, és néha hébe hóba hazajön ruhát cserélni meg a ruháját kimosni. Pénzt nemigen ad, néha egy hónapban ha ad 15-20 ezret:((

A lakás rezsit aszt nem én fizetem hanem a fizetéséből vonja a bank. Természetesen külön kasszán vagyunk.

Ha haza is jön akkor is úgy tesz mintha misem történt volna, és az eltávozására csak annyit mond, hogy az útját járja.
Mellete sokáig nem lehet bírni. Idegileg kivagyok, és a nagylányomon is látszik, hogy megviseli. Továbbtanulás előtt áll, de a jegyein is rontott:((Nagyon apás.
Csak az szívszorító hogy nem tudom, hogy ezt a "családi életet"meddig fogom kibírni.
Sokáig gondolkodtam öngyilkosságon is de ezt az örömöt nem szerzem meg neki. Meg a 2 gyerekemet nem hagyom el, hogy más nevelje fel helyettem.

De a borzasztó az , hogy még mindig is nagyon szerelmes vagyok belé, és ő már nagyon eltávolodott tölünk és nem akarja, hogy belekapaszkodjak. Ezek szerint már nem szeret minket:((

Valószínű a gyerektartást is ígényelni fogom.
Változni már úgysem fog sajna, úgy érzem.

Címkék: szex hűtlenség szerelem megcsalás félrelépés férficsal

108 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltalak.blog.hu/api/trackback/id/tr651223117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Passembly 2009.07.03. 09:46:28

Szerintem hátrébb az ag(y)arakkal srácok. Az nem segít senkin, ha el akarjátok törni kezit, lábát (nem is ezeket a végtagokat kellene megsanyargatni, hozzáteszem). Ennél tovább kellene azért látni: ha a mama jön ki győztesen, piszok sokat fog küzdeni minden egyes ki előre lépésnél. És ha a keresztmama és az anyós mellette áll, az csak jó (gondolom, anyós az unokák miatt elsősorban, de ez nem nagy baj).

És ne tessék lovagolni a helyesírási hibákon, mert ilyen dolgokról az ember nem éppen kiegyensúlyozott lelki állapotban ír.

Peter Blau 2009.07.03. 09:46:59

anyahajókabinajtóhajtogató:

Hogy húzzon a picsába mikor az övé a lakás? Az Isten sem teszi ki onnan. Hamarabb kiteszik a nőt a két gyerekkel ha nincs köze a lakáshoz. Ez itt a baj. Ha a lakás közös lenne akkor a nő maradhatna benne a két gyerekkel. Így viszont teljes mértékben az élettársa jófejségére van hagyva, hogy nem rakja e ki őket a saját lakásából. Nem normális emberek vannak az tény. És nem akarom bántani a posztolót, de nem lehet, hogy valamit ő is elrontott? Ha egy férfinak olyan jó otthon minden, akkor miért megy félre?

Peter Blau 2009.07.03. 09:47:59

Krunpli:


Hát azért talán meg kéne hallgatni a másik oldalt is nem? Ismered az előzményeket?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.03. 09:49:13

1.azért gondolom nem egy nap alatt hidegült el a kapcsolat...észre kellett volna venni az okokat , megbeszélni és tenni érte, nem itt siránkozni...kettőn áll a vásár és valami nagyon el lett baszva ha már napokig haza sem megy az ember.

2. kétféle pasi van a mondás szerint :az egyik csal a másik jól hazudik

3. jobb lett volna ha az arcodba mondja a gyerekek előtt, h igen drágán átjárok és egy 19 éves feszesseggűt kefélgetek?

4. 14 év után akinek nem kell vérfrissités az egy fadarab. eljuthatott volna már arra a szintre a kapcsolatotok, h ezt megértsd. lehet akkor nem használna ki minden alkalmat, h meneküljön otthonról...

5. és ha félrekefélt? a lényeg az, hogy Te vagy e akit szeret és Veled akar e lenni...

néha beleolvasok ebbe a blogba és kijelenthetem, hogy gyűlölöm...nem is, inkább megvetem ! ennyi képmutató siránkozó, korlátolt embert még nem láttam. Tisztelet a kivételnek, természetesen...

Nem rinyálni kell, hogy megcsalnak, hanem megtudni a miértjét és ha lehet változtatni rajta...jaj, de felkúrtam magam...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.03. 09:51:16

@Krunpli: hallottad már azt a szót, hogy szabadságvágy?

gyozop 2009.07.03. 09:51:21

Aki nem szereti a gyerekeidet azt te se szeresd! Sajnos vannak ilyen dolgok az életben, akárki is volt számotokra ez az ember, ma már csak hulladék, aki csak akadályoz téged azáltal, hogy emlékeztet egy kellemes múltra. Meg kell próbálni egy korrekt kapcsolatot építeni vele amiben ő már csak az ex, semmi több. Először kis apró feladatokra koncentrálj valóban, mint a nagy gyerek jegyei, aztán gondold végig milyen helyzetben akarsz lenni 3 év múlva és lépj rá az útra sürgősen. Legyen "B" terv is mindig és figyelj a lehetőségekre. Tudd meg mit tettek mások hasonló helyzetben.

Az öngyilkosság a hülyék megoldása, az élethez bátorság kell szenvedés, harc és örülni minden kis sikernek, a kék égnek, a zöld fűnek is. Drukkolok Neked.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.03. 09:54:56

@gyozop: én nem vagyok biztos benne, hogy az a férfi nem szereti a gyerekeit...plusz nem azért kell szeretni valakit mert szereti a gyerekeidet...


de még egyszer leirom: engem az érdekelne, hogy hogy jutott ide a kapcsolat, merthogy mindkét félnek volt köze hozzá az biztos... könnyű úgy hányni valakire, hogy nem tudja megvédeni magát...

gyozop 2009.07.03. 09:55:54

@eric: Ez jó beírás volt, minden szavával egyetértek, ha lehet meg kell menteni a kapcsolatot és ehhez kell realitás és önkritika. De egy valamit azért ne felejts el. Ha a gyerekeit nem szereti menjen a p.csába!

gyozop 2009.07.03. 09:58:50

@eric: Férfi létemre én lennék az első aki kirúgnám az asszonyt ha nem érdekelnék a gyerekek és engem is rúgjanak ki ha így lenne. Egy gyereknek támogatás kell, én láttam sok fantasztikus nevelőszülőt, itt nem a vér számít.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.03. 10:01:13

@gyozop: én még nem láttam olyan embert aki ne szeretné a gyerekeit......nem hiszem, h ha hazaért bemegy a kicsi szobájába és leköpi meg lendületből felpofozza...
szerintem a felesége riasztja, de nagyon...még ez is az oka lehet, hogy piába, bulikba más társaságba, nőkbe menekül...

és az is elég sarkitottan hangzik, hogy csak átöltözni jár haza.

Passembly 2009.07.03. 10:06:17

lol, eric, ha nem láttál még ilyen embert, küldök képet a faterról...
és igen, ő is csak átöltözni járt haza...
és ő is bányász volt :-OOO

Cica7 2009.07.03. 10:12:50

@Passembly:

Igen, az én exem is ilyen volt.
Aztán ajtón kívül találta magát.
Nem az én feladatom volt, hogy egy családfőnek elmagyarázzam, hogy mi a kötelessége és mi a feladata.
Szabad akart lenni.
Megkapta....:))

Kis Hableány 2009.07.03. 10:31:20

Ezért kell minden nőnek feleségül vetetnie magát még a kapcsolat elején és akkor nincs ez.Egyébként a gyámügyet kéne megkérdezni hogy a kiskorúval egyáltalán kiteheti e az utcára.Szerintem nem.

Dekatlon 2009.07.03. 10:32:57

Rá-basz-tál. Ebből indulj ki! Előre...

Apu nem szeret otthon lenni (miért nem?)
Apu mást kefélget, és tagad (miért? miért?)

Ha közös lakásban éltek 14 éve, miért csak az ő nevén van? Még csak haszonélvező se vagy!
Ha 2 gyereketek van, és 14 éve együtt éltek, miért nem vett el feleségül?

Ez nem hírtelen romlott el, ne tégy úgy.
Öngyilkosság, mi? A két gyerek meg szívja meg, hogy ti képtelenek vagytok az együttélésre? Remek.

Cica7: a te feladatod meg az volt, hogy a családfő családfőnek érezze magát meletted, de belebuktál. Persze a másik ember feladatai és kötelességai mindig kedvesebb beszédtéma, mint a sajátunk.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.03. 10:34:19

pedig egy sikeres öngyilkossággal vissza lehet csábítani az uradat, én mindennap megfenyegetem, ha nem viselkedik rendesen elvágom a torkát.

Dekatlon 2009.07.03. 10:35:10

@Kis Hableány: Bizonyítható élettársi kapcsolat (ez olyan!) már majdnem házasság. Elég sok joga van, főleg 2 gyerekkel. A fickó a gatyáját is gyerektartásra fizetné, ha perre kerülne sor.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.07.03. 10:35:44

@anyahajókabinajtóhajtogató: "Kezdetnek eltöretném a két lábát, majd udvariasan megkérném, hogy húzzon a picsába! Ha erősködik akkor jöhet a két keze is..."

Téged meg jobb lenne fellógatni

nemuccaszoc 2009.07.03. 10:40:27

Túl kell élni, menni tovább.

Cica7 2009.07.03. 10:44:52

@Dekatlon:

Igen, azóta eltelt 13 év, de valahogy egy nő sem tudott családfőt faragni a fickóból...
Biztos minden nő rosszul csinálta...:)))

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 10:45:26

Még nem is biztos, hogy megcsal, de Te már a lakásából akarod kitenni, a gyerekeit eltiltani tőle, és azon gondolkozol mennyi pénzt kérj Tőle.
Nem kéne elgondolkoznod inkább azon, miért is nem megy haza Hozzád???????

flimo13 2009.07.03. 10:46:31

Ingyen laksz a lakásban, fizeti a rezsit, és csak havi 15-20-at ad? A mocskos szemétláda!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 10:53:46

Talán venni kéne a fáradságot, és egyszer elmenni arra a helyre, ahol "állítólag" szórakozik, vagy megnézni, tényleg az anyja lakásán alszik-e. Mondjuk Vinni Neki egy finom vacsit, ha már keres Rád. Aztán ha tényleg ez a helyzet, akkor megbeszélni Vele, miért, ha meg nem, akkor kurvára bocsánatot kérni, hogy nem hagytok Neki pihenést.

Kytia 2009.07.03. 10:57:10

@eric: Látom, benned két közhelygyáros szelleme lakozik egyszerre. Imádom a fajtádat.

Az egyik, amelyik folyton azt mondja, hogy a férfi genetikailag hűtlen, fogadjuk el. A másik, amelyik folyton azzal jön, hogy "biztos miattad csal meg, Te csinálod rosszul".
Most akkor genetikailag, vagy a nő hibájából hűtlen, és pontosan mi is a tanácsod, mit kell tenni?:DDD

@flimo13: Az nem zavar, hogy van két gyerek is? Akik anyu gyedjéből élnek?

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.07.03. 11:00:06

@regisztráltam: "Téged meg jobb lenne fellógatni "... Á csak nem a kedves férj?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.07.03. 11:00:36

Megint csak azt monhatjuk, az emberek megérdemlik egymást. Kényszerpályák nincsenek, aki nem vállalja az ódiumát egy NEMet mondásnak, megérdemli. Hát legyen csak "szerelmes".

Baluguru · http://baluguru.blog.hu 2009.07.03. 11:01:25

Minden aminek kezdete van, véget is ér! Nélküle is van élet!

Kytia 2009.07.03. 11:02:07

@newtehen: Már látom a következő posztot: "Elmentem leellenőrizni, hogy valóban a lakásban alszik-e egyedül..."

Kommentek: "Büdöskurva, mit ellenőrizgetsz, nem hallottál még a magánszféra tiszteletben tartásáról?!"

Anyway, aki két gyerekkel képes napokra eltűnni, azt tisztességesen nem megmagyarázni a családjának, az nem frankó. Ennél emberségesebb megcsalók is szerepeltek már ebben a blogban. Szerintem ez a házasság kuka.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 11:05:15

@Kytia: Még csak nem is házasság. De ha visz Neki vacsit, és elzavarja, akkor van oka elküldeni, mégsem egy pletykára hagyatkozik,.

Kis Hableány 2009.07.03. 11:07:40

Én csak simán zárat cserélnék.Aztán mehet ahova akar.

Kentetsu 2009.07.03. 11:10:53

Sajnálom ami veled történt,de amig párod ( volt párod ) fizeti a lakás rezsijét,addig igazából azt kell mondanom,hogy anyagilag korrekt veled.Tehát még vannak érzelmei az irányodba,de az emberi korrektsége már picikét aggályos...
Az öngyilkosság meg = a gyávasággal,ne legyél buta,hogy ilyenek egyáltalán eszedbe jussanak...

Rebelde 2009.07.03. 11:12:21

élettársi viszonyban él és nem viszonyt él...egyébként meg a nő is leléphet, ha ez ennyire nem jó neki, mondjuk tartása az nem nagyon van ahogy elnézem, főleg ahogy az anyagi dolgokat emlegeti... legyen erős és hagyja ott a pasit

őszecske 2009.07.03. 11:12:34

Sajnos nagyon nagyon jellemző az utóbbi hosszú évek folyamán, a mindig több és több megcsalás, válás. A szegény gyerekek sínylik igazán meg. A másik félnek is borzasztó, de ha túl van az egészen és tovább lép, sokkal jobb lesz az élet! Nem szabad feladni, örökké keseredni, tovább kell lépni. Mert muszáj! Főleg ha gyerek is van!
Egy életben igenis létezik több nagy szerelem!...Sok öröm érheti még az embert!
Aki mindezt a szomorúságot okozta, nem biztos, hogy boldog lesz továbbra is életében, csak ideiglenesen!...

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2009.07.03. 11:18:56

Egy tönkrement kapcsolatban sohasem az egyik, vagy a másik a hibás. Közösen rontották el azzal, hogy nem figyeltek, és ha még fontos a kapcsolat bármelyikünek is, akkor itt az ideje elkezdeni tisztázni a dolgokat. Szóval kár most az egyiket, vagy a másikat szidni.
Szerintem a pasi egy gyáva pöcs (mint sajnos olyan sokan azok), a nő meg egyszerűbbnek tartja befogni a szemét és menekülőre fogni, szóval mindketten ugyanúgy kerülik a valódi problémát. Az "azt hiszem megcsal" nem a probléma, ez már következmény. Le kell ülni vele beszélni amikor előkerül, és kerek perec megmondani neki, hogy na öregem, hogy ide leteszed a valagad, és végighallgatsz, aztán pedig elmondod, hogy miért havonta párszor jársz haza. A képébe kell vágni, hogy ott vannak a gyerekek, a háztartás, a lakás és nem utolsó sorban a kapcsolat, amin mindetten páros lábbal ugráltak az elmúlt 1x évben. Ezt kell tisztázni, aztán eldönteni, hogy nem túl mélyek-e a sebek ahhoz, hogy rendberakják az egészet. Fontos, hogy ha
összejön a beszélgetés, akkor legyen mondandója, ne pedig csak az üres vádakoskodás legyen. Nem árt összeírni ilyenkor a főbb gondolatokat és mindegyiket végigrágni egyedül. Ha van rá pénz, akkor tudom ajánlani, hogy pszichológushoz, vagy családterapeutához forduljon, ha úgy érzi, hogy egyedül nem tud átvergődni az akadályokon. Ez legalább akkora elhatározás lehet, mint a beszélgetés kezdeményezése, de talán megéri. Ha szégyelli, akkor nem kell senkinek tudnia róla, csak el fel kell keresni egyet és beszélni vele.

Szerintem amint megszűnik a pasi biztonságérzete, és rájön, hogy bukhatja a családját, át fogja gondolni az életét. Ha meg nem, akkor mehet a levesbe.
A posztírónak meg tiszta szívből és tapasztalatból mondom, hogy próbáljon olyan helyzetbe kerülni, amiben nincs anyagilag kiszolgáltatva a férjének. Pontosan tudom, hogy ez a probléma legnehezebb része, de megéri bölcsit, állást, vagy tanfolyamot keresgélni, mert a saját és a gyerekei élete múlik rajta. Rengeteg erő és kitartás kell hozzá, ha azt az utat választja, hogy megpróbálja tisztázni a helyzetet. Ha a férje partner erre, akkor lehet, hogy megéri, ezt kell mérlegelni.
A gyerek meg ne tartsa vissza, mert nekik meg nem egy látszatházasság, egy mesterségesen és erővel összetákolt "család" kell, hanem kiegyensúlyozott és szeretetteli légkör, akár főállásban jelen van benne az apa is, akár nincs.
Őszintén biztatom, nincs vesztegetni való ideje és ami fontosabb, hogy nagyon sokat veszíthet, ha nem áll neki minél hamarabb a probléma megoldásának. Hajrá!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 11:21:19

@Rebelde:

Nem fogja, mert gondolom az elfelejti hozzátenni, hogy 14 éve eltartatja magát.
Egy férfinek ebből is elege lehet, hogy egy olyannal él együtt, akik a gyerekeket pajzsként maga előtt tartva tartatja ki magát, és cserébe meg csak a balhét kapja.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.03. 11:24:16

Kitartást és fel a fejjel. A gyerekek mindent megérnek. Nem szabad feladni. Nem szabad öngyilkosságra még csak gondolni sem.

Dekatlon 2009.07.03. 11:31:52

@Cica7: igen, mind rosszul csinálta. Ez annyira elképzelhetetlen?
Magyarországon az házasságok nagy százaléka válással végződik, az nagyon sok házasság, és nagyon sok rosszul csinálás.
Egy kapcsolatban mindig két ember van (legalább :D ) Nagy butaság az egyiket megtenni a kudarc egyedüli felelősének.

Annál is inkább, mert abból aztán szart se lehet tanulni. Hányszor hallottam már: "Minden férfi/nő egyforma!" Ja, veled aranyom, mert képtelen vagy tanulni a legutóbbi kudarc hibáiból, ugyanúgy baszod el, és erre úgyanúgy reagálnak.

De semmi gond, keresd tovább báttan a felelősséget másokban, rövidtávon biztos hasznos, megnyugtat... ilyesmi..

Kytia 2009.07.03. 11:39:17

@newtehen: Ebben miért vagy olyan biztos? A csaj jelenleg gyeden van, mert van egy kicsi gyereke. Egy szóval nem mondja, hogy előtte nem dolgozott. Nem ismerem a gyedre vonatkozó törvényeket, de nem csak azok kapják, akik dolgoztak korábban? Ha hülye a kérdés, akkor bocs.

StreetView · http://streetview.blog.hu 2009.07.03. 11:40:15

Szar egy helyzet! De van hová menned? Legalább közös lenne a lakás!

Kytia 2009.07.03. 11:44:53

@Dekatlon: "Egy kapcsolatban mindig két ember van (legalább :D ) Nagy butaság az egyiket megtenni a kudarc egyedüli felelősének."

De Te most pont ezt csinálod. Kijelented, hogy a nők voltak mindig a hibásak. Az fel sem merül, hogy a pasi talán egyáltalán nem volt alkalmas arra a szerepre, amire a nők szerették volna? Rosszul választottak, ez volt a hibájuk. Ennyi.

Amúgy kurvára idegesítő, hogy a pasikat gépként kezeljük, akikkel, ha rosszul bánnak, elromlanak, és akkor vessünk magunkra. Folyton ezzel dobálóztok. Ha olyan nyilvánvaló jelei voltak pl. a posztban szereplő kapcsolat megromlásának, a pasi miért nem nyitotta ki a száját?

Dekatlon 2009.07.03. 11:54:49

@Kytia: Nem, azt jelentettem ki, hogy a nők IS, biztosan!
Illetve többet ér a saját felelősséggel foglalkozni, mert abból tanulhatsz, mint a másikét hánytorgatni, mert abból nem. Abból ő tanulhat. Azzal foglalkozzon ő.

Cica7 2009.07.03. 11:57:05

@Dekatlon:

Felőlem oszthatod az észt...:))
Tanultam az esetből, természetes én sem vagyok és voltam hibátlan.
Én mégis jobban jártam az életben.
Végül is nekem van kikhez hazamennem, lásd család.
Ő meg a fene nagy szabdságvágyától hajtva még mindig ott tart, hogy, időnként bekucorodik egy nőhöz, majd ha nem jön össze, megy tovább, mert a nők olyan hülyék, hogy családot akarnak tőle...

Talán belém mégis csak több felelősség szorult, nem?

:))

Dekatlon 2009.07.03. 12:00:05

@Kytia: Rosszul választottak? Akkor most ki tekinti gépnek a pasikat?

A pasik nem dinnyék a piacon, hogy ha rosszul választol, csak otthon kiderül ki, hogy nem elég érett.
Ne bagatelizáljuk a rosszul választás felelősségét! Ha már választottál, felelős vagy.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy csak te vagy felelős.

Dekatlon 2009.07.03. 12:02:57

@Cica7: Hogyne osztanám! Bár nekem is alig van, de jószívű ember vagyok, hát osztogatom :D

Mégse lehet minden rózsaszín, kis duci angyalkákkal, ha azóta is nyomon követed a sorsát, és állandó megerősítésekre szorulsz.

Kytia 2009.07.03. 12:05:43

@Dekatlon: Cica7 esetét olvasna én nem vagyok biztos abban, hogy bárki bármilyen hibát is elkövetett. A pasi ilyen életet akar élni, a nők, akikkel találkozik, meg amolyat.

Mondjuk sok pasi az elvárt szeretgetésmennyiség reményében kamuzik ilyesmiről, és csak akkor lép le, ha megszorongatják. Ha tisztázná a helyzetet már az elején, lehet, hogy nem éreznék becsapva magukat azok a nők. Más kérdés, hogy valószínűleg eleve szóba sem állnának vele, az meg neki nem érdeke.

énis 2009.07.03. 12:06:31

ennyit a "mi papír nélkül is szeretjük egymást" kapcsolatokról. Nem véletlenül védi a törvény a házasság intézmény berkein belül élőket és családtagjaikat, de! A gyerekeket nem lehet kitenni az utcára, a nőt mondjuk ettől függetlenül ki lehetne, viszont abban az esetben is ott van annak a lehetősége, hogy a nő mit tett bele a lakásba a 14 év alatt, mert ha a munkájából származó (ha gyeden van, akkor biztos, hogy dolgozott előtte) bevételt közösen költötték el és nem csak a gyerekre, hanem legalább egy szaros szőnyeget vett, akkor bizony piaci értéken jár a lakásból is. Szóval ügyvéd!

Cica7 2009.07.03. 12:08:59

@Dekatlon:

Komolytalan vagy, de ez még a Te korodban megengedhető...
:DD

Kytia 2009.07.03. 12:11:58

@Dekatlon: Én dinnyének tekintem, nem gépnek.:DDD

Perszepersze, a választásnak is van felelőssége. De a dinnyés példára visszatérve: ha veszel egy dinnyét, amiről otthon kiderül, hogy rohadt, mit csinálsz?

1.) Lenyomod a torkodon azért is, miközben sopánkodsz a barátaidnak/szeretteidnek, hogy milyen rossz?

2.) Földhöz csapdosod magad, hogy milyen szerencsétlen vagy, és mennyire rosszul választottál, miközben tovább rohadozik a dinnye az asztalon?

3.) Dühöngsz egy sort, mert a piacon nem ilyennek látszott a dinnye, és az eladó esküdözött, hogy isteni lesz, közben kidobod a kukába és másnap veszel egy újat?

Persze, az ember nem dinnye, de előfordul, hogy valaki másmilyennek ígérkezik elsőre, mint amilyen végül lesz.

Dekatlon 2009.07.03. 12:15:56

@Kytia: valószínüleg tényleg ilyesmi lehetett a szitu.

De:
- nagyon kevés pasi tudja konkrétan, hogy milyen életet akar élni
- még ha tudja is, meggyőzhető, hogy egy másmilyenben boldogabb lenne
- ha szeretetmennyiségért kamuzni kényszerül, kamuzni is fog. Mindenki ilyen.
Aki azt mondja, hgoy ő nem, az vagy hazudik, vagy még sese volt ugy igazán
szeretethiánya.
- "szorongatás" nem valami szeretetteljes szó :)

Az egész hozzáállás rossz. Elvárások, igények, furmány-ármány, és megint elvárások.
Mégis mi alapja van ennek? Ha szeretsz valakit, tegyél vele jót ingyen, amennyit csak tudsz, hiszen szereted. Ha méricskélsz, már elbasztad.
(A véleményem nemfüggetlen, csak valahogy többnyire az a leosztás, hogy a nők fogalmazzák meg az elvárásokat, a pasik meg kamuznak, hogy mekergethessék a lompost)

Dekatlon 2009.07.03. 12:16:55

@Cica7: Az én koromban?!? 35 vagyok, családdal :)

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.03. 12:17:53

Hmmm - nincs kettő négy nélkül. (Szól a közhely) Mindegy a fickó hol kufircol, de az, hogy nem vállalja a tetteit, és azokért a felelősséget - márpedig nem vállalja! - akkor ez a fickó akkor is egy szarcsimbók. Ha a nő nem hagyja magát neki, akkor első kérdés, miből lett a kisgyerek, második kérdés, miért is kéne hagynia magát egy szar alaknak? Amúgy én arra emlékszem, hogy az 5 évnél hosszabb élettársi közösségben élőknél, pláne ahol gyerek(ek) is vannak, hiába van csak egyikük nevén valami, ugyanúgy az együttélés alatt szerzett közös tulajdon, mintha házasok lettek volna. Csak a haszonélvező okozhat gondot - és ugyebár itt az is akad. A törvény ilyenkor a vagyonmegosztásnál a gyerekek érdekét tartja szem előtt.

randomburvi 2009.07.03. 12:18:57

De sok okos van itt..adott egy nő, 2 gyerekkel, akiből az egyik még picike.
Meg egy férj, aki nem jár haza, de fizeti a rezsit..na majd minnyá el is sírom magam, hogy mennyire rendes.( anyagilag korrekt...hahaha) A gyerekcsináláshoz két ember kell, ha jól tudom..és ha vállalta, akkor felelősséget is vállalt. Gyeden lévő anyuka mi a faszt csináljon? menjen el dolgozni? vagy mosolyogva tűrje, hogy leszarják magasról őt is meg a gyerekeket is?( néha hazaad havi 15-20 ezret? éljél már meg, és tarts el 2 gyereket gyedből meg a néha hazaadott 15-20e-ből )
Ja, hogy a nőnek ez a dolga,hogy szívjon, meg biztos az ő hibája, mert nem hagyja pihenni a pasit. És nem láttatok még olyat, hogy valaki nem szereti a gyerekét? Hol éltek ti..?

Airhead 2009.07.03. 12:19:50

Sosem értettem, ha valakinek a párja szemét, az miért saját magával akar végezni (azt sem értettem, ha vki a külsős harmadikat szapulja). Szerintem egyértelmű, ki a húnyó, hagynám, hadd menjen, csessze el az életét, ahogy akarja, ami szép volt, jó volt, kár elrondítani a végére. Én meg huss tovább, szeretném magamat, aztán majd jön valaki, aki ezt értékeli. Az önsajnálat / érzelmi zsarolás selejtes dolog...

Dekatlon 2009.07.03. 12:20:48

@Kytia: A dinnyés példa pont arról szól, hogy NEM otthon derül ki. Dinnyénél érthető, ha benézed, embernél nem annyira. Vagy ha benézted, az a te rossz emberismereted. Ezért nehogymár a dinnyét okold :D

Dekatlon 2009.07.03. 12:22:36

@Utcamacska: Bizony-bizony! Ilyen hosszú bizonyítható együttélés, jogilag már majdnem házasság. Nem ilyen mennyélfenébe-énlakásom helyzet.

Dekatlon 2009.07.03. 12:24:33

@Amirah: Mindenki hunyó. Vagy szerintem a 14 éves gyerek mellé a kicsit lottón nyerte?
Ennyi év alatt nem ismerte ki, kivel lakik együtt, lazán teherbeesik, most meg meglepődik, hogy hát ez meg milyen ember?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 12:33:16

@Kytia: Nem, nem csak azok kapják. Elég ha az előző két évben 180 napot dolgozik.
Azt meg, hogy nem dolgozik, abból szűrtem le, hogy nem arról szól a levele, hogy szerezze vissza a párját, hanem arról, hogy tudná kitenni a saját lakásából, és hogy tudna Tőle pénzt szerezni.
Amúgy itt a kommunikáció hiányát látom fő oknak, és nincs rá utalás, hogy a férfi nem próbált meg kommunikálni. Ne kiáltsuk ki látatlanba mumusnak, maradjunk abban, hogy meghallgatnám az ő verzióját is.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2009.07.03. 12:33:29

@eric: Szabadságvágy ide vagy oda, ezt így NEM lehet.
Tudni kell, hogy mit vállal az ember, amikor rábólint arra, hogy igen, legyen közöts gyerekünk, viszont mostantól vállalom azt az életformát, ami ezzel jár. Ha nem képes erre, inkább tegyen le a dologról - ez így viszont az önzőség tetőfoka, gyakorlatilag 3 embernek okoz fájdalmat azért, mert neki szabadságvágya van.

Néha bizony kell egy "kevés" önfeláldozás. Ilyen az élet.

Dekatlon 2009.07.03. 12:42:34

De mivan, ha közben jött rá, hogy ez az életforma neki nem megy? Elitéljük, kidobjuk vagy segítjük, bátorítjuk, hogy rájöjjön, mégis megy? :)

Ok, ok, eltűztem virágot szedni a többi hippi közé a rétre... :D

nestara 2009.07.03. 12:43:03

@Kytia: És még azt mondják hogy a mai nő miért olyan önfejű és miért karrierista. Miért nem jó nekünk otthon gyereket terelgetni, miért akarunk minnél magasabbra jutni. Hát azért mert ha a férfira támaszkodunk és mi csak a "saját dolgunkat tesszük" ez lesz a vége. Mert nem minden férfi olyan kötelességtudó ám, hogy habár lyukat cserél, az előző alomnak azért még dob falatoka.

Netuddki. 2009.07.03. 12:43:41

Nem most fogadtak el az élettársi kapcsolatra is valami törvényt? Keress egy jó ügyvédet!

Kytia 2009.07.03. 13:04:22

@Dekatlon: A dinnyés példa pont arról szól, hogy NEM otthon derül ki. Dinnyénél érthető, ha benézed, embernél nem annyira. Vagy ha benézted, az a te rossz emberismereted."

"De mivan, ha közben jött rá, hogy ez az életforma neki nem megy?"

Kicsit ellentmondasz magadnak.:) Ha még a pasi sem tudja, hogy mit akar, én nem tudok belelátni a fejébe, és kiolvasni a rejtett információkat. Sajnos, van ilyen.
Egy kicsit azért a dinnyét is okolom, ha másnak hazudta magát az elejént, mint ami. De alapvetően nem okolok senkit, csak leszűröm a tanulságot, és újra szerencsét próbálok, hátha a következő dinnye olyan lesz, amilyenre vágyom.

"valahogy többnyire az a leosztás, hogy a nők fogalmazzák meg az elvárásokat, a pasik meg kamuznak, hogy mekergethessék a lompost"

Én ráadásul még ebben sem hiszek. Szerintem, ha csak a szex kéne a pasiknak, nem kerülnének ilyen kellemetlen helyzetekbe, szexet sokkal olcsóbban is lehet szerezni. Szerintem a dolog még álságosabb. Minden olyan előnyt élvezni szeretnének, ami olyankor jár az embernek, ha komoly, jövőbe néző kapcsolata van. Pl. elvárják a hűséget. Ha tisztáznák, hogy csak amolyan időeltöltésnek tekintik a kapcsolatot, a másik fél is szabadon dönthetne, vagy kedvére szórakozhatna másokkal. De ez persze nem ízlik őméltóságának.
Persze, nőknél gyakran ugyanez.

Kytia 2009.07.03. 13:09:44

@newtehen: Persze, de itt nem arról van szó, hogy milliomosné azon ármánykodik, hogyan kopassza meg bosszúból donaldtrumpot. Gyakorlatilag éhbéren tartja el a gyerekeit.

"A keresztanyja, meg az "édesanyja" mellettem áll, a lakásból azt mondta ki ne tegyem a lábamat. 2 gyerekkel amúgy is hova mennék. Kölcsönt meg nem tudok felvenni, mert gyeden vagyok. "

Kb. azon tipródik, miből élhetne meg, és hol húzhatná meg magát a gyerekekkel. Amire Te gondolsz, az egy másik helyzet.

Persze, jó lenne maghallgatni a másik felet, de azért nem gondolom, hogy elképzelhetetlen szitu, hogy a pasi valóban egy görény. Láttunk már ilyet a történelemben, ahogy olyat is, amiről Te beszélsz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.03. 13:09:54

@eric: "4. 14 év után akinek nem kell vérfrissités az egy fadarab. eljuthatott volna már arra a szintre a kapcsolatotok, h ezt megértsd. lehet akkor nem használna ki minden alkalmat, h meneküljön otthonról..." az ilyne akkor ne vállajon kapcoslatot, vagy ha vérfrissítés kell neki, akkor menjen , járja útját, de ne hitegessen másokat....

azallamenvagyok 2009.07.03. 13:11:07

"Van úgy, hogy 3-4 napig nem is látom mert nem jön haza. "

ez a mondat minden további fejtegetést fölöslegessé tesz:(

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.07.03. 13:17:27

@Kytia: Ti nők :)))) Süketeltek itt össze-vissza :)
Olyan ari, mikor gondolkodni próbáltok :)

Kytia 2009.07.03. 13:19:56

@Ludas Matyi Online: Nna, az ilyen pasik azok, akiknek minden lyuk egyforma.:)

Pontosan melyik hozzászólásomra is gondolsz?

Kytia 2009.07.03. 13:21:49

@azallamenvagyok: Így igaz, de a fejtegethetnék nagy úr. Nem könnyű csakúgy lemondani róla.:)

Cica7 2009.07.03. 13:29:12

@Kytia:

Elcsodálkoztam Dekatlon korán és állapotán, mert valahogy ellentmondásban van a kommentjeivel.
:)

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.07.03. 13:31:27

@Kytia: Dehogy egyforma minden lyuk :) Különben nem ment volna el a szóban forgó pasi sem :) Persze lehet, hogy ez a pasi tényleg nem tudja, hogy minden lyuk egyforma, ezért ment felfedező útra.
De nem akarok most vitázni nővel, mert épp van egy, aki már 2 napja fejti ki, hogy én mikor, hol és mit csináltam :) Ezt ő eldöntötte és mint egy szakdolgozatot kidolgozza. :)

Ergo: Ezért kell jó nőt választani, mert azokat akkor is lehet élvezni, ha már végképp elhülyültek :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 13:32:10

@Kytia: Hát nem tom. Azért az érdekes, hogy amikor pénzelni kell, akkor apuci gyerekei, és amikor meg azért kellenek, mert szegény én, akkor anyuci gyerekei lesznek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 13:40:49

Amúgy meg:
-"és néha hébe hóba hazajön ruhát cserélni meg a ruháját kimosni."
Ezek szerint nem mosol, és nem főzöl rá, pedig otthon vagy. És meglepődsz, ha lelép.
-"és nem akarja, hogy belekapaszkodjak. Ezek szerint már nem szeret minket:(("
Vagy csak Téged. És talán pont azért nem, mert az ilyen dumákkal ellene neveled a gyerekeiteket.
-"Hazudozik, hogy az édesanyja lakásában alszik, mert az ugyebár üres"
Anyu hol lakik? Veletek? És fizeti mindannyitok rezsijét? De köcsög, mi?
A helyesírási hibákról nem beszélek.
-"Pénzt nemigen ad, néha egy hónapban ha ad 15-20 ezret:(("
Meg a rezsit, ami alsó hangon 50. Más nem keres ennyit, basszus.

viktor134 2009.07.03. 13:42:33

szar alakot is úgy választunk, hogy rossz döntést hozunk :D

Burgermeister 2009.07.03. 13:47:32

Javaslom a jogiforum.hu adott témáját tanulmányozni, nem irom most le, hogy mit tehetsz. Ott megtalálod, másik néven. A lényeg: Kiteheted a lakásából! Talán ettől észhez tér!!!

Burgermeister 2009.07.03. 13:48:45

@Peter Blau: Miért ne lehetne? Hmm? Egy kis jogászkodás és a faszi mingyár ajton kivül (és nem belül) van!!!!

Kytia 2009.07.03. 13:53:28

@Ludas Matyi Online: No, és valóan azt csináltad, amit a nőd állít? Mert aranyos dolog a nő "kis butaságain" atyailag mosolyogni, csak aztán ciki, ha kiderül, hogy igaza van. Én már jártam így. Attól még, hogy igaz volt, amit állítottam, a szöveg ugyanaz volt, hogy "süketelek össze-vissza", meg dearanyos, meg mittómén. Aztán nem mosolygott ennyire, amikor koppant egy hatalmasat a betonon.

@newtehen: De mi az, hogy "amikor pénzelni kell"? Pénzelni mindig kell. Nem ismerem az ingyen eltartható gyerek receptjét, ha létezik, adja meg valaki gyorsan! Attól, hogy fizeted a gyerektartást, anyucinak még valagnyi pénzébe és jópár évtizedébe belekerül felnevelni azokat a gyerekeket. Értem én, hogy Te a gyerekkel való zsarolást ítéled el, és biztos vannak helyzetek, amikor jogos a dolog, de nagyrészt egy gyerek két ember felelőssége, és úgy illik, hogy az eltartása terheit is ketten viseljék, akár együtt élnek, akár nem.

Ehh, sose szülök! Kell a francnak ez, de komolyan.:)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.07.03. 13:59:51

@Kytia: Tudod Te, hogy miről beszélek, látodlátod. Pont a gyerekkel való zsarolás.
Csak itt ki van akadva az illető hölgy, hogy a férfi lesz@ja.
Ez egy önvédelmi technika a férfiak részéről, hogy amikor szétmegy a kapcsolat, és anyuci a gyerekkel kezdi zsarolni, az apuka ebbe nem megy bele, és minden kapcsolatot megszakít. Ilyenkor jön el az, hogy amikor a gyerek megnő, és érdekli, hogy mi is történik, magától elköltözik apucihoz. Sok ilyet láttam már....
Csak addig lehet mondogatni, hogy mert az a mocsok nem törődik a gyerekekkel. Ja, hogy nem engedem, ellene nevelem? Azt ügyesen elhallgatom....

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.07.03. 14:10:42

@Kytia: Látod? Ez a ti logikátok :) Ha igaz is lenne, akkor neked, akit soha nem látok, és semmilyen veszélyt nem jelentesz, neked miért ne azt írtam volna, hogy igaza van?
Nem volt igaza, de fantáziadús :)

Kytia 2009.07.03. 14:17:59

@newtehen: Hát, hogy itt most ez a helyzet áll-e fenn, azt sose fogjuk megtudni.:(
Biztos van olyan, amiről Te beszélsz, de ne aggódj, olyan is, amikor valóban leszarja az ember a gyerekét. Nőknél is van, csak ritkább. És olyan is van, amikor felnőttként kapar az ember a szülei (legalább utólagos) szeretetéért, és még akkor is leszarják.
És olyan is van, hogy a felnőtt gyereket apuci szívesebben látja a házában, mint a bömbölő, követelőző, folyton kakás pelenkában totyogó kis ösztöngépet. Az maradjon anyura. Neki menjen el 20 év az életéből, hogy embert faragjon belőle, utána jöhet hozzám, és utálhatjuk közösen az anyut, hogy mekkora szemét volt, hogy rosszakat mondott rólam anno.

Kytia 2009.07.03. 14:21:54

@Ludas Matyi Online: Honnan tudjam, hogy nem olvassa ő is a blogot és nem tudja, hogy mi a neved rajta?:)

Amúgy miért nem mondod meg neki, hogy hol voltál?

Dekatlon 2009.07.03. 14:28:30

@Kytia: csak tudnám, hogy miért vitatkozol velem :D
Ugyértem, azt levettem persze, hogy nem értünk egyet, ilyenkor az emberek néha vitatkoznak. De az is elképzelhető lenne (elvileg), hogy azt mondod: jéé, tényleg, erre még nem is gondoltam. ;)
Ammiről beszélek az kipróbált dolog, és működik. Te meg energiát fordítassz rá, hogy ellentmondásokká ollózd össze a környezetükből kiragadott mondataimat.
De rendben, megmagyarázom:
1. Idézet: Megismered a másikat, mielőtt belevágsz vele házasságba, gyerekbe. Ha nem teszed, azért felelős vagy.
2. Engedtessék meg a magunkat meggondolás, megijedés joga mindenkinek.

Ez nem ellentmondás, legfeljebb látszatra. Kis Jóindulattal egész jól elvan egymás melett ez a két dolog :P

Dekatlon 2009.07.03. 14:46:28

@Cica7: Nincs itt semmi ellentmondás, legfeljebb nem gyakori. :P
Ha a korombelieket nézem, már elvált kéne legyek, és megkeseredve magyarázni sörtől savanyú lehellettel: "Minden nő kurva, csak a pénzedre hajtanak, édesöcsém, ezt jól jegyezd meg..."
Ha ilyen lennék, az nem lenne "ellentmondás", mi? :D

De most komolyan: a posztoló 14 éve él együtt a pasival. De fura! Épp 14 éves a nagyobb gyerek. Na vajon miért költöztek össze?
Eltelt 11 év! És ez a nő úgy itélte meg, hogy még egy gyereket csinál ezzel a palival. Igaz, közben nem vették feleségül, nem lett résztulajdonos a lakásban. Úgy is mondhatnám: baljós árnyak.... :)
De neeeem. Neki eből semmi nem esett le, nosza neki, mégegy gyerek. Most meg meg van lepődve, és ögyi akar lenni.
Édesistenem, királylány, mikor tanulsz meg felelősséggel, és reálisan gondolkodni?

Aput még nem hallottuk nyilatkozni, biztos a bányában nincs internet, de lehet hogy valami olyat hallanánk, hogy elkaptak, kényszerítettek, menekülök!
Nem mintha apu pártján állnék (van gumi is, vazze...), de ez a nő nem úgy nyilatkozott, mintha szeretné és megértené élete társát, akiben olyan mértékben megbízik, hogy már 2 gyermeket is a világra hozott szerelmük gyümölcseként (szirup-szirup-hellokitty-szempillarebegtetés)
Méghozzá a másodikat ilyen hosszú együttélés után!

Kytia 2009.07.03. 15:09:17

@Dekatlon: "De az is elképzelhető lenne (elvileg), hogy azt mondod: jéé, tényleg, erre még nem is gondoltam."

Most csak viccelsz, ugye?:DDD

Egyébként megfér együtt a két pont, csak nem egyszerre, egy időben. Pl. a posztban szereplő férfi 14 év után gondolta meg magát (ha egyáltalán), amire nem hiszem, hogy 14 évvel ezelőtt számított volna az asszony, de lehet, hogy másfél évvel ezelőtt sem, amikor a második gyerek született.

Meg Cica7 expasija is gyanús. A huszadik nőnél gondolja meg magát váratlanul? Pedig már pont elszánta magát, nem? Az ilyen inkább tűnik kifogáskeresőnek. De persze, ne ítélkezzünk.
A lényeg, hogy Cica7 ügyes volt, kijött a számára rossz helyzetből, és boldogabban folytatta az életét, mint annakelőtte. Többet úgysem tehet az ember. Most mit szarozzon azon, hogy biztos ő csinálta rosszul, meg a többi nő, akik utána jöttek? Egy másik emberrel harmonikus viszonyt tudott kialakítani, ez már neki vélhetőleg elég. Ti meg imádjátok a nőket hibáztatni mindenért, mintha kötelessége lett volna megnyerni magának azt a pasit. Ki nem szarja le azt a pasit?:DDD

Dekatlon 2009.07.03. 15:13:27

@Kytia: hát ezaz! Cicában pont az a "gyanus", hogy nem szarja le!
Nyomon követi a sorsát, tudja, hány nővel volt azóta, és szinte bizonygatja, hogy míg őneki kiegyensúlyozott, boldog kapcsolata van, a másik továbbra is egy csődtömeg.

Önigazolást az keres, aki kételkedik. ;)

Kytia 2009.07.03. 15:16:14

@Dekatlon: "Eltelt 11 év! És ez a nő úgy itélte meg, hogy még egy gyereket csinál ezzel a palival. Igaz, közben nem vették feleségül, nem lett résztulajdonos a lakásban. Úgy is mondhatnám: baljós árnyak.... :)"

Jéé, tényleg, erre még nem is gondoltam.:)
De amúgy ebben valóban van valami.

Kytia 2009.07.03. 15:25:05

@Dekatlon: Jaja, mert valahol mégis kudarcnak érzi. Ezzel mindenki így van, pedig erről kéne jól leszokni.:(
De ez pont azért van, mert a kudarc után attól félsz, hogy veled van a baj. Kicsi önigazolás, ha utána lesz egy harmonikus kapcsolatod, illetve az is, ha a másiknak nem.:)

Dekatlon 2009.07.03. 15:31:36

@Kytia: részben egyetértünk :)
Kudarcnak érzik. Szerintem joggal. Tényleg hibásak is.
De az hogy hibás vagy, még nem jelenti, hogy rossz ember lennél, vagy "veled lenne a baj".
Erről a másodikról tényleg le kéne szokni, mert egyrészt nem igaz, másrészt kurvára fáj.
De ezt az emberek úgy oldják meg többnyire, hogy az elsővel együtt dobják ki az egészet, tehát minden felelősséget a MÁSIKRA hárítanak. Aztán a következő kapcsolatukba elkövetik ugyanazokat a hibákat...

Ennek szélsőséges esete az, amikor az első baljós előjelre kirúgod a másikat, mert annyira félsz a fájdalomtól és az önvádtól, hogy gyorsan túladsz rajta, ahogy nem tűnik tökéletesnek. Ez egyenes út a magány felé, ugyanis hibátlan dinnye nincs. ;)

Cica7 2009.07.03. 15:32:12

@Dekatlon:

Nem ide vág, de leírom.
A elmúlt 13 évben kétszer beszéltem a pasival, mindkétszer hivatalos ügyben.
Nem követem a sorsát, csak vannak ismerősök akik néha mesélnek....


Én nem keresek önigazolást, az élet engem már igazolt....:DD

Dekatlon 2009.07.03. 15:37:51

@Cica7: Én hiszek neked, ha te hiszel magadnak, végülis te vagy magadhoz közelebb :D

Kytia 2009.07.03. 15:47:34

@Dekatlon: "Aztán a következő kapcsolatukba elkövetik ugyanazokat a hibákat."

Ezt Te gyakori jelenségnek látod? Mert őszintén megmondom, életemben nem volt még két hasonló kapsolatom sem, nemhogy két ugyanolyan. Soha nem követtem el ugyanazokat a hibákat, mert teljesen más helyzetek teljesen más hibalehetőségeket generáltak. Illetőleg a hibáimra más emberek máshogy reagáltak. És másoknál is ezt látom. Szerintem ez urbán legenda, hogy az emberek egyik ugyanolyan kapcsolatból esnek a másika. Cicával sem ez történt, amint látjuk.

Dekatlon 2009.07.03. 16:02:18

@Kytia: épp hogy az az urban legend, hogy az emberek tanulnak a hibáikból.
Az embereket a hibáik flusztrálják, emiatt különböző védekezési mechanizmusokat vetnek be:
- tagadás (nem is úgy volt)
- racionalizálás (igen, de akkor az teljesen ésszerű lépés volt)

Szoval inkább menekülnek a hibáik elől, mintsem megbarátkoznának velük. Ilyen körülmények között elég macerás tanulni belőlük.

Persze hogy minden kapcsolat más. De hogy egy példával éljek, ha például az a hibám, hogy nem öltözöm az időjárásnak megfeleően, akkor lehet hogy egyszer megázok, máskor meg leégek. És ugye ki állítaná, hogy a megázás és a leégés ugyanaz a dolog?
Persze, hogy nem ugyanazok, de az okuk lehet ugyanaz.

Cicát nem látjuk. Őt csak ő maga látja. Így azt is csak ő maga tudja eldönteni, hogy belül mit gondol, és mit ír le ebből. Ezt azért kár lenne figyelmen kívül hagyni. Amit leírt, ugyanúgy olvasható tovább bizonygatásnak, mint az ellenkezőjének.

azallamenvagyok 2009.07.03. 16:33:32

@Kytia: tudom, hogy ki kell vesézned:)

Kytia 2009.07.03. 20:16:10

@Dekatlon: Jó, hát ha így nézzük, akkor persze, lehet, hogy valahol mélyen ugyanaz a hiba követődik el, csak más partnernél más-más módon nyilvánul meg.
De én akkor sem vagyok nagy híve ennek a hibakeresősdinek. Akkora divat ez mostanában ebben a nyüves nyugati világban. Mindig mindenért felelősöket kell keresni, pedig néha (sőt sokszor) egyszerűen nem jöttek össze a dolgok és kész.
Persze, lehet hibának tekinteni már azt is, ha én feltételezem valakiről, hogy jó társam lenne, majd kiderül, hogy nem az. Ha ezt hibának akarjuk nevezni, hát nevezzük. De szerintem ez sokszor túlbonyolítása a dolgoknak. Én az vagyok, aki vagyok. Persze, igyekszem a tőlem telhető legjobbat nyújtani, de nyilván megvannak a határaim. Néha találkozom olyannal, aki a hibáimmal együtt, is szeretni tud ( = se meg nem ázom, se le nem égek), néha olyannal, aki nem.

Cica7 2009.07.03. 20:26:15

@Kytia:

Egész jól láttad a dolgokat....:))

Vierre 2009.07.06. 01:28:32

Nem tudom írta e már valaki, de 14 év élettársi kapcsolat után:
-családügyis ügyvédet kell fogadni olcsóért, van olyan
-vagy kiutalnak ingyen családsegítőben.
-a lakás fele tuti az asszonyé
-az anyatartást levonják a csávótól
-a gyerektartást levonják a csávótol.

magyarán a legtöbb nő nem tudja, de ilyen helyzetben sem kiszolgáltatott.
süti beállítások módosítása